Idegrendszeri éretlenség jelei

„Nincsenek óriási problémák vele, csak állandóan hisztizik. Nem akarja felvenni a nadrágot, folyamatos küzdés az esti hajmosás, nem fogad szót, nem ül meg egyhelyben, elengedi a kezem és elrohan, nincs kontrollja, félelemérzete. A pszichológus azt mondta, a gyerek rendben van, ez csak egy kis figyelemzavar, de én megőrülök. Mi lehet vele?”

Bartus Ágnes fejlesztőpedagógus szerint rengeteg szülő fordul hozzá ezekkel a mondatokkal, és azzal a problémával, hogy ugyan jártak már mindenhol, a gyerek mégsem kapott diagnózist. Sok esetben ilyenkor a gyerek viselkedésének hátterében idegrendszeri éretlenség áll, amikor valamilyen fejlődési területen hiányosság áll fenn. Bár egyes kutatások szerint az óvodáskorú gyerekek 10-15 százalékánál állapítható meg az idegrendszer éretlensége, mivel ez egy ezerarcú állapot, nehéz azonosítani a problémát, ami jelentkezhet többek között mozgásban, szociális és enyhe értelmi fejlődésben is, de több terület is lehet egyszerre érintett. Egy mondatban úgy lehetne összefoglalni: idegrendszeri éretlenség esetén az agy nem jól érzékeli a világot, veszélyt jelez akkor is, amikor biztonság van.

„Dani most hatodikos, érdeklődő, aranyos okos gyerek, de semmiképpen sem csinálja azt, amit elvárnak tőle, nem ül meg egyhelyben, sétálgat, kimegy vécére óra közben, közbeszól, történeteket mesél, nem áll be a sorba – meséli Andi. – Második végén esett le, hogy ez a gyerek nem azért nem tud írni, mert slendrián, mert ha odateszi magát, akkor se tud egy szót se helyesen leírni. Elkezdtük kivizsgáltatni, pedagógiai szakszolgálatra mentünk, fél évre rá kapott időpontot. Azt mondták, állatorvosi ló, ilyen a diszgráfia, de nem kapott diagnózist. Az ADHD-t viszont nem említették, csak azt, hogy nehéz lekötni a figyelmét, mindenfelé elkalandozik. Később egy másik fejlesztő azt mondta, nem jó az SNI-t a papírjára írni, mert az egy stigma, de felmentették helyesírásból. Azóta sem szeret írni, a finom motorikája amúgy se jó, inkább kalapálni szeret, viszont jól olvas. Hordtam mindenfelé, ADHD napközibe, TSMT tornára, de nem lett fegyelmezettebb, nem állt be a sorba, továbbra is sétálgat órán és nem akar írni. Már úgy látom, nem fog kiderülni semmi, mert hiába jutottunk fejlesztőkhöz, pszichológushoz, senki sem mondta, mi a konkrét baja, és mit kellene tennem. Szerintem hamarabb fog felnőni ez a gyerek, minthogy kiderüljön mi a baja.”

Természetesen nem a hatáskörünk a cikkben Andi fiát diagnosztizálni, de Ágnest rengetek szülő keresi fel nap mint nap hasonló bizonytalanságokkal. Bár szerinte kiváló szakemberekből nincs hiány, úgy látja, Magyarországon még nem kezdett kialakulni a szoros együttműködés a gyógypedagógusok, fejlesztők, pszichológusok, pszichoterapeuták vagy akár a családterapeuták között, pedig ezt a problémát csak a különféle szakterületek erős összedolgozásával lehet igazán jól kezelni, gyakran az egész család bevonásával. Az idegrendszeri éretlenség ugyanis egy ezerarcú állapot, amelynek nagyon komplex megjelenési formái, okai lehetnek, sok területet érinthet, ezért számos tünetben is jelentkezik.

