Az ember valahogy sokkal türelmesebb lesz minden „gyerekzajjal” kapcsolatban, ahogy maga is anyává válik. A sírás, sikítás, kiabálás mind megszokott háttérzajjá válik. Vagy ellenkezőleg: szinte mi is ugranánk, ha nagyon sír egy pici, hogy segítsünk megvigasztalni.
Van azért néhány szituáció, amikor még nekünk is zavaró lehet a viselkedésük, és itt már élesen elválik, hogy ki mit gondol, hogyan kéne ezt a dolgot kezelni. Ezek pedig jellemzően azok a helyzetek, ahol az ideális állapot a csönd vagy épp a meghittség. Templom, esküvő, színház: ezek nem azok a helyek, ahol sokáig tolerálható bármilyen zavaró zaj vagy mozgás, okozza azt bármi is. Emlékszem, egy kolléganőm esküvőjén kimondottan dühös voltam arra, aki nem ment ki a gügyögő csecsemővel a szertartásról (vagy legalább állhatott volna kicsit kijjebb, távolabb, ahonnan ő azért még tudja követni az eseményeket). Neki ezek még tolerálható hangok voltak, aki viszont egy éve készül a megszentelt pillanatra, az nem biztos, hogy így képzelte.
Amikor egy-egy étterem vagy hotel bejelenti, hogy mostantól „gyerekmentes” övezetként funkcionál (mondjuk, átnevezi magát felnőttbarátnak), az többnyire felzúdulást kelt. Sokan úgy vélik, ahova nekik bejárásuk van, oda a gyereküknek is, a vele járó „természetes” zavartényezőkkel együtt. Mások épp hogy pártolják a dolgot, hiszen a gyerekesek választhatnak maguknak gyerekbarát helyszínt, így viszont annak is marad alternatíva, aki zavartalanul akar időzni. Egyszerű pénzügyi döntés: melyik a nagyobb célcsoport, a kisgyerekeseké vagy a gyermektelen vendégeké. Nekem például nagyon tetszett, amikor az egyik fürdőnk elkülönített egy emeletet a felnőttek számára, hogy csendben, relaxálva lehessen szaunázni, a másik három úgyis a mindenféle vízi csúszdákon tomboló kiskorúaké.
Fontos, hogy az életkornak megfelelő darabot válasszuk
Az viszont már eggyel érdekesebb, amikor egy kimondottan gyerekeknek szóló intézmény hoz különféle korlátozásokat. A Budapest Bábszínház most így tett, ami elsőre talán meglepő, de ha közelebbről megnézzük az okokat, megértjük, hogy olykor a szülői viselkedés szabályozása épp a gyerekek érdekét szolgálja; szülő és gyerek érdeke sem mindig esik egybe…
A Bábszínház a Hintalovon Alapítvánnyal való hosszas közös munka után elkészítette a gyermekvédelmi irányelveit, mellyel összhangban új házirendet vezet be. Ennek két eleme hozhat jelentős változást, mindkettő a korhatárokkal kapcsolatos.
Tizennégy évnél fiatalabb gyerek ezentúl nem jöhet hozzájuk felnőtt kísérő nélkül, illetve nem fognak beengedni a megjelölt korcsoporttól jelentősen kisebb gyereket az előadásokra.
80 nap alatt a Föld körül (Fotó: Éder Vera/Budapest Bábszínház)
Mit is jelent mindez, és miért van szükség a szigorításokra? A Bábszínház esetében – akárcsak a moziknál vagy tévécsatornáknál – a különféle előadások más és más korcsoporti besorolást kapnak. Ezek ajánlások, elsősorban a szülőt hivatottak segíteni annak eldöntésében, hogy adott darab való-e, vagy sem a gyerekének. A legtöbb színház valamelyest rugalmas ezzel kapcsolatban, vagyis az öt és fél évest vélhetően beengedik a hatéveseknek szóló műre, ugyanakkor nem örülnek neki, ha egy hároméves bukkan fel a tízéveseknek készült programon. Ez többnyire azért történhet meg, mert a szülők az ajánlás ellenére úgy gondolják, tetszeni fog neki a mese. Van azonban a korhatároktól való eltérésnek egy másik alesete: amikor a családból a nagyobb gyerekeknek találják ki a programot a szülők, ám a kis testvért (sokszor csecsemőt) nem tudják kire bízni, így őt is magukkal viszik – külön jeggyel vagy egyszerűen ölben.
