
Franciaországban néhány héttel ezelőtt benyújtottak egy törvényjavaslatot, amely többek között megtiltaná, hogy a szülők képet tölthessenek fel az internetre a gyermekükről vagy gyermekeikről, és egyes források szerint már el is fogadták az előterjesztést.

Fotó: Pexels
Bruno Studer, Emmanuel Macron elnök pártjának képviselője szerint egy 13 éves gyerekről átlagosan 1300 kép kering az interneten, és ezekkel a felvételekkel többféleképpen is vissza lehet élni az iskolai zaklatástól kezdve a gyermekpornográfiáig. A Studer által benyújtott törvényjavaslat szerint azoknak a fényképeknek az 50 százalékát, amelyek olyan fórumokon találhatóak meg, ahol a felhasználók gyermekpornográfiát osztanak meg egymással, eredetileg a szülők tették közzé a közösségi médiában.
A jogszabály szerint a szülők kötelesek gondoskodni a gyermekeik személyiségi jogainak védelméről, a szülők felelőssége vigyázni arra, hogy ne sérüljön a magánélethez és a képmáshoz való joguk. Thomas Rohmer, a l’Observatoire de la Parentalité et de l’Education Numérique alapítója és vezetője szerint mindenképpen előrelépés ez a törvényjavaslat, de úgy véli, még szigorúbb szabályozásra van szükség.
(via LadBible)