„A zaklatásba tönkrementem, tulajdonképpen megszűnt az életem”

A harmincas éveiben járó Orsi három éve él Spanyolországban egy szigeten. Fogta mozdítható cuccait, kutyáját és kevés pénzzel, nulla spanyol nyelvtudással nekivágott a kalandnak. Hogy miért tette? Az egészségéért, miután megküzdött a limfocitás leukémiával. „Az időjárás miatt döntöttem úgy, hogy ide költözöm, mivel nincsenek frontok, durva légnyomáskülönbség, állandóság van. Egy lapra tettem fel mindent, de bevált.”

Orsi hónapról hónapra egyre jobban hozzászokott a környezethez, a kultúrához, örült, hogy a szigeten mindenki barátságos, segítőkész. „Kaptam egy nagy családot cserébe azért, hogy otthon maradt a sajátom.” A nyelvet is megtanulta, online újságíróként pedig távmunkában dolgozik itthoni lapoknak, köztük az nlc-nek is.

Orsi legjobb barátnője a szomszédja lett, nevezzünk Zének. Egy olasz lány, akivel eleinte olaszul és angolul kommunikáltak. Ő is tanította spanyolra, de Orsi nyelviskolába is járt. „Olyan volt a barátságunk, mint a Jóbarátokban. Kulcsunk volt egymáshoz, munka után, előtt együtt lógtunk. Egymás kutyáit sétáltattuk. Rengeteget segített nekem a bürokratikus ügyeimben, mert a hatóságok itt nem nagyon beszélnek angolul. Egyszóval, madarat lehetett velem fogatni, minden szép és jó volt. Sok mindent köszönhetek neki.”

Tavaly aztán beütött a koronavírus, és egy napon, március 14-én, délután hirtelen mindent kiürítettek. Strandokat, boltokat, éttermeket, mindent lezártak. Március 15-től pedig teljes karantént rendeltek el. Csak gyógyszertárba és a legközelebbi boltba lehetett lemenni, illetve kutyát sétáltatni. „Katonák jártak az utcákon, tucatnyi rendőr, szóval azért elég félelmetes volt.”

Orsi és barátnője szerencsések voltak munka szempontjából. Orsi online újságíróként tovább dolgozhatott, nem érintette a karantén, Zé pedig a lakótömb aljában lévő kis éjjel-nappali élelmiszerboltban eladó, ami akkor is nyitva lehetett. Ide tért be egy ötven feletti, dél-olasz származású férfi, aki elkezdte csapni neki a szelet. „A barátnőm és – a magát üzletembernek mondó – férfi kapcsolata rohamtempóban fejlődött. Nem telt el pár hét és már hozzá is költözött a pasas. Örültem a boldogságának.”

Orsinak tavaly októberben haza kellett jönnie, a kemo- és gyógyszeres terápiák, a betegség súlyosan károsította érrendszerét, műtétre volt szüksége. „Pandémia ide vagy oda, a műtét és lábadozás után visszatértem. Ekkor már éreztem, hogy valami változik a barátnőmmel való kapcsolatban, és azt, hogy kényelmetlenül érzem magam a férfi társaságában.”

Orsit eleinte „csak” feszélyezte, ahogy az illető méregeti a szemeivel, később a helyzet egyre kínosabb lett, ahogy kávézni hívta őt a barátnője nélkül. Orsi ezekre a meghívásokra mindig nemet mondott. „Ilyenkor az ember, hacsak nincs valami óriási egóval megáldva, azt gondolja, csak képzelődik. Áh, nem gond ez, én értem félre. De hamar kiderült, hogy nem.”

A férfi ugyanis egyre gyakrabban kopogott át Orsihoz, főleg olyankor, amikor Zé épp a boltban dolgozott. „Megpróbált többször megölelni, puszilni, amit betudtam a latin szokásoknak, és egyet-egyet udvariasságból engedtem. A többediknél már határozottan elutasítottam. De nem hagyta annyiban.”

Orsi ekkor még mindig kinyitotta az ajtót, nem akarta Zét megsérteni azzal, hogy bunkó a párjával. De a férfi az elutasításokkal párhuzamosan egyre jobban erőszakoskodni kezdett.

Orsi még ekkor sem szólt a barátnőjének, amit utólag bán. „A hallgatás és zaklatás miatt kialakult bennem egy belső szorongás.”

A történet pedig nem ért véget, sőt, egyre csak fokozódott. Orsi épp hazatartott karácsonyra, pakolta a holmiját, amikor a férfi az ajtaja alatt becsúsztatta a névjegyét, rajta azzal a szöveggel, hogy ő is adja meg neki a telefonszámát. „Ekkor elpattant bennem valami, fogtam magam, átmentem hozzájuk (mivel nem kopogott be, sejtettem, hogy a barátnőm is otthon van), és számonkértem a barátnőm előtt. A férfi elkezdett röhögni, és azt mondta, azért kérte el a számomat, hogy képeslapot kérhessen tőlem Magyarországról. Röhej.”

Orsi még ekkor is reménykedett, hogy a dolog majd elcsitul, elmúlik. De csak sokkal rosszabb lett. Idén januárra odáig fajult a dolog, hogy figyelte, Orsi mikor megy ki a lakásból és utánament, ráncigálni kezdte, húzta magához. „Egy megtermett, magas, izmos férfi. Erősebb volt nálam, alig bírtam magam kiszakítani a fogdosódásából.”

