Barcelonai gyermekek – alsósok, felsősök vegyesen – tucatjai indultak az előző tanévben, és indulnak a szeptemberben kezdődő új tanévben is úgy iskolába, hogy otthonuk ajtaján kilépve nem a családi autóba ülnek be, és nem buszra vagy villamosra szállnak fel. Ehelyett saját erejükből, saját járművükön közelítik meg az iskolát, legalább heti egyszer: csatlakoznak ugyanis azokhoz a barátaikból és ezek szüleikből álló konvojhoz, amelynek tagjai kerékpárral tartanak az iskola felé.
Minden pénteken közösen indulnak el, alkalmanként több százan, de például a hűvösebb tavaly decemberi napokon is több tucatnyian tekertek keresztül a katalán főváros utcáin a rendőrség által biztosított konvojokban, ki-ki saját iskolájáig (alkalmanként óvodájáig). A csapatban együtt egyensúlyoz futóbringáján a hároméves ovis, tekernek támasztókerekes biciklijükön a nagycsoportosok, hajtják bringáikat bakfisok és kiskamaszok, no meg persze szüleik.
A csapat igazi úttörőkből áll, de nem abban az értelemben, ahogy 1989 előtti időszakból rémlik itthon, hanem valódi mozgalomról van szó, amelynek alapítói azt tűzték ki célul, hogy a legkisebbek számára is biztonságossá tegyék a kerékpározást a zsúfolt (spanyolországi) nagyvárosokban. Ennek érdekében szervezik meg a bringabuszokat, amik tulajdonképpen több oktatási intézményt is egy útvonalra felfűző közös reggeli tekerések, zenével, jókedvvel, rendőri felvezetéssel, mint egy kisebbfajta Critical Mass. Követői másutt is akadnak, idén ősszel pedig Magyarországra is elért a mozgalom, szeptemberben minden héten szerveznek Verőcén bringabuszos vonulást.
Forrás: Bula Tamás/Facebook
Többet akarnak mint bringautat
A kezdeményezés mozgatórugói azok a szülők, akik keveslik azt, amennyit a barcelonai városháza tett eddig a kerékpáros közlekedés érdekében. „Szeretnénk elérni, hogy mindenki biztonságos körülmények között kerékpározhasson, mert jelen pillanatban ez sem kényelmesnek, sem biztonságosnak nem nevezhető a városban. Barcelona ugyan sokat tett ezért, de mi sokkal többet akarunk. Például sokkal biztonságosabb kerékpársávokat, amiket a legfiatalabbak is használhatnak” – idézte Lluís Juncát, az egyik szülőt tavaly decemberi riportjában az Irish Examiner.
Barcelonában szép számmal akadnak bringautak és számos iskolát is el lehet rajtuk érni, de még mindig az autók uralkodnak: egy négyzetkilométerre 6000 jut belőlük (ami több mint Madridban vagy a szomszédos Franciaország fővárosában, Párizsban), és a lakosság 47 százaléka autóval közlekedik. Nem véletlen, hogy a bringabuszos konvojokat rendre két járőrkocsi kíséri a város zsúfolt útjain.
Forrás: btv notícies/Twitter
A Katalóniai Kerékpáros Klub kedvcsináló videója:
A kezdeményezés célja többrétegű, szeretnék
· boldogabbá, önállóbbá tenni a gyerekeket,
· hozzászoktatni őket a kerékpározáshoz és gyakorolni velük a közlekedést,
· javítani egészségükön és iskolai teljesítményükön,
· erősíteni a helyi közösségeket, és az együttműködést közöttük, valamint az oktatási intézmények, hatóságok között, végül, de nem utolsósorban
· a klímavészhelyzetre tekintettel népszerűsíteni a fenntartható közlekedési módokat, illetve
· az autók számának csökkentésével élhetőbbé tenni a településeket.
Megsokszorozódott a számuk
A Canvis en Cadena bringabuszos honlapjának tanúsága szerint 2020 októbere óta az osonai járás több településén, valamint Barcelonában és elővárosaiban 12 hónap alatt összesen 40 bringabusz-útvonalat indítottak el, amelyeken több mint 900 ember teker heti rendszerességgel, több tucat oktatási intézménybe és haza.
