nlc.hu
Család
Tűzifa vagy tűzijáték

Döntöttek a pécsiek, tűzifát kérnek tűzijáték helyett

Pécsett leszavazták a tűzijátékot, helyette azt szeretnék, hogy a nélkülöző családok kapjanak tűzifát.
Pécsi panoráma

Ahogy arról korábban beszámoltunk, december 9-ig lehetett szavazni a város honlapján arról, hogy tűzijátékkal búcsúztassák-e az óévet, vagy az arra fordítandó pénzből inkább tűzifát vegyenek a rászorulóknak. A pécsiek emberségből jelesre vizsgáztak, lemondtak a tűzijátékról a tűzifa javára.

A végeredményt a város polgármestere tette közzé a Facebook-oldalán:

„Az online szavazáson több mint 11 ezren vettek részt, a válaszadók kétharmada, közel 7500 voksoló választotta azt, hogy tűzijáték helyett tűzifára költsön inkább a város. A szavazók egyharmada, 3700 pécsi a hagyományos tűzijáték mellett tette le a garast” – írta Péterffy Attila.

A polgármester azt is hozzátette, hogy a tervek szerint 250 családnak vásároltak volna 10,5 millió forintért tüzelőt, a tűzijátékra szánt hárommillió forinttal megemelt keretből azonban 300 pécsi családot juttathatunk tűzifához a leghidegebb hónapokban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top