nlc.hu
Család

Alexander Thynn szeretői küzdenek az örökségért

74 szerető küzd a magyar özvegy milliárdos örökségéért

Miután tavaly meghalt Gál Anna, Thynn brit márki magyar származású özvegye, a férfi egykori szeretői hadjáratot indítottak a vagyonért.

Alexander Thynn brit főnemes 87 éves korában koronavírus miatt halt meg 2020-ban. A 157 millió fontos, azaz 70 milliárd forintos vagyonát, szafari parkját, kastélyát és birtokait törvényes feleségére, a magyar származású Gál Annára, valamint két gyerekére hagyta. A férfinek állítólag 74 szeretője is volt, ám ők nem szerepeltek a végrendeletben.

Lord Alexander Thynn, Bath 7. márkija feleségével, Gál Annával a Longleat House előtt 1998-ban

Lord Alexander Thynn, Bath 7. márkija feleségével, Gál Annával a birtokukon a Longleat House előtt 1998-ban (Fotó: Patrick Robert/Sygma/CORBIS/ via Getty Images)

Gál Anna 51 éven át volt a milliárdos felesége. Tavaly szeptemberben, 78 évesen ő is meghalt, ezután örökösödési harc alakult ki a Thynn egykori szeretői között. Egyikük, Amanda Doyle most pert indított. hogy kapjon valamennyit a vagyonból.

A nő azt állítja, 21 éven át anyagilag függött Alexandertől, és ez az időszak kizárólag a márki 2020-ban bekövetkezett halálával ért véget. Ezért reméli, hogy az öröklési törvény egyik passzusa segíteni fog neki. A jogszabály ugyanis kimondja: azok, akik anyagilag függtek az elhunyttól, bizonyos körülmények között „pénzügyi ellátást” igényelhetnek.

A márki halála után csak néhány szerető maradt a birtokon, köztük Amandával.

(Bors)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top