nlc.hu
Család
Mi vesz rá valakit, hogy más gyerekét nevelje?

Mi vesz rá valakit, hogy más gyerekét nevelje?

A védőnő azonnal látta, hogy baj van. Egyszer sem tudott a család házába bejutni. Az első családlátogatás akkor történt, amikor a kislány koraszülöttként világra jött. A szobában hideg volt, a falak nedvesek. Semmilyen tárgy nem mutatta, hogy ide kisbabát vártak. Mi lesz Zoé sorsa?

Naponta 13 gyerek kerül állami gondoskodásba. Többnyire szegénység és annak következményei, elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége miatt. Zoé apja elvesztette a munkáját, nem volt pénzük felkészülni a kisbaba fogadására. A védőnő látta, hogy Zoé nagyon rövid időn belül életveszélyes helyzetbe kerülhet, és értesítette a gyermekvédelmi szolgálatot. A szakemberek úgy döntöttek, Zoét kiemelik a családból.

Mi vesz rá valakit, hogy más gyerekét nevelje?

Szani kamaszként maga kérte, hogy testvéreivel együtt állami gondoskodásba vegyék, amikor alkoholbeteg szülei már egyáltalán nem tudtak gondoskodni róluk, és a lány gyakorlatilag saját maga látta el kistestvéreit.

Zitát az anyukája vitte el az SOS Gyermekfalvakhoz azzal, hogy csak játszani mennek, majd otthagyta és lemondott a neveléséről.

Különböző gyereksorsok, különböző okok, amik miatt egy gyerek elveszítheti a szüleit. A lehető legjobb, ami ilyenkor történhet, ha nevelőszülői családba kerülnek, ami leginkább hasonlít egy normális családi élethez. A nagy, rácsos ablakos intézetek fölött lejárt az idő, nem szolgálják a gyerekek egészséges fejlődését.

Így került Zoé is az SOS egyik nevelőszülőjéhez, Mónihoz. Móni és férje egy saját kislányt nevelnek, több gyermekük nem lehet, bár mindig vágytak rá. Elhatározták, hogy azokon a gyerekeken fognak segíteni, akik nem élhetnek a szüleikkel: nevelőszülők lesznek.

„Sokan választják a nevelőszülőséget azért, mert nem lehet gyerekük, vagy már kirepültek és szeretnének még gyerekzsivajt a házban – mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője. – Vannak egyedülálló nevelőszülők, házasságban élők, és bár nem túl gyakori, de férfi nevelőszülőink is vannak.”

23 ezer gyerek él ma állami gondoskodásban, de csak 5600 nevelőszülő van rájuk. Az SOS azért küzd, hogy mindegyik gyerek családban nőhessen fel, visszakapják a gyerekkorukat.

Mi vesz rá valakit, hogy más gyerekét nevelje?

„Keveset tudnak az emberek a nevelőszülői hivatásról. Például azt, hogy a nevelőszülők eldönthetik, milyen nemű és életkorú gyermekeket szeretnének. Mindegy, hogy házasok, egyedülállók, férfiak vagy nők. Azt is kevesen tudják, hogy a nevelőszülőség munka mellett is folytatható, viszont önmagában is munkaviszony, ami beszámít a nyugdíjba és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít” – mondja Szilvási Léna.

Zoé most Mónika családjának legkisebb, körülrajongott tagja, biztonságban és szeretetben van. Hogy meddig, hány hónapig, még senki nem tudja, hiszen elképzelhető, hogy örökbe fogadják, vagy visszakerül a családjába, ha szülei rendezik életkörülményeiket.

„Szívből örülök, hogy most velem lehet – mondja Mónika – és örülni fogok akkor is, amikor elkerül tőlem. Egy dolgot megtanultam a nevelőszülői tanfolyamon, nekem akkor lesz jó, ha neki jó lesz, az lesz az én munkám gyümölcse. 8 hónapig az anyukája ringatta a méhében, most én fogom valameddig.”

Érdekel a nevelőszülőség? Jelentkezz az SOS Gyermekfalvakhoz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top