nlc.hu
Család

Súlyos iskolabuszbaleset Kanadában

Iskolabusszal rohant a napközi falának az eszét vesztett sofőr

Két gyerek meghalt, hatan megsérültek a kanadai buszbalesetben. Az iskolabusz sofőrjét emberölés vádjával vették őrizetbe.

Súlyos buszbaleset történt szerda reggel a kanadai Montréal Laval nevű elővárosban, ahol egy busz hajtott a helyi napközi épületének – közölte a kanadai rendőrség szóvivője. Két gyerek meghalt, hatan pedig megsérültek, szerencsére egyikük sincs életveszélyes állapotban.

sárga iskolabusz

Szörnyű tragédia Kanadában (Illusztráció: pexels.com)

Szemtanúk beszámolói szerint a sofőrt három szülőnek sikerült legyűrnie, miután kiszállt a buszból, meztelenre vetkőzött és ordibálni kezdett.

Stéphane Boyer lavali polgármester szerint a férfi tíz éve az önkormányzati tömegközlekedési vállalat alkalmazottja, és nem volt eddig balesete. „Van egy olyan elmélet, hogy ez egy szándékos cselekedet volt, de ezt még a vizsgálatnak meg kell erősítenie” – mondta Boyer.

Az 51 éves buszsofőrt gondatlan vezetés és emberölés vádjával őrizetbe vették.

Mindazonáltal a szerencsétlenség körülményei egyelőre nem ismertek, s az áldozatul esett gyerekek életkorát sem tették közzé. A helyi sajtó tudomása szerint mintegy nyolcvan – ötévesnél fiatalabb – gyerek jár a napközibe.
    
Justin Trudeau miniszterelnök és Francois Legault, Québec tartományi kormányának vezetője részvétét fejezte ki a történtekkel kapcsolatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top