Emberek százai órákra ott ragadtak egy többszintes parkolóházban Cardiff belvárosában, miközben az emberek a városközpontba özönlöttek a nagybevásárlásra a húsvéti ünnepek második napján. Egyesek azt mondták, hogy több mint három órára elakadtak, mások pedig úgy döntöttek, hogy hátrahagyják autóikat a káosz miatt, mivel a St David parkolója „leállt”, és inkább taxival vagy tömegközlekedéssel mennek haza. A helyzet szombat estig sem oldódott meg, az emberek arra panaszkodtak, hogy órák óta állnak sorban. A St David’s azzal védekezett, hogy nem ők tehetnek a zsúfoltságról, hanem az, hogy a parkolóból kivezető úton nagy torlódások” és a “tanács által vezérelt közlekedési lámpák”, lassítják a haladást.
A WalesOnline-nak küldött videofelvételek azonban úgy tűnt, hogy a parkolón kívül nincs torlódás, és a forgalom szabadon halad. Eközben a parkoló belsejéből készült felvételek és képek azt mutatták, hogy a 2000 férőhelyes hatszintes parkolóban végig sorok állnak.
Harmincméternyi távot tettünk meg két óra alatt odabent
– nyilatkozta a lapnak az egyik mérges autós.
Hallani lehetett, hogy a sofőrök csalódottan dudálnak. Többen nyilatkozták, hogy igazi őrület volt odabent, az emberek sorra szálltak ki csalódottan az autóikból, többen az egész családjukkal mentek, a kisgyerekek pedig nem bírták az irreálisan hosszú várakozást. A sorompónál egyszerre csak egy kocsit engedtek ki, pedig sokak szerint segíthetett volna a helyzeten, ha gyorsítanak a procedúrán.