Barcelonában tavaly indultak a rendszeres menetek: az első márciusban Sarriában, a második az őszi iskolakezdéskor az Eixample negyedben, a harmadik pedig ugyancsak itt, de más útvonalon tavaly novemberben. A Kerékpárosklub honlapján is írt róluk.
Már a metróvonalakat is lepipálják
A fejlődés azóta sem állt meg, az El Periódico júniusi beszámolója szerint a katalán fővárosban immár több bringabusz-vonal – 11 – van, mint metróvonal – 10 (igaz, ebből van még kettő építés alatt). Az Eixample negyedben szervezett bringabuszozást pedig az ENSZ is elismerte: 2022-es Nemzetközi Kerékpáros Nap alkalmából mint a legjobb iskolai bringás kezdeményezést díjazta.
Mára Barcelona jóformán minden második városrészében indul bringabusz, és további utak nyitásáról is beszélnek. A szervezők kitartóan folytatják a munkát, miután továbbra sem elégedettek azzal, amit a város tesz a kerékpározás biztonságáért. Az előző tanév végén, június 20-21-22-én egymás utáni napokra szerveztek monstre bringabusz-meneteket.
Az első idei őszi bringabuszos vonulásokat már meg is tartották szeptember 9-én, íme egy videó a hangulatról:
Mi mással mint bringával?
A bringabusz fő célja, hogy minél több ember számára mutassa meg, a kerékpár teljesen normális, kézenfekvő eszköz az iskolába (és munkába) járásra, azzal pedig, hogy iskolaidőben hétről-hétre megszervezik, folyamatosan emlékeztetik a városvezetést a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének szükségességére. Ez sokak számára lehet szimpatikus Magyarországon is, és szerencséjükre szeptemberben már itthon is indulnak barcelonai mintára bringabuszok.
A barcelonai példa, pontosabban a gyerekek kerékpáros közlekedésének elősegítése máshol is fontos cél Európában. Idén tavasszal 40 ezer résztvevő csatlakozott 14 ország több mint 200 városában a Kidical Masshez, amit úgy jellemeznek a szervezők, hogy több mint egy demonstráció.
A nemzetközi eseményen – amit a szeptember 24-25-i hétvégén ismét megtartanak, zömében Németországi településeken – a kerékpározáson keresztül igyekeznek pozitív jövőképet mutatni, és kapcsolatot teremteni a fiatalabb és idősebb generációk között, de a fő céljai, hogy
· gyermekbaráttá alakítsák a közlekedési szabályokat,
· széles, elkülönített kerékpárutak épüljenek, biztonságos átkelőkkel,
· 30 kilométer per órában maximalizálják a városokban a gépjárművek sebességét,
· forgalommentes zónákat alakítsanak ki az iskolák környékén, és ezekből valamint a kerékpárutakból és kerékpáros zónákból olyan összetett hálózat jöjjön létre, ami biztonságos lehetőséget teremt az iskolába bringázáshoz, illetve
· bizonyos városrészekben szüntessék meg az átmenőforgalmat.
Ezzel bizonyára sok, a környezetért, az élhető városokért, gyermekei jóllétéért és jövőjéért felelősséget érző magyarországi szülő is egyetért. Ők szeptemberben maguk is átélhetik a bringabuszok vidám, közösségépítő varázsát, amikor biztonságos körülmények között, gyermekeikkel minőségi időt töltve, játékos módon, jókedvűen indulhatnak együtt bringával iskolába (majd onnan munkába).
Ehhez semmi mást nem kell tenniük, mint csatlakozni a Bringázz a munkába! 2022-es kampányának harmadik eseményéhez most szeptember 22-én, az autómentes napon.
Gyertek, cáfoljuk meg egy nagyszabású, pedagógusok, szülők és gyerekek közreműködésével lebonyolított vidám, jó hangulatú reggeli iskolába biciklizéssel az „Iskolába kell vinnem a gyerekem, nem tudok bringázni!” tévhitet, és mutassuk meg, hogy igenis van alternatívája a gyerekek autóval iskolába szállításának! Rajzoljuk meg közösen egy barátságosabb város képét, ahol az autók helyett az emberek – gyerekek, szülők, tanárok és barátok – a főszereplők!
Aki csatlakozni szeretne, kövesse az esemény Facebook-oldalát, ahol friss információkhoz, hasznos tanácsokhoz juthat! Itt pedig segítséget kap a bringabusz megszervezéséhez, amit nem is muszáj az autómentes napra szervezni.