„Egy szemüvege volt az iskola 300 tanulójának” – a Máltai Szeretetszolgálat szűrőbuszának küldetése

A falu kifejezéssel kapcsolatban sokfajta asszociáció élhet a fejünkben, sokakban felvillanhat valamiféle idilli kép friss levegővel, kies virágoskertekkel és legelésző birkanyájjal. Sajnos nem minden falu ilyen. Magyarország háromszáz leghátrányosabb helyzetű települését háromszáz kisebb-nagyobb falu alkotja, jellemzően a Dél-Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon. Ezeken a helyeken nem ezer, hanem millió sebből vérzik az oktatás és az egészségügy, munka nincs, ha pedig van, akkor busz nincs, ami elvinne a munkahelyre.

„Hogy a gyerekek ne örököljék a szüleik sorsát….”

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetésével, több mint tucatnyi civil szervezet közreműködésével 2019 februárjában kormányzati forrásokból nagyszabású, átfogó program indult, Felzárkózó Települések (röviden FeTe) néven, aminek keretein belül sokszínű, sokrétű lépésekkel próbálják javítani az itt lakók sorsát. A program elsődleges célcsoportja a legfiatalabbak, mint írják: „A Felzárkózó Települések nevű program a gyermekekre fókuszál, elsősorban arra teremt esélyt, hogy ők már ne szükségszerűen örököljék szüleik sorsát, hanem legyen lehetőségük más életet élni. Nem meglepő, hogy a program elemei között nem egy az oktatást támogatja, egészíti ki, a tanulást segítik meg a tanodák, a sport és zenei foglalkozások keretein belül. A Máltai Szeretetszolgálat által működtetett szűrőbuszon gyerekek a »felszállók«, a szervezet munkatársai szemészeti vizsgálatokat végeznek a járművön. A legelesettebb körülmények között élő emberek gyakran ódzkodnak orvoshoz fordulni (okuk erre van bőven, de erről később), a Máltaiak évekkel ezelőtti szűrések alkalmával szembesültek azzal, hogy mennyi gyerek él ezeken a településeken, akiknek szükségük lenne szemüvegre, de nincsen. A szűrőbusz tavaly óta járja a háromszáz falut, vizsgál, diagnosztizál és szemüveget készít. De a legfontosabb: próbál pozitív üzenetet vinni az »Isten háta mögé«”.

Átány egyike annak a háromszáz településnek, amik bekerültek a FeTe programjába. Elsőre nem tűnik feltétlenül indokoltnak rossz helyzete, bő egy óra alatt el lehet jutni ide Budapestről, az ember szinte végig az M3-ason megy, és az út csak az utolsó kilométereken, a szomszédos falut elhagyva válik minősíthetetlenül rosszá. A főutat jelentő Rákóczi Ferenc út mellett végig szegényes, de rendben tartott Kádár-kockák, a falu központjában emlékmű a világháborúban elesettek neveivel, a mellettük lévő virágágyásokat láthatósági mellényes közmunkások gyomlálják ráérősen. Az Egészségház előtt unott arccal, állukra húzott maszkkal várakoznak páran. Húsz perce, az autópályáról lehajtva még tisztán látszott a Mátra tömbje, de ez már az Alföld, az utcán mindenki biciklivel közlekedik, egy idős bácsi fél kézzel fogja csak a kormányt, a másikkal a fűkaszát viszi. A máltaiak busza az Egészségház parkolójában áll, az előszűrést az uniós pénzen felújított, akadálymentesített művelődési házban végzik. Hatalmas terem, a hátsó színpadot súlyos vörös függöny takarja el, előtte uniós zászló. A falon kinagyított fekete-fehér fotó a falu múltjából, kiöltözött, ünnepélyes arcú parasztemberek ülnek a templomban, külön a férfiak és külön a nők, ahogy ez kálvinistáknál szokás. Minden zsúfoltnak tűnik, tele a terem óriásira nőtt dísznövényekkel és egymásra pakolt székekkel, a mozgáskorlátozott mosdó raktárként üzemel.

