Egy nap alatt két ember is kizuhant ugyanabból a lakásból

nlc | 2023. Március 20.
A pozsonyi lakásban egy 10 éves kisfiút is holtan találtak.

A sok kérdést felvető, vasárnap délelőtt kezdődő családi tragédiával kapcsolatban a parameter.sk osztott meg új információkat.

A portál értesülései szerint először 10 óra körül riasztották a mentőket egy hétemeletes házhoz, melynek egyik felső emeletéről zuhant a mélybe egy férfi. A sérültet kórházba szállították, de nem élte túl a balesetet.

Néhány órával később, 15 óra körül ugyanoda hívták a mentőket és a rendőröket, mert a ház elé zuhant egy nő is, aki a helyszínen életét veszítette. Az asszony testén szúrt sebeket is találtak.

Mint kiderült, a férfi és a nő testvérek voltak, a lakásukba hatoló egyenruhások pedig egy 10 éves kisfiút is holtan találtak, aki a nő gyermeke volt.

Fotó: Getty Images

Exit mobile version