Orsi már nem tudott enni, aludni, félt, rettegett, remegések jöttek rá. „Van egy kutyám, akivel le kell mennem, de rohannom kellett, hogy még azelőtt lefussak a lépcsőn, hogy kijön az ajtón. Ezenkívül a sétát, sportot, minden mást elfelejtettem, féltem kitenni a lábamat egyedül a lakásból.”

Szembesítés és csalódás

Mivel Orsi nem adta meg, a férfi kinézte számát Zé telefonjából és már Whatsappon is zaklatni kezdte. „Jött az a pont, hogy a hangjától remegés jött rám, a gondolattól, hogy a fal túloldalán ő van, hánynom kellett. A biztonságérzetem elszállt.”

Már elindult a részleges nyitás, amikor Orsi nem bírta tovább, valakivel beszélnie kellett. Ezért elmentek egy barátnőjével kávézni. Egészen addig a baráti társaság nem tudott semmit a zaklatásról. „Ültünk a kávézóban és elmondtam neki mindent. És akkor egyszer csak megláttam, hogy egy másik asztalnál ott ül a férfi és figyel. Nem csinál mást, csak engem néz. Mutattam a barátnőmnek is, hogy ott van és folyamatosan vizslat. Ő azt javasolta, hogy mostantól, amíg valami megoldást nem találunk a helyzetre, mindig legyen velem valaki.”

Három héten át nemcsak este, de nappal is volt valaki Orsi mellett. „Ezzel elvesztettem az életemet, a magánszférámat. Nem lehettem egyedül, nem tudtam sportolni, igyekeztem minél kevésbé terhelni őket, ne kelljen annyifelé jönniük velem. De legalább, amikor látta ez a férfi, hogy mindig van velem valaki, nem mert hozzám nyúlni. Pánikrohamok jöttek rám, remegőrohamok. Hat-hét kilót fogytam pár hét alatt. Annyira kikészültem, hogy azt nem tudom szavakba önteni. És akkor jött a végső döfés: a barátnőm, mikor elmondtam neki, mi van, nem hitt nekem.”

Zé nemcsak hogy nem hitte el, amit Orsi mond, hanem a férfi pártját fogta, aki állította: Orsi kezdett ki vele. „Szóhoz sem jutottam. Megmutattam neki az üzeneteteket, a helyzet egyértelmű volt. Ha nem látja, én milyen állapotba kerültem, annak hisz, akit pár hónapja ismer, nem tudok mit mondani. Ekkor döntöttem el, hogy nem tehetek mást, el kell mennem a rendőrségre, mert ennek a történetnek így soha sem lesz vége.”

Segítő kéz

„Nagyon nehezen indultam el a hatóságokhoz. Egy idegen országban voltam, idegen nyelven kellett elmondanom nekik, hogy mi történt, beszélni a mocskos üzenetekről, amiket lementettem. Plusz, fizikailag is már nagyon gyenge voltam. A nemzeti rendőrséghez mentem, ahol nagyon kedvesek voltak. Telesírtam a maszkomat, alig tudtam beszélni.”

Orsinak elmagyarázták, náluk hogyan működik a rendszer. Elküldték egy pszichiáterhez, aki megállapítja, mennyi a történet valóságalapja, mekkora trauma érte. 

Orsi a papírral visszament a rendőrségre, ahol újra el kellett mindent mondania. „Délutánra már alig éltem. Zavaromban angolul, németül, magyarul, spanyolul és olaszul makogtam… így, egyszerre! Csak megköszönni tudom a hozzáállásukat, mert elképesztő emberséget tanúsítottak és azonnal segítettek. Megtörtént a feljelentés és az ideiglenes távolságtartás azonnali elrendelése, amit addig nem vonnak vissza, amíg én azt nem mondom. Erről az eljárásrendről természetesen a másik felet is tájékoztatják. Azaz, ha mostantól akár egy ujjal is hozzám nyúl, börtönbe kerül.”

Ez azt is jelentette, hogy a férfinak el kellett volna költöznie a szomszédból, a távolságtartás miatt. Ez nem történt meg. A rendőrség azzal nyugtatta Orsit, hogy a férfi megfigyelés alatt áll. És ez így is volt, megszaporodtak a járőrök a környéken.

Orsi elindította a költözési folyamatát, ami nem ment könnyen. Spanyolországban ugyanis minimum 3 havi kauciót kell letenni, és nagyon kevés az a lakás, ahova kutyát is lehet vinni. Több mint egy hónap telt el, mire új helyet talált. Most kezdhet majd el szakember segítségével gyógyulni.

„A sok borzalom mellett, ami pozitívum volt, a spanyol rendőrség hozzáállása. Hogy egy másodpercig nem kérdőjelezték meg a zaklatás tényét. És azonnal segítettek. A másik, a barátaim segítsége. A történetemet pedig azért meséltem el, mert szeretném, hogy aki hasonló cipőben jár, mint én, ne várjon az utolsó pillanatig azzal, hogy segítséget kér. Félelmetes, nehéz, egy igazi pokoljárás, de önhibánkon kívül, egy másik ember beteges képzelgései miatt nem engedhetjük, hogy mi menjünk tönkre.”

Nem Orsi sztorija az egyetlen: 

• „Megölöm magam, ha nem leszel velem” – Nevenka az első nő Spanyolországban, aki ki mert állni egy politikus zaklatása ellen
• Korlátozást vezet be az Instagram, a fiatalok védelmében
• Gallusz Nikit évekig zaklatta a volt párja