Kállai Kornélia háromgyermekes édesanya újév első napjaiban úgy döntött, szülőként nem tudja tovább tétlenül nézni azt, ami az oktatásban történik: január 4-én reggel, egy kartontáblával a kezében lesétált a budafoki Leányka utcai lakótelep villamosmegállójánál lévő zebrához, és saját akcióba kezdett – számolt be róla a Népszava.
„Magyar-töri tanárt keresek a gyerekem iskolájába! Jelige: jövőre érettségi” – hirdette a tábláján az arra járó autósoknak, gyalogosoknak, BKK-járatokon utazóknak a zebra közepén állva, persze szigorúan csak a gyalogosok zöld jelzésénél.
A Zebraszerda akcióhoz azóta több más budapesti kerületben és vidéki városokban, például Pécsen, Szentendrén, Vácon, Szegeden is csatlakoztak már.
A szöveg változik, most épp ezt írta a táblájára: „Fizika és kémia tanár nélkül nincs orvos”. Ezzel azt szeretné üzenni, hogy az oktatásügy nemcsak a tanárokat érinti, hanem mindenkit, hiszen a mostani iskolarendszeren múlik, kik lesznek a jövő orvosai, jogászai, mérnökei vagy akár politikusai.
Kornélia úgy tervezi, 2026-ig minden szerda reggel ott fog állni a zebránál, a kormányzat ugyanis semmit nem tesz, vagy ha lépnek is valamit, azzal csak rontanak a helyzeten. Elmondta, nyaraláskor sem tart szünetet: belföldön vakációznak majd a családjával, de szerda reggel ugyanúgy ki fog állni egy zebrához akkor is. Azoknak, akik szerint feleslegesek az ilyen figyelemfelhívó vagy tiltakozó akciók, azt üzente: ha nem teszünk semmit, nem lépünk ki a saját „buborékunkból”, biztos, hogy nem várhatunk semmilyen változást.