„A szegény emberekben sokszor van rossz érzés azzal kapcsolatban, hogy orvoshoz menjenek”

A máltaiakkal együttműködő Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársától tudom meg, hogy a másfél ezres Átány nem kimagaslóan rossz adottságai ellenére rengeteg problémával küzd, nem véletlenül került bele a FeTe programba. A lakosság körében nagyon magas a munkanélküliek aránya, rengeteg felnőtt nem fejezte be az általános iskolát. Öt-hat osztályuk van csak, így szinte alig van esélyük, hogy munkához jussanak. (Ál)naiv gondolkozással lehetne mondani azt, hogy a gyerekek egészségügyi ellátása ingyenes, ettől még el lehet menni orvoshoz, fel lehet íratni a szemüveget. A valóság sajnos bonyolultabb (és sötétebb). „A szegény emberekben sokszor van rossz érzés azzal kapcsolatban, hogy orvoshoz menjenek – osztja meg tapasztalatait Farkas Krisztina, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. – Negatív élményeket szereztek, vagy egyszerűen csak tartanak attól, ami kívül esik az általuk ismert világon, félelmeik lehetnek mindennel kapcsolatban, ami összefügg az egészségüggyel, ezt ránk is kivetítik. Időnként érzékelem, hogy ettől a vizsgálattól is féltik a gyerekeket, kérdezik, hogy ugye semmi rosszat nem csinálunk majd velük. Pedig itt mindössze annyi történik, hogy egy tábláról le kell olvasniuk számokat, hozzájuk sem érünk. Tavaly történt egy olyan szélsőséges eset, hogy az egyik faluban páran kitalálták, hogy mi koronavírust fecskendezünk majd a gyerekebe. De igazából nem ez a fő indoka annak, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagy részét még nem látta szemészorvos, hanem az, hogy az ingyenes egészségügy is pénzbe kerül. Helyben nincs szakrendelés, ha bemennek Hevesre vagy Egerbe, akkor meg kell venni a buszjegyet. Sok embernek erre sincs elég pénze, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezek a szemüvegek drágák. Ahhoz képest a buszjegy ára elenyésző tétel.”

Kezdődik az előszűrés, a helyi iskola pont szemben van a művelődési házzal, innen kísérik át a tanulókat a tanárok. Először a hatodik osztály jön, aztán az ötödikesek kerülnek sorra. Nagy részük látszólag megilletődött, csendben várakoznak, suttogva beszélnek egymással. A máltaiak vizsgálatokat végző munkatársai nem egy esetben azzal a kéréssel indítanak, hogy ki tudják-e olvasni a két számjegyű számokat. Meglepődve kérdezem, hogy erre mi szükség, felső tagozatos diákokról van szó, alap, hogy ki tudják olvasni. „Sajnos nem ez a helyzet” – mondja Krisztina. „A legnagyobb részüknek nincs gondja ezzel, de időnként belefutunk abba, hogy nem így van”. Az egyik kisfiú nem tudja kiolvasni a számokat, csak hallgat, amikor elhangzik a kérés, de amikor ábrákat mutatnak neki, akkor hibátlanul mondja: ház, kulcs, kismadár. Egy másik tábla ábráiról el kellene mondani, hogy fel, le, jobbra vagy balra néznek. Egy frufrus, talpig feketébe öltözött kislány azzal indít, hogy „előre”. Mintha a jobbra és balra fogalmával se lenne tisztában. Végül megegyeznek, hogy a kezével mutatja, merre néznek. Így már hibátlanul végigpantomimezi a táblát, szerencsére semmi gond a látásával. „Sok esetben zavarban vannak, új nekik a helyzet, ezért tévesztenek. A nagy megilletődöttségtől nem jutnak eszükbe a számok” – mondja Krisztina.

A szűrés rendezetten, gyorsan történik, de nem személytelenül. Mindenkinek jut legalább egy kedves szó, vagy gesztus a máltaisok és a velük együtt dolgozó Református Szeretetszolgálat munkatársaitól. A gyerekek egy jó része láthatólag feszeng, persze nem mindenki. Az egyik kisfiú közvetlenül a vizsgálat előtt van, széles mozdulatokkal integet az előtérben várakozó társainak, aztán spontán bemutat pár tánclépést, mutatja, hogy lazán készül a „nagy bevetésre”. A művelődési házból a szűrőbuszra már csak azok a gyerekek mennek, akiknél az előszűrés alkalmával felmerült valamiféle gyanú. Itt műszeres vizsgálatok történnek, és lehetőség van arra, hogy egy gyerek-szemészorvos online bármikor bekapcsolódhasson. Egy-két gyerek eleve úgy jön, hogy van szemüvege, de sokakat a Máltai munkatársai szűrnek ki, eddig elhanyagolták a látásproblémájukat. „A pedagógusok általában észreveszik, ha valaki nem lát jól – meséli Krisztina. – Jelzik a szülők felé, de az említett okok miatt nem történik semmi, nem íratnak fel szemüveget a számukra. Volt egy olyan esetünk, amikor a falu háromszáz tanulós iskolájának volt egy szemüvege, azt használta mindenki, akinek rossz volt a látása.”

