nlc.hu
Család
Művészeti pályázatot hirdet fiatalok számára a Budapest Park és a Vesta Home

Művészeti pályázatot hirdet fiatalok számára a Budapest Park és a Vesta Home

Alkoss szabadon címmel hirdetett ma pályázatot a Budapest Park és a Vesta Home Magyarország Zrt. A Budapest Parkban megrendezett sajtóeseményen a kiírók ismertették a pályázat részleteit, amelyre fiatalok alkotásait várják. A zsűri által legjobbnak ítélt öt pályaművet elárverezik, és a befolyt összeget öt hátrányos helyzetű óvoda játszóudvarának fejlesztésére fordítják majd. Emellett a Vesta Home a nyertes alkotásokkal díszített napvitorlákat is telepít a kiválasztott óvodák udvarának árnyékolására. A sajtótájékoztató vendége volt, és a beérkező pályaművek zsűrizésében részt vesz Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze, aki példaként szolgálhat a művészetek iránt érdeklődő fiatalok számára.

A felhőtlen gyerekkor képeinek felidézésére hívja az alkotó kedvű fiatalokat az Alkoss szabadon pályázat. Olyan 14 és 20 év közötti fiatalok pályamunkáit várják a kiírók, akik szívesen osztanák meg egy általuk festett vagy rajzolt képen gyerekkoruk egyik jellegzetes, boldog pillanatát. A gyerekeknek pedig lételeme a játék, a világ felfedezése, ahogyan teszik azt minden nap az óvodába járó kicsik is. Ez adta a kiindulópontot a Budapest Park és a Vesta Home Magyarország Zrt. összefogásához, miután tulajdonosaik úgy gondolják, a művészet megjelenítésével rendhagyó módon támogathatják az óvodákat és a gondjaikra bízott gyerekeket.

 

Az Alkoss szabadon kiírás részletei

A pályázat keretében 2022. július 21. és augusztus 30. között várják a beérkező alkotásokat, amelyek vászonra vagy papírra is készülhetnek A3, A2 vagy A1 méretben, akvarell vagy olaj technikával festve, vagy akár rajz formájában is. A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges. A jelentkezési határidő 2022. augusztus 15.

A beérkező pályaműveket egy öttagú zsűri bírálja el. A zsűritagok között szerepel a pályázat felkarolója, Gerendai Károly, a Budapest Park képviseletében; Horváth Norbert, a Vesta Home Zrt. tulajdonosa; Bodó János, a Bodó Galéria tulajdonosa, aki műértő szemmel vizsgálja meg az alkotásokat. A kezdeményezéshez felkérésre zsűritagként csatlakozott Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze, valamint Marsalkó Dávid, a Halott Pénz együttes frontembere, aki szintén fiatal előadóművészként vált ismertté itthon.

A kedvezményezett óvodák kiválasztásában a kiírókat segíti Barát Hella, az Örökbe Fogadok Egy Ovit Mozgalom alapítója, akinek több éves tapasztalatával az igazán rászoruló intézményekhez juthatnak el a támogatások.

„A kezdeményezés ötlete egy, a fiatalabb korosztály alkotásra ösztönzésének dilemmájáról szóló beszélgetés közben született meg. Miután magam is szívesen támogatom a művészet több ágát, nem volt kérdés számomra a pályázat megvalósításába való bekapcsolódás” – írta üzenetében Gerendai Károly, a Budapest Park társtulajdonosa.

Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere írásában kiemelte: „Mindig örülök azoknak a felkéréseknek, amelyek középpontjában a gyerekek állnak. Az ő lelkesedésük és boldogságuk az, amire a leginkább fókuszálnunk kell.”

Művészeti pályázatot hirdet fiatalok számára a Budapest Park és a Vesta Home

A sajtótájékoztató résztvevői is megerősítették a pályázat célját:

Horváth Norbert, a Vesta Home Magyarország Zrt. tulajdonosa szerint: „Üzletemberként mindig keresem a lehetőséget, hogy a magam eszközeivel segíthessem oktatási-nevelési intézményeinket, hiszen a számukra nyújtott támogatás egy befektetés a jövőnkbe, az épp felnövekvő generációba. Bízom benne, hogy a kicsik arcára is mosolyt csalhatunk, amikor játék közben megpillantják az alkotásokkal díszített árnyékolókat.”

Sávolt Karolina, Magyarország egyik legfiatalabb alkotóművésze elmondta:

„Sokszor a véletlenen múlik, hogy kiderül rólunk, megállhatjuk a helyünket egy művészeti ágban. Fiatal, az útját kereső alkotóművészként örömmel mondtam igent a felkérése, amellyel nemcsak más fiatalokat ösztönözhetek a bennük rejlő művész kibontakoztatására, de a pályázat révén a legfiatalabb nemzedékhez is picit közelebb hozhatom a művészet szépségét.”

A fiatal művészek legjobbnak ítélt alkotásait egy árverés útján a Bodó Galéria juttatja majd el a hazai műkedvelő közönséghez. A galéria formabontó módon sok fiatal magyar alkotóművészt támogat az ismertté válás útján, amelyről így nyilatkozott Bodó János, a galéria tulajdonosa: „A legjobb dolog a világon az, ha az ember leül, és valami olyasmit hoz létre, ami addig csak az ő fejében létezett. Ilyenkor elillannak a gondok, ilyenkor nem létezik semmi más. Ilyenkor nagybetűs Mű születik. Ezáltal pedig egy nagybetűs Művész jön a világra. Megtiszteltetésnek tartom, hogy galériánk részt vehet ebben a kezdeményezésben, amivel közelebb hozhatjuk a fiatalok számára a képzőművészet szeretetét és ezáltal akár a jövő magyar kortárs művészeit ismerhetjük meg.”

Művészeti pályázatot hirdet fiatalok számára a Budapest Park és a Vesta Home

A pályázat díjazása

A legjobbnak ítélt alkotások beküldői értékes díjban részesülnek.

A Budapest Park díja az általuk legjobbnak ítélt alkotó részére: 1 Skybox biztosítása a nyertes alkotó és vendégei számára egy koncert idejére a 2023-as évben;

A Vesta Home díja az általa legjobbnak ítélt három alkotó részére: 1-1 páros Sziget napijegy a 2023. évi Sziget Fesztiválra;

Sávolt Karolina és a Bodó Galéria különdíjai: 2 db nagy értékű alkotó csomag.

A pályázat eredményhirdetésére egy, a legjobb alkotásokat is bemutató kiállítással egybekötött rendezvényen kerül sor 2022. szeptember 10-én a Budapest Parkban, a Halott Pénz együttes fellépését megelőzően. A felhőtlen szórakozást ígérő díjakat a zsűritagok adják át a nyerteseknek. A pályázat hagyományteremtő céllal indult útjára, és a következő évekbeli folytatása a kiírók tervei szerint a fiatalok érzékenyítését is segíti majd.

Az Alkoss szabadon kiírásról bővebb információ a www.vestahome.hu/alkossszabadon oldalon érhető el, és ugyanezen a linken regisztrálhatnak az alkotó kedvű fiatalok.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top