Egy japán műsorban azt nézik, feltalálják-e magukat kisgyerekek a felnőttek világában

nlc | 2022. Április 08.
A 2 és 6 év közti szereplőket többek közt boltokban, illetve a tömegközlekedésen hagyják magukra.

A japánokat egyébként is gyakran emlegetik furcsaként, most itt van még egy alkalom, hogy ezt egyesek megtegyék. A Netflixre most került fel egy japán sorozat, amely egyébként egyáltalán nem új. A magyarul Elég nagy már, japánul pedig Hajimete no Otsukai (Az első megbízásom) című szórakoztató dokusorozat már 30 éve megy a japán tévén, évente két, háromórás műsort sugároznak. A japán tévénézők ötöde nézi meg, ahogy kisgyerekeket teljesen egyedül kiküldenek a világba bevásárolni, tömegközlekedési eszközökön közlekedni. – írta meg The Guardian cikke alapján a 24.hu

(Fotó: Jelenet az eredeti sorozatból)

A sorozat készítői azért csak ilyen kevés részt forgatnak le, mert nagyon hosszú az egy-egy epizódra való felkészülés. A szülők és a produkció készítői a küldetés minden útvonalát felmérik, ellenőrzik a veszélyes utakat, a gyanús személyeket. A stábnak és a biztonsági személyzetnek rejtekhelyeket keresnek, hogy a gyerek ne vegye őket észre, és informálják a környéken lakókat is, nehogy megijedjenek és hívják a rendőröket, amikor látnak egy négyévest céltalanul bolyongani az utcán.

A kettő és hat év közötti gyerekeket is fáradtságos kiválasztási folyamat után választják ki, de még így is halálra rémülnek, mikor megindulnak a mérföldes útnak a boltig, hiszen ez egy félelmetes távolság egy ekkora gyereknek. Ugyanakkor önbizalmat is kelt bennük, már mikor befejezik a kalandot, mert felfedezik, hogy ilyenre is képesek mások segítsége nélkül.

A Netflix – mely nemrég emelte meg több előfizetési csomagjának is a havidíját – komoly energiákat szentel a műsor sikerére, a Guardian újságírója szerint mindenkinél az első ajánlatok között van. A sorozat egyébként csak egy, az első azok közül, ami a japán Nippon műsorszolgáltatóval kötött megállapodás alapján került fel a streaming-szolgáltató kínálatába.  A sorozat epizódjai a Netflixen jóval rövidebbek, maximum húsz percesek, mint az eredetiek.

Exit mobile version