A párkeresés igazi kihívás volt a modell számára, akit magassága miatt sokat bántottak

nlc | 2023. Április 17.
Szerencsére megtanulta szeretni önmagát, és reméli, mások példát tudnak venni róla.

A 28 éves Marie Temara gyermekkorában mindig legalább egy fejjel nagyobb volt, mint a többi osztálytársa, és magassága miatt sokszor csúfolták. „Nem voltak barátaim, ebédidőben a mosdóban húzódtam meg. Így utólag nem is értem, hogy a gyerekek hogyan tudnak ennyire kegyetlenek lenni valakivel csak azért, mert valamiben más mint ők” – emlékezett vissza az iskolás évekre.

Marie Temara gúnyolódások, a kirekesztés ellenére szerencsére magabiztos felnőtté cseperedett. Igaz, az, hogy majdnem 190 centiméter magas, megvannak a nehézségei, nehezen talál magára ruhákat és cipőket, utazni és közlekedni sem könnyű, de ugyanúgy megvannak az előnyei is. 

@marietemara As soon as guys grow over 6’0 tall, they just stop trying😅 #short #tall #loveall ♬ P - sophia🫶

Persze azért kellett idő, amire el tudta fogadni önmagát, főleg, hogy a társkeresés során is voltak rossz tapasztalatai, megkapta, hogy magas lányként soha nem fog párt találni, hogy senkinek nem fog tetszeni. Szerencsére minden megváltozott azonban, amikor úgy döntött, nála alacsonyabb férfiakkal is randevúzik majd, azóta nagyon sok bókot kap. 

„Büszke vagyok a magasságomra, és szeretnék arra bátorítani másokat, hogy fogadják el magukat olyannak, amilyenek. Végre én is merek ultranőies lenni, nem hiszem, a magasság határozza meg, hogy ki férfias és ki nőies. Néha még így is nehéz olyan pasit találni, akinek nem okoz gondot, hogy magasabb vagyok nála. Remélem, hogy rá tudok majd cáfolni arra, hogy a férfinak mindig magasabbnak kell lenni egy kapcsolatban. Engem nem zavar, ha a partnerem alacsonyabb nálam” – tette hozzá. 

 

Fotó: Jam Press / Profimedia

(via Metro)

Exit mobile version