Bartus Ágnes fejlesztőpedagógus

„Fejlesztőpedagógusként az enyhébb esetekkel foglalkozom, amikor kisebb tanulási, magatartásbeli problémákban nyilvánul meg az idegrendszeri éretlenség. Komoly esetekben, ez olyan idegrendszeri fejlődési problémákban érhető tetten, mint például az ADHD, az autizmus spektrumzavar, a szenzoros integrációs zavar, ami nemcsak a család életminőségét befolyásolja, de később, a felnőttkorban a mentális egészségben jelentkezik, kihatással lehet a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, a párkapcsolatra. Ám míg egy ADHD-és, vagy autista gyereket könnyebb kiszűrni – miközben Magyarországon még messze nincs meg az az ellátási rendszer, amit az érintett gyerekek igényelnének – az enyhe idegrendszeri éretlenséggel küzdő gyerekeket nehéz, mert ők inkább csak úgy »kilógnak mindenhonnan«, »csak« annyi a tünetük, hogy sokat hisztiznek, összeomlanak, nem működnek együtt. Ők nem kapnak soha diagnózist, mégis a mindennapi családi életet, a szülő-gyerek kapcsolatot komolyan érinti a viselkedés” – mondja a szakember.

“Minden apró dolog zavarja”

Emese hasonló tapasztalatokról számol be, az ő fiát is érinti ez az állapot. „2 és fél évesen Ádám beszédfejlődése a kortársaihoz képest el volt maradva, a szavakat is alig mondta, alvási és magatartásbeli problémái is voltak, a többi gyerekhez képest hamar kiborult, türelmetlen, hisztis volt, ami abból is adódott, hogy nem tudta jól kifejezni magát – mondja Emese. – Egy környékbeli fejlesztőházban felmérték az idegrendszeri fejlettségét, és ott mondták, hogy van egy szenzoros integrációs zavara, ami nála úgy is megjelenik, hogy sok apró dolog zavarja, például ha koszos, festékes lesz a keze, ha címke van a ruhában, stb. Három hete kezdtük vele a TSMT tornát, a gyógypedagógus szerint minimum két hónap kell a változáshoz.”

Emeséről a környezete úgy gondolja, az anya túlreagálja, túlgondolja, hogy fiát fejleszteni kell, de Bartus Ágnes úgy véli, az Ádáméhoz hasonló jeleket érdemes komolyan venni. Az idegrendszeri éretlenség lényege, hogy az agy nem strukturálódott megfelelőképpen, az idegrendszer letért a normális érési pályáról. „Mivel a probléma kisebb korban főleg a mozgásban mutatja meg magát, ezért nem lehet kellőképpen hangsúlyozni, hogy vegyék komolyan a szülők, ha nem indul be a mászás, ha nem megfelelően kúszik, nem ül fel a baba – figyelmeztet. – Az emberi fejlődésnek van egy struktúrája, amitől ha eltér a gyerek, az tükörként mutatja meg, hogy a normálistól eltérően strukturálódik a gyermek agya. A mozgásfejlődés eltérése azonban nem feltétlenül jelöl komolyabb idegrendszeri problémát. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy idegrendszeri éretlenségről van szó, több tünetnek kell együttállnia.”

Gyakori tünet:

• a mozgásfejlődés eltérése,
• az alvási nehézségek (pl. felszínes alvás, éjszakai megébredés, nem tud, csak a szülőn, a szülővel aludni),
• a táplálkozási (szelektíven táplálkozik, keveset eszik, nem érzi, hogy éhes vagy jóllakott),
• a beszédfejlődési,
• a szobatisztaságbeli
• a szociális fejlődési problémák (nem ad megfelelő válaszreakciókat, nem kapcsolódik, erős félelmek, túl visszahúzódó stb).

