Wolf Kati már 12 éve meghatározó alakja a magyar zenei világnak, ez idő alatt remekül megtanult egyensúlyozni a családja és a karrierje között. Ennek eredményeképpen Kati nemcsak a karrierjében sikeres, de családanyaként is boldog és kiegyensúlyozott tud maradni.
„Sokkal jobban összpontosítok, amióta megszülettek a gyerekeim. Előtte úgy éreztem, hogy végtelen idő áll a rendelkezésemre, nem éreztem azt, hogy lennének határidők az életemben. Azután már hozzájuk igazítottam mindent, és rá kellett jönnöm, hogy az én napom is csak 24 órából áll, viszont az egész csak azon múlik, hogyan egyeztetem össze a lányokat és a munkát. Hiszek abban, hogy ezt a kettőt külön kell tudni választani. A konyhában nem leszek díva, a színpadon pedig nem azon jár az eszem, hogy mit fogok otthon főzni.”
Az énekesnő heti váltásban neveli gyerekeit volt férjével. Ha nincsenek otthon a lányok, akkor teljesen betáblázza a hetét, viszont ha nála vannak, akkor igyekszik a tinédzserek időbeosztásához alkalmazkodni. A naptárában jó előre kijelöli a nyári szabadság idejét, ezt az időt csakis a 12 éves Lucával és a 17 éves Jankával tölti.
„Ha a lányok nálam vannak, akkor szeretek minőségi időt tölteni velük, még akkor is, ha a korosztályukra jellemző módon sokszor bezárják a szobájuk ajtaját. Bár tudom, hogy maguknak is meg tudják csinálni a sajtos kiflit, de a mai napig szívesen elkészítem én helyettük. Igyekszem nem helikopter szülőként körözni a fejük felett. A lányaim szuverén egyéniségek, erős művészi hajlam van mindkettőben, de más terület iránt érdeklődnek. Nincs túlidealizált kép a fejükben az énekesi pályáról, látják, hogy a sok felemelő pillanat mellett mennyi nehézséggel is jár. Nem is szeretném rájuk erőltetni az én utamat, meg fogják találni a saját boldogságukat, ami úgy tölti fel őket, ahogy engem a zene. Szerencsés vagyok, hogy két ennyire elfogadó és türelmes lány édesanyja lehetek. Megértik, hogy ez is egy olyan munka, mint a többi szülőé, és vannak benne nehezebb időszakok. Az ismertségemet is a helyén kezelik, például nemrégiben Lillafüreden jártunk, ahol egy helyi hotel teraszán sütiztünk. Odajött hozzánk két srác fotózkodni, akikről kiderült, hogy ausztrál rajongóim. Örömmel újságolták, hogy ők azok, akiknek évekkel ezelőtt szülinapi köszöntőt is küldtem az Instán. Nagyon boldoggá tette őket, hogy most személyesen találkozhattak eurovíziós kedvencükkel. A lányok is meglepődtek, hogy ilyen távol élő rajongókba botlottunk, de alapvetően nem érintette őket kellemetlenül ez a szituáció.”
Az elmúlt pár hónapban különösen fontos volt a szervezettség az énekesnő életében, mivel kivételes szakmai megújuláson megy keresztül. Alapvetően elektronikus popzenét énekel, most pedig, ahogy ő fogalmaz, visszanyúl a rockosabb gyökereihez.
„Madarász Gábor zenei producert kértük fel arra a nagyszabású munkára, amivel a koncertek zenei anyagát modernizáljuk. Ő áthangszerelte azt, mi pedig mindent újra tanultunk a zenekarral. A korábbi elektronikus világ sokkal inkább pop-rock irányba változott, teljesen más íze lett. Madi grandiózus hangzásban és komplexebb zenei világban gondolkodik, a régi dalok élőzenei környezetben sokkal átütőbbek lettek. Érzi nagyon az új Kati-vonalat, úgy gondolom, zeneileg meglehetősen egymásra találtunk” – hangsúlyozta Wolf Kati.