Szabadidő

Különleges előadásait közvetíti online a Miskolci Nemzeti és a Budapest Bábszínház

Újabb kulturális intézmények csatlakoztak, és felajánlották, hogy a koronavírus miatti „üzemszünet” során feltöltik egy-egy előadásukat a legnagyobb videómegosztó oldalakra. A Miskolci Nemzeti Színház ezzel részben az érettségizőket szeretné segíteni, a Budapest Bábszínház pedig ugyanúgy kompenzálja a gyerekeket és a szülőket az elmaradó előadások miatt.

„A kialakult helyzetre való tekintettel a miskolci teátrum úgy döntött, hogy nem szeretné színházélmény nélkül hagyni a közönséget, valamint az érettségire készülő diákoknak is szeretne segítséget nyújtani. Éppen ezért minden héten csütörtökön elérhetővé teszi korábbi előadásainak egyikét” – írja pénteki közleményében a Miskolci Nemzeti Színház. Az első előadás – az érettségire készülő tanulóknak is kedvezve – a tavalyi évad egyik nagy sikerű bemutatója, a Rusznyák Gábor adaptálta és rendezte Édes Anna lesz. A darabot jövő héten csütörtökön, március 26-án 19:00 órától láthatják az érdeklődők a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-csatornáján.

A Miskolci Nemzeti Színház Édes Anna című előadása - Fotó: MNSZ, Éder Vera

A Miskolci Nemzeti Színház Édes Anna című előadása – Fotó: MNSZ, Éder Vera

Minden előadás-felvétel 24 órán keresztül lesz elérhető, így az is meg tudja nézni, aki abban az időpontban lemaradt róla. Az online vetítések minden héten azonos időpontban, csütörtökönként 19 órától lesznek láthatók. Érdemes követni a színház közösségi oldalait, ahol minden héten értesítést kapnak a nézők, hogy melyik lesz a következő online is elérhető előadás.

Közben a Budapest Bábszínház izzította Youtube-csatornáját, miután ők is zárva vannak a koronavírus idejére bevezetett hazai korlátozó intézkedések miatt. Ők mostantól szombat délelőttönként a gyerekeknek, délután pedig a felnőtteknek, illetve az ifjúsági korosztálynak is szóló előadásokat fognak feltenni, szintén a korábbi sikeres előadások közül válogatva – áll a színház közleményében.

A sorozatot március 21-én kezdik a Bábszínházi Világnap alkalmából. 11 órakor Jeli Viktória és Tasnádi István: Rozi az égen című előadását lehet megnézni, amit 2010-ben mutatott be a Budapest Bábszínház Tengely Gábor rendezésében. 19 órakor az ifjúságot és a felnőtteket várják a képernyő elé, műsoron Christian Morgenstern: Bitódalok. Éppen tíz éve mutatták be a német költő nonszensz verseire komponált, felnőtteknek szóló előadást, mely a Budapest Bábszínház újkori történetének emblematikus produkciója lett.

Még több online elérhető kultúra, hogy eltöltsük az időt a koronavírus karantén idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top