Nem akarom, hogy a gyerekem legyen a bántalmazó az osztályban!

Természetes, hogy nem kedvel valakit a gyerek, de az már nem oké, ha ennek úgy ad hangot, hogy megbántja a társát. Egy anya írta le ezzel kapcsolatban az aggodalmait.

K.G.

2023. Március 01.

„A kislányom egy imádni való, önbizalommal teli hétéves gyerek, aki határozottan képes kiállni magáért. Ezt nagyon szeretem benne. Azt viszont már nem annyira bírom, hogy empátia és kedvesség nélkül szól azokhoz, akiket nem kedvel az osztálytársai közül” – írja Meg Raby, a My Brother Otto című gyerekkönyv írója, aki autista és egy gyermek édesanyja.

„A kedvesség sokak számára nem egyszerű cselekedet, különösen a gyerekeknek nehéz, akik most tanulják meg, hogy mások szempontjait és vágyait egyszerre kellene figyelembe venniük a sajátjukkal – folytatja az anya. – Mit tehetek azért, hogy kedves gyereket neveljek? Van valami bolondbiztos terv, amit esetleg egy híresség már kitalált? Tej, amelybe »kedvesség« pirulát kevernek? Mindennél jobban szeretném, ha kedves, empatikus gyereket sikerülne nevelni, aki egy kicsit kevésbé durvává teszi ezt a világot. A »nem szeretem őt« helyett »még csak most ismerkedem vele, ő más, de tudom, hogy másnak lenni nem baj« mondatot szeretném hallani tőle.

Jó lenne, ha a lányom tudná, hogy a szeretetteljes kedvesség nemcsak önmagával és velem szemben fontos, hanem azokkal is, akikkel nehéz kedvesnek lenni. Tudom, hogy mindez otthon, a szülői mintával kezdődik.

Az én esetemben kicsit utána kellett néznem, hogy miért nem kedveli a lányom ezt a lányt (nevezzük Sallynek) – teszi hozzá Raby. – Mit hisz Sallyvel kapcsolatban? Ha Sally gonosz vele, akkor érthető, hogy nem kedveli őt. Ha viszont Sally egyszerűen csak más, vagy a lányom barátai közösen nem tartják menőnek, akkor az én feladatom, hogy a kedvesség felé tereljem a gyerekemet anélkül, hogy megszégyeníteném.

Neurodivergens felnőttként volt egy olyan gyanúm, hogy Sally is neurodivergens, konkrétan autista. Láttam, hogyan közeledik a lányomhoz, és hogyan áll csupán centiméterekre az arcától, amikor köszön neki. Hallottam, hogy megkérdezte a lányomtól: »Leszel ma a barátom?«, ami nem egy gyakori kérdés, amit egy neurotipikus kortársnak feltesznek. Láttam, ahogy lábujjhegyen járva és a testét ringatva tétovázik. És láttam azt is, ahogy a lányom bosszúsan forgatja rá a szemét.”

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

A Raby által írt képeskönyvnek is autista a főszereplője, ezért felvetette a kislányának, hogy olvassák el együtt a könyvet, és beszélgessenek ennek kapcsán Sallyről. A képeskönyv két varjútestvérről szól, akik közül az egyik Otto, aki autista. „Emlékeztettem arra a lányomat, hogy Sally, akárcsak Otto, szórakozni akar, szeretve lenni és barátokat szerezni, csak ő másképp éli meg a világot. »És a másság szép!« – válaszolta büszkén a lányom. Ezt a mondatot az apja és én is gyakran mondjuk neki, úgyhogy olyan érzés volt, mintha szülői díjat nyertem volna, amikor ezt kontextusban hallottam tőle.”

Az anya ezután már egészen könnyen rá tudta vezetni a gyermekét, hogy mit jelentene Sallynek is, ha kedvesebben és empatikusabban fordulnának felé a társai, de persze tisztában van vele, hogy ezzel még nem oldódott meg a helyzet. Inkább csak egy folyamat elindult, amiben arra koncentrálnak, hogy nehogy a lányából olyan gyerek váljon, aki a másságért bántja vagy kiközösíti a társait.

Elmondtam a lányomnak, hogy ne feledje, hogy Sallynek ugyanúgy szüksége van barátokra, mint neki, és senkinek sem szabad barátok nélkül maradnia.

„Azt mondtam neki, hogy kedves lenne, ha néha csatlakozna Sallyhez, hogy jobban megismerje, és vigyázna rá a szünetben meg az ebédlőben, hogy ne legyen egyedül. Láttam, hogy a gondolat, hogy valaki az ő korában barátok nélkül maradhat, empátiát és megértést váltott ki belőle.

Akkor végeztünk? Most már kedvesek vagyunk? Nem, még dolgozunk rajta – teszi hozzá az anya. – Központi témává tesszük az életünkben, hogy mit jelent igazán kedvesnek lenni, és beszélgetünk róla. Anyaként igyekszem mindent megtenni, hogy példát mutassak, könyveket olvasunk, amelyekben arról a rengeteg különbségről van szó, ami az emberek között létezik, de ami közös bennünk, az emberségünk: a vágyunk, hogy ne legyünk egyedül, és hogy legyenek barátaink. A vágyunk, hogy lássanak és értékeljenek. Fejlődünk, és én büszke vagyok a családunkra. Azt hiszem, ez a kulcs a kedves gyerek neveléséhez: csapatmunkát kell végeznünk.”