Tudjuk, hogy a babák a legtöbb helyre – strandra, vonatra, állatkertbe – ingyen mennek, ami teljesen normális dolog, hiszen tulajdonképp még a szülő „részei” fizikai értelemeben is: karban ülnek vagy hordozóban. Csakhogy egy színház már más ügy, és itt nem is azzal van a gond, hogy fizetnek vagy sem, hanem hogy olyan előadásra is beviszik a csecsemőt, kisgyermeket, ami még nem neki való. És ez sem rájuk nem hat jól, sem a többi nézőre.
A korhatári besorolásnak jó okai vannak
„Már egy négy pluszos előadásnál is van például elsötétítés, esetenként hangosabb zene, a nagyobbaknál adódhat egy félelmetesebb jelenet, amin egy ötéves nevet, a kétéves viszont elsírja magát. Ez neki is rossz, hiszen megijed, de a többieknek is, hiszen ha a szülő nem tudja megnyugtatni, akkor a többi néző sem tudja élvezni az előadást. És ha egy pici elkezd sírni, akkor a többi is, amiből egy óriás síráscunami lesz. Minket nem zavar semmi, mi mindenhogy lejátszottuk az előadást, de a többiek befizettek egy élményre, amit elront, ha valaki nem tartja be a szabályokat” – magyarázza Semjén Nóra, az Anyapercek és az Anyakivan podcastek szerzője, aki eredetileg bábszínész, tizenöt éven át dolgozott a Budapest Bábszínháznál.
Ha azt gondolnánk, hogy eseti problémáról van szó, Nóra egyértelműsít: „minden egyes előadáson van legalább egy síró csecsemő, akiért megszakad a szívünk előadás közben”. Hangsúlyozza, egy nagyobb gyerekkel is előfordulhat, hogy megijed, amivel nincs is gond, ezt belekalkulálják. A korhatárnál sokkal kisebbeknél viszont nagyobb az esélye, és szerinte felesleges kitenni ennek a piciket és a többieket is. „Valaki azt gondolja, hogy gyerek-gyerek, pedig nagyok a különbségek. Fontos például egy előadás hossza is. Egy ötéves könnyedén végigül negyvenöt percet, míg a hároméves szenved.”
Boribon és Annipanni (Fotó: Éder Vera/Budapest Bábszínház)
Persze a színházi viselkedés szabályait a nagyobbaknak már lehet tanítani. Közülük a legtöbben tudják, hogy bármikor nem szabad felmenni a színpadra, a kicsiktől ezt még nem várja el senki. Épp ezért tartanak csecsemőszínházat is a három évnél kisebbeknek. Persze akik gyerekeknek játszanak, eleve türelmesebbek. „Ha kiveszik a kezedből a bábot, akkor is folytatod – mert volt ilyen eset is, és ez már nekünk is kihívás. A bekiabálás azonban minden előadás része nálunk, és nekünk szinte minden gyermeki megnyilvánulás szívmelengető, hiszen tudjuk, hogy a gyerekközönség teljesen más. A felnőtteknél nem tudod levenni, mennyire tetszik, amit csinálsz, de a kicsik mindig őszinték.”