Azonban mindegyik idegrendszeri fejlődési zavarral élő gyerekre igaz, hogy idegrendszerük egy magasabb izgalmi állapotában van (hiperarousal), súlyosabb esetekben hipervirgilanciától, túlzott éberségtől szenvednek. Ezek a gyerekek a szakember szerint szinte állandó készenlétben vannak, nem tud az idegrendszerük a felső, paraszimpatikus működésbe, a nyugalom és a biztonság állapotába kapcsolni. Ezek a gyerekek az idegrendszer magasabb izgalmi állapota miatt nehezen dolgozzák fel a szenzomotoros ingereket, és így testérzékelésük sem fog megfelelően működni, ahogy például Ádámé sem.

A hiszti erős tünete az idegrendszeri éretlenségnek. „Mindenkinek van egy érzelmi tartálya, ami ha megtelik, a test kipörgeti magából a feszültséget, hogy vissza tudjon nyugodni, vagyis a hiszti egy fontos stresszfeldolgozó eszköz. 2-3 éves gyereknél még teljesen normális az érzelmi összeomlás, a napi egy nagyobb dühroham, de iskoláskorra maximum heti egyre kell ennek redukálódnia. Az idegrendszerileg éretlen gyerekeknél ez az érzelmi tartály viszont nagyon gyorsan megtelik. Az erős szimpatikus működésben nincs nyugalom, biztonságérzet a testben, ilyenkor az agytörzs a bejövő ingerekből állandó veszélyt érzékel, ami befolyásolja a figyelmét, sokkal éberebbé válik, nehezen mélyül el feladatokban.. Ez a feszültség szorongást hoz, a felsőagyi területek nem tudják kontrollálni az alsóagyi területeket, a gyerek pedig szó szerint fenyegetve érzi magát, és a hisztivel tudja csak visszanyugtatni az idegrendszerét.

Gyakori, hogy ezeknek a gyerekeknek sokkal alacsonyabb a stresszel szembeni ellenálló-képességük. Ám érdekes módon az is az idegrendszeri éretlenség jele lehet, ha a gyerek túl jó, túl csendes, de erős félelmi reakciói vannak, sok mindent elkerül, befelé szorong. Náluk jó jel, ha a fejlesztés hatására végre elkezdenek hisztizni, ám mivel a magatartásukkal nincs probléma, nehezebb kiszűrni őket, ritkán kerülnek szakemberhez” – mondja Ágnes hozzátéve, hogy nehezen akadnak fenn a szűrön azok a gyerekek is, akiknek nincs tanulási problémájuk. Ez ugyanis szintén nem szükségszerű tünet, százból körülbelül húsz idegrendszerileg éretlen gyereknek lesz gondja az iskolában, és olyan is akad, akinek szépen fejlődik a mozgása, csakhogy gyakorlatilag sosem tud nyugton maradni.

Túlterhelt családok, felpörgő gyerekek

Mivel ez egy ezerarcú állapot, ezerféle megjelenése és ezerféle oka is lehet. „Epigenetikus okról beszélünk, amikor a szülőnek is van idegrendszeri éretlensége, még ha nincsenek is ennek tudatában. Mivel a születésünk minősége befolyásolja agyunk fejlődését, állhat mögötte születési trauma, egy hirtelen fellépő oxigénhiány, egyéb komplikációk, például túl gyors, túl elhúzódó szülés, leesett szívhang, koraszülöttség, betegség – emeli ki Bartus Ágnes. –  Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a környezet nagymértékben befolyásolja a gyerek agyi fejlődését: a szülők depressziója, az anya komolyabb terhességi szorongása, válás, párkapcsolati feszültség, fejlődési trauma, stresszes életmód mind állhat a probléma hátterében. Én azoknak a szakembereknek a csoportjába tartozom, akik biztosan állítják, régebben nem volt ennyi atipikusan fejlődő gyerek.

