„Sokkot kaptam”
Lakatos Bálintné, Vivien
28 éves édesanya Dombóvárról
Gyermekei:
Bence – 7 éves
Márk, Martin és Milán – 7 hónaposak
Fotó: Lakatos Bálintné Vivien
– De hát… ez hogyan lehetséges?! – csak ennyit tudott kinyögni Vivien férje, amikor az orvos behívta a nyolc hetes ultrahang-vizsgálat után, és közölte vele, hogy három magzatot lát.
Nem csoda, hogy meglepődött, hiszen két petesejtet ültettek be a feleségének, és két héttel korábban a vizsgálat már megmutatta, hogy meg is tapadt, és fejlődésnek indult mindkettő. Nos, az egyik azóta osztódott… Így Vivien egyszerre volt várandós egypetéjű és kétpetéjű ikrekkel. Férjének azért az orvos mondta el a hírt, mert Vivien képtelen volt rá. – Sokkot kaptam – mondja.
Éveken át próbálkoztak a teherbe eséssel. Egy méhen kívüli terhesség és egy ciszta miatti petefészek-eltávolítás után lombikbeavatkozással volt reális esély rá, hogy összejöhet. Összejött…
– Előtte még csak nem is hallottunk hármas ikrekről, az orvos is azt mondta, legfeljebb kétévente fordul elő. Igazából még most sem fogtuk fel…
Vivien konyhán dolgozott, ahol hajolgatni kellett és nehéz lábasokat emelgetni, úgyhogy rögtön abbahagyta a munkát. Veszélyeztetett terhesként már félidőtől befeküdt a kórházba.
Bálint futár volt, reggel kilenctől este tizenegyig járta az utakat. Tudták, hogy ez sem lesz tartható, úgyhogy felmondott, és a vasútnál helyezkedett el, ahol emberibb a munkarend. Most reggel hétre megy, és háromkor már végez.
– Először el voltam keseredve, mert arra számítottam, hogy mind lány lesz – mondja Vivien. – Martint először kislánynak látták… végül nem az lett. De ma már nem bánom, csupa fiús anyaként már elképzelni sem tudom másként.
A szülés rendben ment, de persze az igazi kihívások a hazatéréssel kezdődtek. – Három baba etetése negyvenöt perc, ha ez megvan, utána a fejés, mellenként húsz perc, aztán a pelenkázás. Három óránként… idegőrlő.
Mivel Vivien a legtöbbször egyedül van a babákkal, csak sorban tudja etetni őket, szerencsére türelemmel kivárják egymást, nem sírnak. Szintén jó a helyzet a másik kardinális területen, az alvásban. – Lerakom őket a kiságyba, és maguktól elalszanak – mondja Vivien.
Fotó: Lakatos Bálintné Vivien
Nappalra egy félórás és egy kétórás alvás jut, majd jön az éjszaka, ami tíztől akár tízig is eltart, de azért fél hatkor felkelnek reggelizni. Egyik gyerek, pelenka, etetés, másik gyerek. Ha viszont ez is megvan, Viviennek egész meglepő dolgokra van ideje. Például főzni, mosni, takarítani. Sőt, pogácsát sütni.
– Igen, sokan el vannak ájulva ettől. Azt mondják, ők egy gyerek mellett sem tudják ezeket elvégezni – mondja Vivien, persze tudjuk, hogy ez nagyon függ a picik habitusától, evési, alvási (sírási) szokásaiktól. És hát ez a hét hónapos állapot, amikor a babák még fekszenek… – El tudom képzelni, hogy később nehezebb lesz, gondolkodtunk is rajta, hogy kérjünk-e segítséget, de most úgy érzem, képes leszek rá, hogy megoldjam.
Vivien energikussága, pozitivitása és énereje a babák természetétől függetlenül tiszteletre méltó, de azért őt is ki lehetett billenteni a nyugalmából. Öt hónaposak voltak kicsik, amikor elesett a lépcsőn a hordozókkal. – Az volt a mázli, hogy csak kettővel voltam, nem hárommal – mondja, mert így a kicsiket meg tudta védeni, nekik nem lett bajuk. Neki viszont eltört a lába. Fekvőgipszben már nem lehetett egyedül megoldani a napokat, úgyhogy Vivien édesapja és az ő élettársa költöztek hozzá két hónapra.
Délutánonként persze ott van Bálint is, aki – ahogy a fiatal nő meséli – száz százalékban kiveszi a részét a dolgokból. – Egyedül fürdeti őket, ő is etet és takarít. És van még egy komoly segítség: Bence, a nagyfiú. – Igazán örült a tesóinak, várta őket nagyon! Szokott velük játszani, néha megeteti a harmadikat… amit el lehet várni egy fiútól.
– Én élvezem – mondja Vivien összességében az anyaságra. Még a feladat anyagi részét is próbálja könnyen venni, noha újonnan félmillió forintba kerül az a hármas babakocsi, amit most használnak – ők kétszázezerért tudták megvenni, nyolc órát autóztak érte. Hát igen, nincs sok hármas ikres család az országban…
Kérdezem, hogy bírják a fizetnivalókat, azt mondja, megoldják az egy keresetből, gyesből és a családi pótlékból. Persze bizonyos tételek csak később jönnek. Hogy pontosan mik, arról már többet tud mesélni Fanni, hiszen az ő ikrei nemsoká kétévesek lesznek.
