nlc.hu
Család

Az M3-as aszfaltján élesztette újra a gyerekét egy anya, alig állt meg valaki segíteni

Csalódott posztban számolt be egy férfi, hogy alig álltak meg segíteni az M3-as autópályán, amikor egy három év körüli gyereket kellett újraéleszteni.
Szirénázó mentőautó

A Facebookon osztotta meg a benne kavargó érzéseket egy édesapa, aki arról számolt be, hogy az M3-as autópálya aszfaltján próbáltak újraéleszteni egy kisgyereket – vett észre a bejegyzést a Blikk

A férfi először egy külső sávban álló autóra lett figyelmes, majd észrevette a gyereket és az ütemes mozgást.

Egy kisgyerek fekszik a kocsi mellett az aszfalton és egy nő nyomkodja ütemesen a mellkasát. Senki nem áll még ott. SENKI!!!! Ahogy tudunk kihúzunk a külső sávba, megállás, rohanás vissza hozzájuk. Egy 3 éves forma kisgyerek élettelen teste a földön, egy kétségbeesett sokkos anyuka mentős távirányítással próbálja újraéleszteni, a nagymama kezében pedig a kihangosított telefon.

A férfi azt írja, azonnal beszállt a mentésbe, a fia pedig telefonon hívta a mentőket és irányította őket a pontos helyszínre. Hosszú percek teltek el, majd két férfi csatlakozott a mentéshez. Percek után megérkezett a gyermekmentő, majd szakszerűen, a mentéshez szükséges minden eszközzel folytatták az újraélesztést a mentőautóban.

Az édesapa azzal zárja a bejegyzését, hogy nagyjából tíz percig álltak a mentőautó mellett, de mivel már segíteni nem tudtak, eljöttek. Azt nem tudja, mi lett a kisgyerekkel, életben maradt-e, nem tudja a nevét, és azt sem, hogy fiú vagy lány volt-e.

Végtelen szomorúság van bennem azt a közönyt látva, hogy többszáz ember (köztük szülők, édesapák és édesanyák) tétlenül nézik végig, hogy egy édesanya kétségbeesetten, sokkos állapotban küzd a kisgyereke életéért az aszfalton, egy autópálya külső sávjában

– írta indoklásként, hogy miért osztotta meg a történetet.

Emellett azt javasolja mindenkinek, hogy vegyen elő egy elsősegélynyújtásról szóló könyvet és olvassa át, mert soha nem tudhatjuk, mikor lesz rá szükség.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top