A színház nem gyerekmegőrző
A Bábszínház következő évadára augusztus 1-jén indult a jegyvásárlás, és az intézmény vezetése attól kezdve kommunikálja is az új szabályokat. Mostantól a szülők még egy dolgot nem tehetnek: nem küldhetik be a tizennégy évnél kisebb gyereküket a színházba egyedül. Merthogy ez sem ritka eset – erősíti meg Ellinger Edina igazgató. Vélhetően arról van szó, hogy a szülők úgy ítélik meg, hogy nyolc-tízéves gyerekeik már elboldogulnak önállóan, és amíg szórakoznak, ők elintézhetnek egy bevásárlást, pár telefont vagy csak beülnek a közeli kávézóba. Ez azonban az elvárhatónál nagyobb terhet ró a színházra. „Valahol megtisztelő a bizalom, hiszen úgy gondolják, hogy a gyermekük nagy biztonságban van nálunk, ami igaz is. Ilyenkor a nézőtéri felügyelő igyekszik kiemelten figyelni az egyedül érkezőkre, kikísérik őket vécére és hasonlók, de azért ők nem gyerekfelügyelők, nem ez a dolguk. Arról nem beszélve, ha egy kicsi megijedne vagy rosszul lenne; mi nem vállalhatjuk a felelősséget ilyenkor.” Ilyesmi szerencsére még nem történt az intézményben, ám olyan már előfordult gyermekszínházban, hogy egy pár beültette az ötéves kislányt az előadásra, ők pedig félrevonultak a mosdóba… igaz, ezzel legalább az előadást nem zavarták.
Kiss Judit Ágnes: Babaróka (Fotó: Éltető Anna/Budapest Bábszínház)
„A gyermekvédelmi irányelveink megalkotásának pont az volt célja, hogy a munkatársaink minden extrém helyzetre fel legyenek készülve, ami felmerülhet. Például arra, ha a felnőtt kísérő ittas vagy drogos állapotban érkezik a színházba. Vagy ha a nagykamasz nézőközönségnél a hátizsákból előkerül alkohol – hangsúlyozza Ellinger Edina. – Természetesen itt most szélsőségekről beszélek, de rengeteg az évek óta visszajáró család, akiknek a gyerekei együtt nőnek fel az előadásainkkal, és figyelembe veszik a korosztályos ajánlásokat. Viszont nagyon sok a negatív nézői visszajelzés, amikor nem tudják élvezni a produkciókat babasírások vagy a széksorok mellett rohangáló picik miatt. Nem az agyonfegyelmezett gyerekközönség a célunk. Mi imádunk gyerekeknek játszani, és fontos számunkra a lelki fejlődésük. Éppen ezért vesszük szigorúbban a korosztályi besorolást. Csecsemőkortól felnőttkorig ajánlunk előadásokat, tehát minden korú gyermek számára van lehetőség bábszínházat nézni. Nekem is van három gyerekem, ezért szülői szempontból is megértem azokat, akik nem tudják kire hagyni a kisebb testvéreket, de azt a négyszáz nézőt is a nézőterünkön, akik szeretnék élvezni az előadásainkat.”
Más lenne a helyzet, ha lenne a színházban egy gyerekmegőrző, képzett pedagógussal. Korábban végeztek is erre igényfelmérést, de az volt az eredménye, hogy a szülők nem igénylik ezt. Az igazgató azt mondja, ha ez változik, akkor lépni fognak. Addig azonban marad a szigor, még ha biztosan lesz olyan is, akinek ez nem tetszik. „Volt bennem félsz az új házirenddel kapcsolatban, és nem is nagyon találkoztam olyan gyermekeket fogadó kulturális intézménnyel, amely beleállna ebbe. Az egész szakma nagyon türelmes, és úgy általában a világ is. Biztos lesznek még konfliktusaink a beengedésnél, de arra törekszünk, hogy a kollégáink felkészülten és empatikusan kezeljék ezeket a helyzeteket. Nekünk az a feladatunk, hogy elérjük: aki hozzánk jön, az a lehető legjobb élménnyel távozzon, és szívesen jöjjön vissza.”