“Az kizárt, hogy kimenjek a konyhába, és megfőzzek egy levest.”
Hídvégi Fanni
29 éves édesanya Budapestről
Gyermekei: Nara, Nina, Enzó – 2 évesek
Fotó: @tripletsbudapest instagram
Fanni és férje fiatal házasok. Két gyermeket terveztek, de nem rögtön sikerült teherbe esni. Két vetélés után egy kivizsgálás progeszterinhiányt igazolt, amire Fanni gyógyszert szedett. Nemsoká természetes úton fogant meg – három magzat. Amikor ez kiderült, Fanni egyedül volt az orvosnál. – Esküdj meg – ez volt a férje reakciója, amikor telefonon elmondta neki a hírt. – Letettük, majd két perc múlva visszahívott azzal, hogy akkor én most örülök? – Örültem neki, bár sosem akartam ikreket – meséli Fanni – és az orvos azt mondta, hogy ne is számoljak hárommal, mert nem biztos, hogy mind megmarad.
Végül problémamentes terhesség harminchatodik hetén rendben világra jöttek a babák, mindannyian két kiló felett.
– Nagyon nehéz – ebben a két szóban összegzi Fanni a helyzetet most, hogy a kicsik már kétévesek. – Az első év ehhez képest könnyű volt, nekem ez a második nagyon nehéz. Egyedül vagyok velük, semmi segítségem. A férjem tesója segít esténként, és néha anyukámék jönnek.
Fanniék gyerekeinél nem működött az, hogy egy eszik és a többi közben vár, őket muszáj volt egyszerre etetni. Úgyhogy kettőt szoptatott, a harmadiknak pedig cumisüvegbe fejt előzőleg tejet, aztán cseréltek. – A legelején még lassan esznek, mire a végére érsz, kezdheted elölről. Olyan melós, hogy nem is alszol, főleg, ha egyedül vagy. A harmadiknak sokszor a lábammal vagy az állammal tartottam a cumisüveget…
Fanni férjének korán vissza kellett mennie dolgozni, méghozzá két állásba, hogy el tudja tartani ötüket. – Taxizik és futárkodik. Reggel elmegy, és éjfél után ér haza.
Három babánál már nemigen lehet pelenkázót használni, Fanni mindig is az ágyon, sorban pelenkázott. Cumiból és cumisüvegből pedig nem lehet eleget venni, van belőlük vagy húsz-húsz darab. Ez volt a csecsemőkorszak. A dolog azonban szintet lépett, amikor a gyerekek megindultak…
– A legnehezebb lefoglalni őket úgy, hogy a másik ne vegye el a játékot. Ha leülünk könyvet nézegetni, egyikük még nézné, a másik már lapozna. Soha nem tudunk dűlőre jutni, hogy ki mit akar. A lányokkal lehet babázni, de Enzó autózna. Nem tudok háromfelé szakadni. Egymással veszekszenek, verekszenek, megy a visítás, nyafogás egész nap. Nekem folyamatosan ott kell lennem velük, különben sírnak utánam. Az kizárt, hogy kimenjek a konyhába, és megfőzzek egy levest. A háztartási munkákat is csak akkor tudom csinálni, amikor alszanak. De nem túl jól alszanak, éjjel is nagyon sokszor kelnek, és keresnek. Most együtt alszunk egy hatalmas ágyban, mert ha felkelnek és nem vagyok ott, akkor üvöltenek, felébresztik a többieket is. Fáradt vagyok és kimerült…
Fotó: @tripletsbudapest instagram
A gyerekek annyira „anyásak”, hogy nem is igen lehet őket másra hagyni. – Az apjuk nagyon szereti őket és viszont, csak hát kevés időt töltenek együtt a munka miatt. Azért amikor tudja, elviszi őket játszótérre vagy átvállal egy-egy fürdetést, de ritkán szoktam megkérni. De amúgy ennél csodálatosabb dolog nincs! Nem mindenkinek adatik meg. És mindig arra gondolok, hogy csak olyan feladatot kapsz az élettől, amit elbírsz, és úgy érzem, hogy én maximálisan helytállok. Egyszer picik, ez az időszak nem fog visszajönni, úgyhogy én ott vagyok nekik, mert más opció nincs. Van, mikor nagyon mélyen vagyok, kiborulok, sírok, de mindig vannak erőt adó pillanatok, és abból van a több. Nagyon jó, hogy ők vannak.
Kérdezem Fannit, tud-e bármennyit is pihenni. Azt mondja, neki a főzés és a pakolás a pihenés. Kérdezem, mikor volt utoljára valahol a gyerekek nélkül. Mondjuk egy barátnőjével. – Hát, nem mostanában. Nekem inkább a tesóm és az anyukám a barátaim. De annyira nem is vágyom rá, hogy elmenjek mondjuk egy buliba… meginni egy bort vagy egy koktélt… ezek csak ilyen ábrándok… de igazából már nem hiányzik nekem.
