nlc.hu
Család

Esküvői ruhában fut a nárcisztikus abúzus áldozataiért

Esküvői ruhában fut, hogy kiálljon a nárcisztikus abúzus áldozatai mellett

Vanessa Reiser saját bőrén tapasztalta meg, milyen bántalmazó kapcsolatban élni, és most egy jótékonysági futással szeretné segíteni sorstársain.

Vanessa Reiser 12 nap alatt 285 mérföldet, azaz körülbelül 458 kilométert tenne meg futva, és ehhez ezt a távot nem hagyományos futófelszerelésben fogja letudni, hanem menyasszonyi ruhában, aminek fontos üzenete van. Így szeretné felhívni a figyelmet narcisztikus abúzusra, aminek maga is elszenvedője volt. Mint a Fox Newsnak elmondta, az esküvői ruha azt szimbolizálja, hogy narcisztikusok gyakran a házasság vagy az eljegyzés ígéretével próbálják irányítani áldozataikat.

Reiser saját megpróbáltatásairól is beszélt, amikor megpróbált elköltözni, vőlegénye mindennek elmondta és leköpte őt. “Azt mondta, hogy az apám egy vesztes. Az apám meghalt, amikor 18 éves voltam, és ennek harminc éve. Ez után leöntötte fehérítővel a ruháimat.” Ez sem volt elég, a férfi ezután megpróbálta kirúgatni menyasszonyát egy helyi családon belüli erőszak központ igazgatótanácsából is. És sajnos voltak előzmények is, egyszer például otthagyta őt Cape Codban autó nélkül, és miután sikerült hazajutnia egy bérelt járművel, lakattal zárta ki otthonukból. Végül sikerült kilépni a kapcsolatból, és létrehozott egy szervezetet, aminek célja, hogy segítsen a narcisztikus bántalmazók áldozatainak.

Vanessa Reiser május 17-én indul a New York állambeli Oswegóból, és reméli nemcsak távolságban éri el a kitűzött célt, hanem sikerül összegyűjtenie 200 ezer dollárt, amit azon megyékben található védett házaknak adna oda, amelyeket a 12 nap alatt érinteni fog. “Szeretném, ha azok, akik ugyanabban a cipőben járnak mint én is jártam, tudnák, hogy nincsenek egyedül” – nyilatkozta, és elismerte, a futás számára egyfajta terápia, gyógyító erővel bír.

Ha segítségre van szükséged:

NANE SEGÉLYVONAL

Nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek

06 80 505 101

hétfő, kedd, csütörtök és péntek 18-22 és szerda 12-14 óra között

PATENT EGYESÜLET

A jogsegély elérhető telefonon szerdánként 16 és 18 óra között és csütörtökönként 10 és 12 óra között a 06 70 220 2505 mobilszámon, illetve e-mailen a jog@patent.org.hu címen folyamatosan.

Esküvői ruha

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Kyle Roxas/Pexels)

Kapcsolódó témák:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése