nlc.hu
Család

Borbély Alexandra reakciója az ikrekre

Így reagált Borbély Alexandra, amikor megtudta, hogy ikrei lesznek

Váratlanul érte.

Borbély Alexandra és Nagy Ervin féltve őrzi a magánéletét, azonban az életük nagyobb mérföldköveiről ők is beszámolnak. Tavaly augusztusban kötötték össze az életüket, egy hónappal ezelőtt pedig kiderült, hogy ikreket vár a színésznő. Azóta már azt is elárulták, hogy lányok lesznek, amiért már most aggódik a színész.

Borbély Alexandra

Fotó: Olajos Piroska / Central Médiacsoport / Central

Alexandra kérdezz-feleleket tartott az Instagram-oldalán, ahol a várandóssággal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt. Többek között arra is, hogy mit szólt, amikor megtudta, ikrekkel terhes – szúrta ki a 24.hu.

Sírtam és nevettem egyszerre

– írta. Az is kiderült, hogy a lányok hozzá hasonlóan kettős állampolgárok lesznek, illetve arra is fény derült, hogy nagyon jól viselte a terhessége első felét, nem gyötörték rosszullétek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top