Brenda és nála egy évvel idősebb férje, Jay Moore Utah-ban élnek, és mindketten leírhatatlanul büszkék az ötödik ikszhez közelítő nő mellméretére. Óriási elismerésnek tartják, hogy Brendának több mint 35 ezer követője akad az Instagramon, ahol keblei mellett rendszeresen megmutatja tetoválásait, testékszereit és falatnyi bikinijeit.
Nem nehéz kitalálni, hogy egyik legnagyobb példaképe Pamela Anderson, akitől elmondása szerint ismeretlenül is nagyon sokat tanult.
Brenda és Jay 20 éve alkotnak egy párt, de ismeretségük egészen a középiskoláig nyúlik vissza. Két gyerekük is született, Nadia már 19, Vincent pedig 17 éves. Brenda már túlesett az első mellműtétjén, mikor annyi idős volt, mint most a lánya. Mint mondja, akkoriban egyáltalán nem volt elfogadott dolog a mellplasztika, amit aztán több szépészeti beavatkozás követett. Az újabb mellnagyobbító műtétek mellett feltöltette a fenekét, dúsabbá tetette az ajkait, bőrét pedig botoxinjekciókkal varázsoltatta fiatalosabbá, összesen (átszámítva) közel 22 millió forintért.
A büszke feleség azt mondja, minden plasztikai műtétje előtt alaposan tájékozódott, és egyetlen testrészét sem bízta szakavatatlan kezekre. Azokat az orvosokat, akik megpróbálták lebeszélni az újabb beavatkozásokról, gondolkodás nélkül lecserélte, és addig ment, míg meg nem találta azokat, akik örömmel segítettek neki álmai megvalósításában. Mint mondja, a természet eredetileg nem bánt vele túl bőkezűen a mellméretét illetően, ezért már tiniként elhatározta, hogy megműtteti magát.
Lassan 50 éves lesz (fotó: Profimedia)
Első operációja 18 évesen volt (fotó: Profimedia)
Elmondása szerint a nők mint féltékenyek rá (fotó: Profimedia)
Pamela Anderson a példaképe (fotó: Profimedia)
A férfiak nemcsak a világhálón követik nagy lelkesedéssel, hanem a valóságban is rengeteg csodálója van, a nőkkel azonban képtelen megtalálni a közös hangot. „Már a pillantásukból is látom, mennyire féltékenyek rám” – mesélte, majd hozzátette, hogy a barátai szinte kivétel nélkül fiatalabbak nála, mert az ő korosztálya egyszerűen nem tud mit kezdeni a külsejével. „Amikor találkozunk, mindenki nagyon kedves velem, de tisztában vagyok vele, hogy a hátam mögött kibeszélnek. Mostanra megtanultam, hogy ez inkább őket minősíti, és nem engem” – osztotta meg tapasztalatait.
Elárulta, hogy az első számú rajongója maga Jay, a férje, aki az összes plasztikai műtét eredményét örömmel fogadta és mindig mindenben támogatta Brendát. „Kizárólag neki köszönhetem, hogy a mai napig úgy érzem magam a bőrömben, mint egy rocksztár, és nem egy olyan unalmas háziasszony lett belőlem, akin nyomot hagyott az idő múlása” – ecsetelte, ám ezen megnyilvánulásán talán (érthetően) sokan felszisszennek. A nő azt is biztosra veszi, ha személyesen is ismernék egymást Pamela Andersonnal, akkor a színésznő is büszke lenne rá…
Fotó: Profimédia