nlc.hu
Család
Mostani babák régi nevekkel

„A családban volt, aki húzta a száját, mikor meghallotta a kisbabánk nevét”

Akár hiszed, akár nem, a most születő gyerekek között is akadnak olyanok, akiket Bélának, Jánosnak, Mártinak vagy Piroskának neveznek el. Az ő szüleikkel beszélgettünk a döntésükről, amit egyetlen pillanatra sem bánt meg egyikük sem!

A legnépszerűbb utónevek toplistáját hosszú évek óta a Hanna, az Anna, a Zoé, a Léna és a Luca vezeti a lányok esetében, a fiúknál pedig a Levente, a Máté, a Dominik, a Bence és az Olivér uralja az élmezőnyt. A fent említett, régen jóval nagyobb népszerűségnek örvendő babanevek közül a János az egyetlen, amelyik egyáltalán bejutott a leggyakoribb nevek százas listájába, a többiek évek óta kiszorultak ebből, vagyis ma már igazi különlegességnek számítanak.

Janika, 10 éves

Ahogy anyukája, Andi meséli, a kisfia nem nagyon szégyenlősködött a pocakjában, így hamar megtudták, hogy a rózsaszín babaruhákat jobb lesz a boltban hagyniuk. Onnantól kezdve csak Kisjanika-ként emlegették az új családtagot, aki az apukája után kapta a nevét.

„Én eleinte idegenkedtem tőle, valahogy nem tudtam egy kisbabának elképzelni a János nevet” – emlékszik vissza a kezdeti bizonytalanságára Andi, aki hamar megbarátkozott a kiszemelt névvel. „A Janika már akkor nagyon tetszett, és a férjemnek köszönhetően, aki szintén János, természetes is volt. Az ő apukája és nagypapája is János, mi pedig szerettük volna büszkén továbbvinni ezt a nevet” – avat be a részletekbe Janika anyukája, akinek a lánynevek közül a Júlia lett volna a befutó. „Utólag belegondolva elég vicces, hogy a két kiszemelt nevünk pont Jancsi és Juliska volt” – teszi hozzá nevetve.

Boldog család

Janika a szüleivel

Arra a kérdésre, hogy Janika szereti-e a nevét, Anditól olyan választ kapok, ami nyílegyenesen a szívemig hatol: „Janika nem beszél, ő Down-szindrómával született. De jelelni szokott, a saját nevét úgy mutatja, hogy a kezét a mellkasára teszi. Imádja, ha a dalokba vagy mondókákba beleszőjük a nevét, olyankor mindig boldogan mutatja, hogy bizony róla van szó!”

Andiék tehát egy másodperc erejéig sem bánták meg a névválasztásukat, aminek apai oldalról kivétel nélkül mindenki örült. „A többiek között voltak, akik csodálkoztak és talán furcsállták is a döntésünket, de Janika annyira azonosul a nevével és büszke is rá, hogy rövid időn belül mindenki megszerette.”

Boldog kisfiú

Janika télen-nyáron mosolyog

Mivel Andiék Svédországban élnek, a tágabb környezetük számára az újdonság erejével hatott a János név: mindenkit meg kellett tanítaniuk arra, hogy helyesen ejtsék ki, különben Janika nem figyelt oda. „Az óvodában Jánosnak hívták, de Janosznak ejtették ki, ezért inkább azt kértük, szólítsák ők is Janikának.”

Andi aztán kis híján könnyeket csal a szemembe: „Mivel Janika egy kromoszómával többel született, nem olyan, mint a gyerekek többsége. Vele kapcsolatban először ezt kellett (és kell) mindenkinek elfogadnia, így a neve miatt nem szokott megjegyzéseket kapni.”

Anyukája szentül hiszi, hogy a kisfia mindig is Janika marad, csak mikor a kislegényből öregúr válik, Janika bácsinak fogják szólítani.

Márti, 7 éves

Amikor Márti anyukája, Orsi megtudta, hogy babát vár, eleinte nem törte a fejét azon, hogy milyen nevet kapjon a kicsi, aki a szíve alatt növekszik. Aztán ahogy teltek a hetek, egyre határozottabban érezte, hogy ha kislányuk születik, akkor az édesanyja nevét kapja, ha pedig kisfiúval bővül a család, akkor a férje édesapjának nevét adják neki. „Sajnos mindketten korán elmentek, így nem ismerhették meg az unokájukat, de a nevüket mindenképpen szerettük volna továbbvinni” – osztja meg Orsi.

