nlc.hu
Család
Egyiptomban fizetnek a nőknek, hogy ne vállaljanak sok gyereket

Ebben az országban azért fizetnek a nőknek, hogy ne vállaljanak kettőnél több gyereket

Ezzel az új juttattassál próbálják megfékezni a népességrobbanást.

Amíg itthon a kormány gyermekszülésre agitálja a nőket, a világ egyes helyein pont ellenkező a cél. Egyiptomban például a kormány pénzt ad azoknak a nőknek, akiknek nincs kettőnél több gyerekük.

Gyerekek Egyiptomban.

Fotó: Getty Images

A Hvg azt írja az  al-Monitor nyomán, hogy a pénzügyi és gazdaságfejlesztési minisztérium által meghirdetett programhoz bármelyik nő csatlakozhat, ha már házas. Minden olyan évre, amelyben legfeljebb két gyereke van, 1000 egyiptomi fontot – vagyis átszámítva nagyjából 11 500 forintot – írnak jóvá neki. A pénzt egyben is megkaphatja 45 éves kora után, ha addig sem született egy harmadik gyereke.

 2020 februárjában egy vidéki régióban megszületett Egyiptom százmilliomodik lakosa.  Azóta is évente körülbelül másfélmillióval nő a Nílus vidékének lakossága, Egyiptomban megfékezhetetlennek tűnik a demográfiai robbanás.

A gazdasági erőforrásai jelenleg az ország felének az igényeit tudják kielégíteni, és a népességrobbanást eddig nem sikerült megállítani. Egy 2021-es felmérés szerint az egyiptomi házas nők harmada nem foglalkozik a fogamzásgátlással. Szaid Szadek szociológiaprofesszor szerint ez a felajánlott juttatás nem fogja megállítani a népességrobbanást, főleg nem úgy, hogy sok család rákényszerül a gyerekvállalásra, hogy legyen, aki majd pénzt hoz a házhoz. Szerinte a nők oktatásával és az ő társadalmi-anyagi helyzetük javításával kellene elkezdeni a népességszabályozást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top