Fotó: Getty Images

Szinte alig tudják megadni a minőségi, kapcsolódó figyelmet a gyereknek, akiknek az idegrendszere így ebben a felpörgött működésben fejlődik, így ők is pörögnek, nem tudnak együttműködni. Ha megfigyeljük egy átlag gyerek játékát, leül tévézni vagy kimegy szaladgálni. Elmarad a fantázia, a képzelőerő, az alkotás kibontakozása, a lenyugvás, az elmélyedés. Az életkörülményeink megváltozásával kialakuló kényszerszokásaink, például a tévénézés, mobilozás, erősen befolyásolják a gyerekek agyi fejlődését, nehéz spirálba rakják a családokat. Milyen lesz így a gyerek viselkedése? Alacsony lesz az érzelmi kontrollja, összeomlik, nem tud szót fogadni, elrohan, nem tud a szülők mellett rendesen sétálni, stb.”

A mobil mögött elveszik anya

Kapcsolatra készen születünk, ezért a szülők viselkedése hosszú távú és folyamatos hatással van idegrendszeri működésünkre. A Dr. Ed Tronick által az 1970-es években kifejlesztett still face, vagyis mozdulatlan arc kísérlet megmutatja, a szülők reakciói hogyan befolyásolják a baba érzelmi fejlődését, és mi történik akkor, ha nem jön létre a kapcsolat. A kísérlet során az anya eleinte játszik a babájával, mosolyog rá, beszélget vele. Aztán elfordul, majd két percig mozdulatlan arcot mutat, nem reagál a babára. Ezután az anya visszatér a normális állapotba, a játékhoz, beszélgetéshez. Érdemes megnézni a baba reakcióit, amikor az anya felveszi a pókerarcot:

Ugyanez a félelmi reakció indul meg a kísérleti laboron kívül, a való életben, amikor a baba mellett mobilozunk.

Eltűnik az arcunkról a szociális válaszreakció, anya nem elérhető, nincs érzelmi visszacsatolás, nincs interakció, a baba magára marad. A sírása mögött félelmi reakciója van. Az ilyen gyakori helyzetek okozhatnak az autonóm idegrendszerében diszregulációt (biztonságban vagy veszélyben vagyok? Nincs kihez kapcsolódnom!) Az agy nem tudja megkülönböztetni a vélt és a valós veszélyt, ez befolyásolja majd a felsőagyi területek működését, így például a memóriát, a koncentrációt is” – egészíti ki a látottakat Ágnes.

„Elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök, az ölében én”

Ágnes szerint a kognitív, kommunikációs technikák, , a „x tipp, hogyan beszéljünk a gyerekhez”, a gyerek viselkedésének pozitív irányba való befolyásolása általában nem működőképesek, egyrészt mert rengeteg energiát vesz el és folytonos kudarcélményt okoz a törekvés, hogy mindig szépen szóljunk a gyerekhez, másrészt az idegrendszeri éretlenség a testben van, a test ilyenkor gyakorlatilag külön életre kél. „Ha gyereknek szabályozott az autonóm idegrendszeri működése, megvan a test-agy kapcsolat, akkor a felsőagyi területe le tudja kontrollálni az alsóagyi területeket, akkor már működhetnek a kognitív módszerek is, a kommunikáció. De idegrendszeri éretlenség esetében nincs olyan, hogy egy technika vagy módszer majd megoldja a problémát, elég lesz például csak a mozgásterápia, hiszen több oldalról kell megtámogatni az agyat. A mozgásterápia például fejleszti a vesztibulális rendszert (a belső fülben található szerveket, melyek a fejtartás változását és a fej mozgását érzékelik), az agy alsó területeit, amelynek kulcsfontosságú szerepe van a kognitív területek fejlődésében, a viselkedészavarok kezelésében. Kitűnő eredményeik vannak a hallásterápiáknak (Safe and Sound Protocol, Focus System), a Neurofeedbacknek, a gyerekjógának, mindfulnessnek, meseterápiának is, és vannak jó kognitív terápiák, miután az idegrendszer terhelhetővé válik.”