„A férjem édesapja Csaba, az én édesanyám Márta volt, ezt a két nevet választottuk ki a babánknak. A Márta név viszont nekem valahogy mindig olyan keménynek tűnt, inkább a Márti fele húzott a szívünk, amit szerencsére így is lehetett anyakönyveztetni” – folytatja az anyuka, aki boldogan teszi hozzá, hogy Márti is tudja, hogy a nagymamája nevét viseli, és büszke is erre.

Kislány az anyukájával

Márti az anyukájával, Orsival

Bár a mai gyerekek körében cseppet sem számít gyakorinak Márti neve, volt már, hogy belefutottak egy druszájába: „Megesett, hogy egy apukával szinte egyszerre kiáltottuk el magunkat egy nagy győri illatszerboltban, hogy »Márti, hol vagy?!«, mire két kislány kezdett felénk szaladni.”

Orsi azt mondja, hiába ismeri mindenki a Márti nevet, sokszor tapasztalja, hogy amikor valahol megszólítja a kislányát, az emberek felkapják a fejüket és rácsodálkoznak arra, hogy egy hamarosan 8 éves gyerek viseli.

Piroska, 21 hónapos

Klaudiáék korán eldöntötték, hogy ha kislányuk születik, akkor ezt a mostanra igencsak elfeledett, de kedves nevet adják majd neki. Az inspirációt férje nagymamájának nevéből merítették, akit mindenki nagyon szeretett és Piros néninek szólított. Ha a gólya mégis fiút hozott volna a családba, akkor Piroska neve István lett volna, aki időközben meg is fogant, és Klaudiáék már nagyon várják az érkezését.

„Amikor szóba került, hogy a kislányunkat Piroskának fogják hívni, elég vegyes reakciókat kaptunk: a család fele örült neki és lelkesen fogadta a hírt, a másik fele viszont furcsállta. Ma már szerencsére azok is büszkélkednek vele, akik az utóbbi tábort erősítették korábban” – meséli a hamarosan kétgyermekes anyuka.

Kislány csinos ruhában

Piroska sárga ruhában is igazán stílusos! (Fotó: Magánarchívum)

A tágabb környezetüket tekintve Klaudiáéknak igazán pozitív a tapasztalata a névválasztásukkal kapcsolatban: „Sokan rácsodálkoznak, de összességében tetszik az embereknek a Piroska név, és az idősebb generáció tagjai mindig meg is dicsérik. Negatív megjegyzést eddig még tényleg nem kaptunk egyszer sem!”

Klaudiáék sok más mellett azt is szeretik ebben a névben, hogy sokféleképp lehet becézni, így a kislányukat Pirinek, Pirikének és Pircsinek szólítják leggyakrabban.

Béla, másfél éves

Anna azt meséli, hogy már akkor tudták, hogy kisfiuk lesz, amikor a baba megfogant, és a névválasztáson is túl voltak addigra: eldöntötték, hogy a Béla Bence keresztneveket kapja, amikor világra jön.

„Három Bélánk van a családban, így nem is volt kérdés, hogy ő is ezt a nevet kapja, és a mi kis különleges IV. Bélánk legyen” – mondja lelkesen a háromgyerekes anyuka, aki a lánynevek közül az Emma Mária párosítást választotta volna, ha Béla kislánynak született volna.

Kisfiú

A család IV. Béláját mindenki a tenyerén hordozza (Fotó: Magánarchívum)

A másfél éves kisfiú, aki Anna szerint nagyon szereti a hasát, most még csak becézve hallja a nevét, de nekik már most úgy tűnik, hogy akkor is tetszeni fog neki, amikor majd nagyobb lesz. „A férjem családjában nagyon örültek neki, hogy ezt a nevet választottuk, főleg az apósomat tettük vele boldoggá. Az én családomban azért volt, aki húzta a száját, mikor meghallotta, hogy Béla lesz a kisbabánk neve.”

Anna azt mondja, a rokonságukban akad, aki rondán néz a név hallatán, de szerencsére többen vannak azok, akik viszont az egekig magasztalják a baba nevét. „A kórházban is örültek neki, hogy különleges nevet kapott a kisbabánk, egyből elkezdték becézni is. Volt, aki azt mondta, hogy a Béla Bence, azaz a BB pont olyan, mint a jó bor, és találkoztunk olyannal is, aki csak kis királynak hívta a fiunkat” – mondja Anna, akitől páran már azt is megkérdezték, hogy nem bánták-e meg, hogy ezt a nevet adták a gyereküknek. A válasz: egyértelmű nem!

 

A cikk létrejöttét a Richter Gedeon Nyrt. támogatta.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top