- A téma első részét ITT olvashatod egy édesapa beszámolója alapján.
“Büszke vagyok rá, hogy nekem ez jutott”
Rákócziné Bákonyi Anikó
35 éves édesanya Nyírbátorból
Gyermekei:
Levente – 14 éves
Noel – 5 éves
Lia, Attila, Bálint – 4 évesek
Fotó: Rákócziné Bákonyi Anikó
– Szerettünk volna harmadiknak egy kislányt. Jött is, csak hozott még két fiút magával – mondja Anikó nevetve. Természetes úton fogantak a kicsik, akikről már a hatodik hétben kiderült, hogy hárman vannak. – Egyszerre sírtam és nevettem, remegtem, lényegében sokkot kaptam – emlékszik vissza Anikó. – Nem nagyon tudtam feldolgozni. Anyukámmal voltunk az ultrahangon, ő is sírt. Vittem a képet haza, mondtam Attilának, hogy üljön le, és odaadtam. Kérdezte, hogy ez mi. Mondom, hogy nem egy baba van, hanem három. Volt nagy meglepődés és boldogság! Persze volt azért félsz is bennünk, hogy hogy fogjuk megoldani, de arra gondoltunk, ahol elfér még egy, ott a három is elmegy.
Anikó férje, Attila karbantartóként dolgozik. Kéthavi szabadságot kapott az első időszakra, de még így is nehezen boldogultak. – Főleg az éjszakák mentek nehezen – mondja Anikó. – Volt, hogy két óránál többet nem aludtam. Minden, amit csinálni kell, az háromszoros idő.
Mindezek ellenére Anikó sem a csecsemőkort élte meg a legnehezebben. Neki az volt könnyebb, amíg otthon lehetett a picikkel, azonban ezt nem sokáig engedhették meg maguknak, egyszerűen szükség volt két fizetésre, így Anikó már a gyerekek egyéves korában visszament dolgozni takarító állásába, a gyerekeket pedig bölcsődébe kellett adniuk. – A gyes nagyon kevés – mondja erről.
Közben Noel óvodás, Levente iskolás. – Most nehéz anyagilag, mert mindenből sok kell. Nagycsaládosnak számítunk, így az étkezés ingyenes az oviban és a bölcsiben, de más kedvezmény nincs.
Hetente hazavisznek egy karton tejet, negyven zsömlét, de legalább pelenkára már nincs szükség, mert abból napi harminc darab fogyott egy éven át.
A legnehezebbek? Talán a reggelek. – Tizenötször kell átöltözni, mert nem jó nekik a ruha, amit kiteszek. Az egyik leszaggatja magáról, akkor a másik is. Egy órába telik elkészülni, ha bárhova indulunk. Engem nem lehet kihozni a sodromból, de velük képes vagyok kiabálni…
Fotó: Rákócziné Bákonyi Anikó
Anikó nyolctól négyig dolgozik, utána otthon jön a rendrakás, takarítás, főzés. – Vacsora után a konyhát újra kitakarítom, mert akkora rumlival jár az evés. Aztán játék, szaladgálás, a nagyokkal is kell külön foglalkozni. Kilenc körül fekszenek, én tizenegyre alszom el, hatkor kelünk. De nincs olyan, hogy végigalszom az éjszakát, mert a mai napig felkelnek. A négy kisebből egy vagy kettő tuti átjön. Pihenés? Az a pihenés, ha be tudok feküdni a kádba, de már az is pihentető, ha el tudok jönni dolgozni. Mert olyan nincs, hogy este tíz előtt leüljek.
Kérdezem, mit tenne, ha kapna egy gyerekmentes napot.
– Legszívesebben csak lefeküdnék. Nagyon megterhelő ez.
Anikó férje mindenben segít, csak hát későn ér haza, mert délután még maszek munkákat vállal, hogy meg tudjanak élni. Hétvégén olykor beültetik az összes gyereket a kocsiba, és nagyobb füves részt keresnek, ahol nincs forgalom, ők csak így tudnak a szabadban lenni. Három kisgyerekkel ugyanis sem játszóterezni, sem sétálni nem lehet, mert veszélyes lenne: egy felnőtt egyszerre csak két gyereket tud kézen fogni vagy figyelni biztonsággal. Ha Anikó egyedül van a gyerekekkel, akkor ilyesmi szóba sem jön. Vagyis egész héten.
A házaspár évente kétszer egy éjszakát tölt kettesben, olyankor a nagyszülők vállalják a gyerekeket. – De én már annak is örülök, ha a boltba elmegyünk – teszi hozzá Anikó, akit sokan ‘hősnek’ tartanak. – Azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan csinálom. Én büszke vagyok rá, hogy nekem ez jutott. Sokszor nagyon nehéz, de nagy boldogság is. Jó tanács? Hát, hogy nagyon kell szeretni a gyerekeket. Sok ölelés, puszi… mart az hozza ki belőlük a legjobbat.
