nlc.hu
Család
Egyre kevesebb gyerek születik Japánban

Olyan kevés a gyerek, hogy az összeomlás szélére került a japán társadalom

A japán kormányfő jelentette be a meglepő hírt.
fogy a japán népesség

Ahogy a 444.hu írja, Japán közel jár ahhoz a határhoz, amit átlépve nem lesz működőképes a társadalma. Ezt maga Fumio Kisida japán miniszterelnök jelentette be.

A jelenség oka a demográfiai válság, vagyis a születési arány folyamatos csökkenése. A japán társadalom vészesen elöregszik, az ország mostanra kritikus állapotba került a népességfogyás miatt. A kormányfú úgy véli, hogy minden erejükkel a gyerekvállalást és gyereknevelést ösztönző lépésekre kell koncentrálni. A demográfiai válság megoldása érdekében Fumio Kisida tavasszal új kormányzati ügynökség felállítását ígérte, és azt mondta, kormányának célja, hogy megduplázza a népesedési programok költségvetését.

Japán lakossága nagyjából 125 millió fő, tavaly viszont mindössze 800 ezer gyerek született. Az 1970-es években még kétmillió fölött volt ez a szám, a várható élettartam növekedésével pedig egyre több az idős ember az országban, és egyre kevesebb a dolgozó, aki támogatná őket.

A Világbank adatai szerint Japán népességének 28 százaléka 65 év feletti, ami a második legnagyobb arány a világon Monaco után. Egy 2020-es elemzés szerint Japán lakossága 2017-ben tetőzött, akkor 128 millióan éltek az országban, az évszázad végére viszont a jelenlegi trendek szerint ez 53 millióra csökkenhet. 

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top