A szűrőbuszon dolgozó optometrista, Varga Katalin avat be minket az „orvosi részbe”. „Az okoseszközök túlzásba vitt használata problémát jelent. Okostelefon a legszegényebb falvakban is van, sokszor egész nap azt nézik. Talán nincs más inger, csak ezek az eszközök, de ezek nagyon ártalmasak lehetnek. Ma is volt két gyerek, akik olyan tüneteket mutattak, mintha nem látnának, de az objektív, műszeres vizsgálat nem mutatott ki problémát. Ezekkel az esetekkel aztán nehéz mit kezdeni.” A telefon vagy számítógép előtti „bambulás” valószínűleg az ötödik kerületben is létező jelenség, más problémák viszont szorosan összefonódnak azzal, hogy hátrányos helyzetben lévő településen járunk. „A gyerekek között több a szemészetileg elhanyagolt, olyanok, akik nem kaptak időben szemüveget, és emiatt kialakult a kancsalság vagy a tompa látás. Bizonyos tanulási zavarok hátterében is állhatnak elhanyagolt szemészeti problémák.” A további ellátást igénylő eseteket a szűrőbusz munkatársai továbbirányítják a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes orvosaihoz. A fővárosi kezelés megszervezését és lebonyolítást már a Máltaival együttműködő, helyben munkálkodó civil szervezetek (Átány esetében ezt a Református Szeretetszolgálat) intézi.

A pozitív üzenet legalább annyira fontos, mint a szemüveg

Ha úgy vesszük, a szemüveg csupán egy apropó a találkozásra, arra, hogy a Máltai Szeretetszolgálat valami „pozitívat” vigyen ezekre az elesett településekre. A szervezet soha nem „tör rá” a helyiekre, minden településen keres egy olyan civil szervezetet, akinek van helyi beágyazottságuk, akik bizalmi viszonyban állnak az ottaniakkal. Velük együttműködve mennek el, mutatkoznak be, népszerűsítik a szűrővizsgálat lehetőségét. A Máltai munkatársai nem csupán diagnosztizálnak, hanem elkészítik és eljuttatják a szemüveget azoknak, akiknek erre szükségük van, ráadásul teljesen ingyen. Krisztina elmondása alapján a „csomagolás” legalább annyira fontos, mint maga a látásjavító eszköz. „Sok gyerek nem szereti használni a szemüveget, »cikinek« tartja, inkább otthon hagyja. Mi szeretnénk ezen is változtatni, motiváljuk őket. Amikor kiküldjük a szemüveget, akkor mellékelünk hozzá egy személyre szóló videóüzenetet. Ebben elmondjuk a gyereknek, hogy mennyire jól áll neki, milyen előnyös, és viselje bátran mindennap. Van egy olyan tervünk is, hogy ismert embereket kérnénk fel erre a szerepre, ők mondanák fel a kedves szavakat.”

Krisztina hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a vizsgálat során a kedvesség, az, hogy a gyerekek érezzék, odafigyelnek rájuk, törődnek velük, fontos emberek. A hozzáállás a szűrőbuszon sem változik. Katalin tisztán artikulálja azt is, hogy a „pozitív hozadék” kölcsönös, a program munkatársai nem csupán adnak, hanem kapnak is. „Dolgoztam Kongóban önkéntesként, amikor hazatértem, egy belvárosi optikai üzletben helyezkedtem el. Szakmailag sokat tanultam, de nem tudtam igazából mit kezdeni magammal, nem az én világom, hogy félmilliós szemüvegeket adjak el. Hiányoztak az olyanfajta élmények, amiket az önkéntes munka hónapjai alatt megismertem.” Katalin így azonnal kapott a lehetőségen, amikor meglátta a hirdetést, hogy hátrányos helyzetű településeket érintő programba keresnek optometrista szakembert. „A busz kicsit más, mint az előszűrés, ott csak ketten vagyunk. Számomra nagyon fontos, hogy a gyerek azt érezze, abban a húsz percben csak ő a fontos. Ez nagy élmény számukra, de számomra is hatalmas érték. Pedagógus szülők lánya vagyok, ennek ellenére soha nem akartam gyerekekkel foglalkozni. Aztán rájöttem, ez tartogat magában kihívásokat, és a gyerekektől rengeteget lehet kapni.”

Kapcsolódó:

• Megható történet a kislányról, aki balerinacipőben nyert futóversenyt
• Örökbe fogadok egy ovit!
• Lakatos Kálmánnal, a roma gyerekeket segítő Négy Fal Közt vezetőjével beszélgettünk