Mit dicsekedjek vele. Elmúlt, oszt jól van. Bonyolult dolgok ezek, az ember már nem is foglalkozik így utólag vele
– válaszol egy idős hölgy a fodrásznál arra a kérdésre, miért nem büszkélkedik azzal, hogy több kitüntetést is kapott, amikor a rendszerváltás előtt az Ózdi Kohászati Üzemekben (ÓKÜ) dolgozott.
Miközben a frizurája készült, azt is elárulta, férje ugyan sokra vitte a pártban, de őt nem tudták beszervezni, és azt is, hogy a kilencvenes évek legelején nem a létszámleépítés miatt kellett távozniuk, illetve közvetve mégis, ő azért döntött úgy, hogy nyugdíjba vonul, hogy megmentse azoknak a fiatal kollégáinak az állását, akiket viszont el akartak küldeni.
Az ÓKÜ az észak-magyarországi iparvidék egyik legjelentősebb kohászati üzeme volt, a nyolcvanas években azonban egyre kilátástalanabbá vált a helyzet, a termelés veszteséges volt, és ugyan az állam 1987-ben rendezte a két év alatt felgyűlt 8 milliárd forintnyi adósságot, úgy tűnt, a leépítés elkerülhetetlen, ekkor körülbelül 12 ezren dolgoztak itt.
A rendszerváltás, illetve a privatizáció sem jelentett megváltást, sőt, 2020-ban az ABB jelentette be, hogy bezárja ózdi gyárát, ezzel több mint 1000 ember került utcára. Majd 2021-ben a Johnson Electric úgy döntött, nem tart igényt az ózdi autóipari alkatrészgyárban dolgozók munkájára, ezzel további 870 ember került nehéz helyzetbe. A Pénzcentrum cikke szerint 2021-ben az ózdi járás volt a hetedik legszegényebb régió, az egy lakosra eső összes nettó jövedelem éves szinten 855 344 forint, az egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem pedig 1 958 449 forint volt.
Az egykori Ózdi Kohászati Üzemek épületei az Ózdi Ipari Parkban 2014. február 27-én. Ezen a napon Orbán Viktor miniszterelnök elhelyezte a 2,5 milliárd forintba kerülő digitális archívum időkapszuláját az ipari parkban, a hajdani kohászati üzemek területén. (Fotó: MTI/Komka Péter)
Arról, hogyan kezdődött a végjáték, Almási Tamás dokumentumfilmes készített egy több részes filmsorozatot. 1987-től kezdve egy évtizeden keresztül követte Ózdon a kohászat, a város és az ott dolgozók sorsát, és egy nyolcrészes filmsorozatban mutatta be az ózdi nehézipar leépülését. Az ő tanítványa Debre Zsuzsa, aki néhány éve úgy döntött, szeretné felkeresni azokat az embereket, akiket több évtizede mestere is megszólaltatott, hogy megtudja, most hogyan emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor még működött a kohászat Ózdon.
A forgatás után Debre Zsuzsa változtatott a koncepción, és kizárólag nőkkel készült interjúk kerülnek be a filmbe.
„Általában a kohóban folyó munkálatokat férfiakkal kötjük össze, a legtöbb fellelhető fotóábrázoláson is férfiak vannak, Almási sorozatának legfontosabb szereplői szinte mind férfiak, így kissé háttérbe szorul az a tény, hogy az Ózdi Kohászati Üzemek nagy számban foglalkoztatott nőket is, hiszen a korszak sajátossága a nemek közti kényszerű egyenlőség. Kíváncsi voltam a sajátosan női munkástapasztalatokra, szerettem volna azokat a felszínre hozni, elmeséltetni” – idézi a 444.hu a rendezőt.
Így született meg az Elmúlt, oszt jól van, ami vágóképekben ugyan felidézi a régi helyszíneket, de a beszélgetések maguk ugyanabban a térben zajlanak, mégpedig egy fodrászatban, ami az OKÜ egyik régi épületében található.
Ez lehet, hogy elsőre szokatlannak tűnik, pedig nehezebb elképzelni egy ennél tökéletesebb helyszínt,
a fodrászat – nemcsak erre, bármelyik másik szalonra is igaz ez – nem egy üzlet, hanem egy közösségi tér, ahol a komolyabb témáktól kezdve a könnyedebb csevejekig mindennek helye van.
Abban a szűk félórában is, amíg tart a film, a kedves kis közjátékok mellett nagyon súlyos mondatok is elhangzanak, olyanok is, amelyeket még jobban aláhúz az, hogy talán nem hangzottak volna el, ha a filmben szereplő hölgyeknek azt egy idegen kamerájába kellett volna elmondaniuk, nem pedig egy olyan embernek, akit régóta ismernek, akiben megbíznak.
Ugyan azt gondolnánk, az, hogy nem egy interjúhelyzetben kellett megnyilvánulniuk, több szempontból is megkönnyítette a stáb helyzetét, valójában óriási kihívás volt a számukra, az első napon forgatott anyagból semmit sem tudtak felhasználni, de végül mindenki belejött, és ebből a végeredményen semmi sem látszik. Mintha csak mi is ott lennénk, és arra várnánk, hogy mikor kerülünk sorra, mikor kell beülnünk a fodrászszékbe.
Fotó: Elmúlt, oszt jól van/Verzió Filmfesztivál
Ugyan a film alapvetően az idősebb korosztályról szól, felvillan az is, hogy miért hagyják ott sokan Ózdot és környékét, az egyik hölgy fia például kijelentette, számára nem megfelelőek a bérek, és egyébként sincsenek munkalehetőségek, sokan el is mennek külföldre. Persze mégis van kötelék a generációk között, Zsuzsának az unokája is fodrász szeretne lenni, akárcsak a nagymamája, és az egyik vendégnek pedig a rendszergazdaként dolgozó fia szerzett munkát egy építőipari cégnél. Ez pedig csak egy állás volt azok közül, amiket elvállalt az utóbbi években, előfordult, hogy egészen Székesfehérvárig kellett mennie, ott vállalta el ugyanis egy idős úr ápolását. Meg is jegyzik, hogy az önsajnálat nem visz előre, és aki keres, az talál.
Persze nem vagyunk egyformák
– jegyzi meg Zsuzsa.
Ez a mondat pedig különös jelentést nyer a következő vendégnél, akinek a férje is munkanélküli lett a leépítés után. „A férfiak, azok nehezebben találják fel magukat, mint a nők” – mondja a fodrász utalva arra, hogy sokakat megviselt az, amikor elveszítették állásukat, és gondoskodni kellett volna a családjukról.
Fotó: Elmúlt, oszt jól van/Verzió Filmfesztivál
A magyar közönség a filmet a 2022-es Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében nézheti meg: 2022. november 15-én este fél kilenckor a Toldiban is műsorra tűzik a filmet.