Ágnes szerint fontos olyan fejlesztőt találni, aki nemcsak azt nézi meg, hogy milyen a finom motorika, a szem-kéz koordináció, a nagymozgás, a csecsemő reflex, hanem érti, mennyi minden történik az agyban, tudja, hogy a családi rendszer problémái összekapcsolódnak a gyerek problémáival, képes tehát széles látókörben gondolkodni, stabilizálni a szülőket, és nem kérdőre vonni őket, ítélkezni felettük. „Egy jó fejlesztőnek és a szülőnek is látni kell, mennyire terhelhető a gyerek idegrendszere: ha például egy mozgásterápiára a gyerek olyan erős regressziós, korának már nem megfelelő választ ad, hogy bepisil, szopizza az ujját, sokszor fáradt, akkor erős tehernek van kitéve az idegrendszere, vissza kell fogni a fejlesztést. Az idegrendszer fejlődésének egészséges velejárója egy fejlesztés során az, ha kicsit dekoncentrálttá, szétszórtabbá, nyűgösebbé válik a gyerek, de ha stagnál a fejlesztésben, nem múlnak a hisztirohamok, nem változik a magatartás, mindig érdemes a család problémáit is megnézni más szakemberek bevonásával.”

A fejlesztőpedagógus azt mondja, enyhe esetekben sokszor nincs szükség fejlesztésre sem, maga a nyugodt környezet, a stabilitás is segíthet kiegyenlíteni a gyerek agyát. „A gyerek kommunikációja a viselkedése, ezért szülőként empatikusan kell állnunk hozzá, nem legyinteni például arra, ha mindig sír, ha otthagyjuk az óvodában, mert ezzel kihagyunk egy fontos dolgot a kapcsolatból, hogy mi elérhetőek, kötődőek vagyunk, biztonságot adunk. A biztonságélmény pedig alapja az agy fejlődésének. Fontos a szülő önreflexiója is: érdemes megkérdezniük maguktól, le tudok-e csendesedni, nyugodni, fejben ott tudok-e lenni a gyerekeimmel, mennyire szorongok egy tízes skálán. Ha képes vagyok csendet teremteni magamban, megvannak a családi életünkben a lenyugvó időszakok, amikor tudunk egymáshoz kapcsolódni, akkor jó úton vagyunk, akkor nem biztos, hogy a mi autonóm idegrendszeri működésünkből indul a gyerekünk problémája. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor nemcsak a gyerekkel, hanem önmagunkkal is dolgunk van” – véli a szakember, aki szerint többet ér, ha megtanulunk esténként otthon légzőgyakorlatokat végezni, mint ha elolvassuk a harmadik könyvet arról, hogyan kommunikáljunk a gyerekkel.

A pihenés pedig kulcsfontosságú. „Mivel egy terhelt idegrendszert nem lehet fejleszteni, ezért az ötven féle edzés helyett meg kell teremtenünk a kellő pihenőidőt a gyereknek, amikor nincs feladat, nem kell figyelmet tartania. Azzal is támogatjuk a gyerek idegrendszerét, sőt akár meg is előzhetjük az idegrendszeri éretlenség kialakulását, ha sokat mosolygunk, ott vagyunk számára, figyelünk rá, válaszkészek vagyunk, visszajelzünk. Fontos ebben a család szélesebb szerepköre, hogy együtt tudjuk megadni ezt szociabilitást a gyerek számára, és ne egy fáradt anyára háruljon egyedül ez a feladat. Úgy gondolom,

nem a Covid, nem a táplálkozás és a toxinok, hanem a fontos kapcsolódások hiánya termeli ki a mai világban az idegrendszeri éretlenség kihívását, ezért a jó beszélgetések, a képernyőmentes időszakokban való együttlét kiemelt fontosságú.

Ahogy Dr. Stephen Porges, az Indiana Egyetem neves idegtudósa mondja, „Ha változtatni akarsz a világon, kezd azzal, hogy biztonságot adsz”.

Kapcsolódó

• Az SNI nem rosszaság! – Egy képregény segít megérteni a gyerekeknek az autizmust és ADHD-t
• Egy aspergeres gyerek szemében mi napi szinten fürdünk az értelmetlenségben