nlc.hu
Család

Karikó Katalin jövőbeli tervei

Karikó Katalin erre költené a Nobel-díjjal járó, hatalmas pénzjutalmat

Sokan már biztosra veszik, hogy a magyar kutatóbiológus, biokémikus kapja idén a Nobel-díjat.

Karikó Katalin, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója elárulta, mire költené a Nobel-díjjal járó 9 millió svéd koronát (átszámítva 310 millió forintot). Mint a Ripost írja, az M5 tévécsatorna Ez itt a kérdés portréműsorában tették fel ezt a kérdést a magyar biokémikusnak.

Karikó Katalin,

Karikó Katalin a napokban Szeged díszpolgára lett (Fotó: MTI / Rosta Tibor)

Karikó Katalin elmondása szerint mindörökké kutató marad, és minden pénzt, amit kap, azt oktatásra és a tudományra fogja költeni. „Olyan cégeket hoznék létre, melyek a messenger-RNS-en alapuló, illetve neuro-degeneratív betegségek gyógyításával foglalkoznának” – jelentette ki a kutatóbiológus, akinek a világ egyik leghíresebb tudósa is Nobel-díjat követel. Hozzátette: 66 évesen már nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre pénzt költene, sőt ékszereket sem hord. „Csak a kutatás marad” – hangsúlyozta.

Olvass még Karikó Katalinról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top