Dévényi Tibor hat hónappal ezelőtt megígérte szerelmének, hogy 13 év után elviszi, azonban az esküvő időhiány miatt eddig nem valósult meg. Mindenki Tibi bácsijának ugyanis annyi bulija van a nyáron, hogy ezek mellett szinte semmire nem marad ideje.
„Nem nagyon tudok nemet mondani, néha pedig szeretnék, mert ennyi idősen azért ez a tempó már nagyon fárasztó. (…)Lesz esküvő, de hogy mikor, azt nem tudom, egyelőre nincs időm megnősülni, sőt arra sem, hogy foglalkozzunk a témával” – osztotta meg a Blikkel Dévényi Tibor, aki az egészségi állapotáról is beszélt.
„Van egy új gyógyszerem, amelyet hetente egyszer kell beadni és kordában tartja a betegséget, ráadásul étvágytalanságot okoz, nem vagyok éhes miatta, így nem kell útközben benzinkutakon venni valamit, amit éppen kapni lehet” – mondta Dévényi, aki azt is elárulta, hogy 110 ezer forint a nyugdíja.