Több mint hatmilliós forintos kártérítést kapott a várandósan kirúgott nő

nlc | 2021. Május 11.
A főnöke nem igazán értette meg a szülési szabadság intézményét.
Tartásdíj

Túl sok dolgára hivatkozva nem intézte el beosztottja szülési szabadságát egy Nagy-Britanniában élő nő főnöke, ennek pedig komoly kártérítési per lett a vége – írja a The Sun brit napilap. Yuliia Khimicheva szerint a főnöke azt is mondta, miután megkérte a szülési szabadság jóváhagyására, hogy „mi nem jótékonysági szervezet vagyunk, akik fizetnek másoknak azért, hogy ne dolgozzanak”, majd nem sokkal ezután kirúgta.

Egészen pontosan arra kötelezte, hogy szabadságot vegyen ki a terhességével összefüggő betegség miatt, majd közölte vele, hogy „ez így számunkra nem működőképes”, és felbontotta a nő munkaviszonyát.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Khimicheva azonban nem hagyta ennyiben és bíróságra vitte az ügyet. Mint kiderült, a nő a próbaidejét töltötte a munkahelyén, amikor megtudta, hogy gyereket vár. Emiatt fordult a főnökéhez, hogy jelezze, pár nap szabadságra lenne szüksége, hogy orvoshoz menjen, a felettese azonban erre csak annyit mondott: „én erre nem érek rá”. A nő ennek ellenére merészelt elmenni az orvosához, majd, amikor visszatért a munkahelyére, a főnöke közölte vele, hogy az igazolatlan hiányzás miatt megszünteti a munkaviszonyát.

A bíróság azonban az egykori beosztottnak adott igazat, mondván, hogy a főnöke már azelőtt tudott Khimicheva terhességéről, hogy elbocsátotta volna, márpedig ezt a tényt figyelembe kellett volna vennie.

A bírói érvelés szerint Khimicheva jogosult lett volna rá, hogy részletes indoklást kapjon az elbocsátásáról, amelyre eleve nem is kerülhetett volna sor, mivel az a várandós nőkkel szembeni diszkriminációnak minősült volna. A bíró emellett azt is megemlítette, hogy a felmondó levél rendkívül udvariatlan stílusban íródott, igaz, ennek jogi következménye nem lett, de bizonyára a sértettnek jól esett, hogy erre külön kitértek.

Az ítélet értelmében a cégnek végül 14 820 fontot, azaz szűk 6,2 millió forintnak megfelelő összeget kellett kifizetnie a sértettnek.

További friss híreink:

Exit mobile version