nlc.hu
Család
Megszólaltak a szegedi kettős gyilkosság áldozatának szülei

„Remélem, nem volt tudatánál közben” – megszólaltak a Szegeden meggyilkolt lány szülei

Véletlenül, egy oltópontnál találkozott a gyilkos későbbi áldozataival.
A szegedi kettős gyilkosság áldozatának szülei

Meg sem próbált összejönni későbbi áldozatával a szegedi kettős gyilkosság elkövetője, bár a lány tartott attól, hogy a rámenős férfi lépéseket tesz. Később egy oltóponton találkoztak, ekkor Eliza Zoé már barátjával, Tamással volt. V. Dániel végül egy puskával megölte a párt. A fiatalok holttestére a lány édesapja talált rá. Zoé édesanyja reméli, hogy lánya már nem volt tudatánál, amikor támadója megerőszakolta. A szülők könnyek között nyilatkoztak az RTL Klub híradójának. Azt mondták, lányuk kedves, visszahúzódó, tudományok iránt érdeklődő teremtés volt, aki csak azért barátkozott rövid ideg V. Dániellel, mert az nem hagyta békén. Tavaly augusztusban azonban minden kapcsolatot megszakított vele.

A két fiatal néhány hónapja költözött első közös otthonukba. A lány nemrég bemutatta a családjának a fiút. Fogalmuk sem volt arról. hogy a lány beteges rajongója, a gyógyszerészként dolgozó V. Dániel is ugyanabban a házban bérelt lakást. V. Dánielek volt egy saját lakása, az albérlet csak arra kellett neki, hogy onnan figyelje a lányt, akibe már egyetemista korában reménytelenül szerelmes volt. A férfi egyébként pár hete szerezte meg a vadászpuskára érvényes fegyvertartási engedélyt, valószínűleg azért, hogy leszámoljon a lánnyal és annak párjával.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top