nlc.hu
Család

Egy pétfürdői társasház lakóinak kálváriája

Szétnyílt egy pétfürdői társasház, rettegnek a lakók

Nem tudják, mi lesz velük és hova mehetnek. 
falak

Hatalmas lyukak vannak a falban, omlik a mennyezet és a lakásokon belül több helyiség is használhatatlan, már a tetőn is elszakadt a szigetelés – vizesedés miatt nyílt szét egy pétfürdői társasház. A lakók kálváriája már több mint egy éve tart – számolt be a Tények.

A ház állapota az utóbbi néhány hétben sokat romlott, emiatt a helyreállítást sem tudják elkezdeni. Ez ráadásul csaknem 100 millió forintba kerülne a becslések szerint, amit nem tudnak kifizetni a lakók. A biztosító és az önkormányzat is segítene nekik, de az is kevés és nem végleges megoldás a lakók szerint.

A gázórát mindenhol leszerelték, a lakók nem tudnak főzni. A vízrendszert leürítették, így fűteni sem tudnak majd. A 18 lakásos társasházban már csak 5 lakó él, a többieknek el kellett költözni. Akik még itt vannak, rettegnek. Nem tudják, mi lesz velük és hova mehetnek. 

Kiemelt kép forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése