Az ADHD a hiperaktivitás-figyelemzavar tünetegyüttes, ami a felmérések szerint a 6-18 évesek 4-5 százalékát teszi ki, úgyhogy gyakrabban előfordul, mint azt gondolnánk. Az ADHD-s gyereket (és felnőttet is) általában elárasztja a környezet tanácsokkal, amik bár jó szándékúak, mégis a kirekesztettség érzését erősíthetik a gyerekben. Az iskolában sok esetben az ADHD-s gyereket rossznak minősítik, negatívan reagálnak rájuk, kiközösítik, holott nem tehet arról, ahogy viselkedik. Ettől akár magatartászavar vagy depresszió is kialakulhat a gyereknél.
Anthony D. Smith mentálhigiénés tanácsadó szerint a magatartászavar az ADHD-s gyerekeknél gyakran agresszióval társul, mert így próbálják kontrollálni a környezetüket, fenntartani az irányítás érzését. „Ha ehhez hozzávesszük, hogy alaphelyzetben valószínűleg impulzívak, ingerlékenyek és kockázatvállalók, ami megnehezíti a frusztrált reakcióik kontrollálását, könnyen reagálhatnak viselkedési zavarokkal, például verekedéssel, futással és lopással – írja a szakember. – Megállapították, hogy az, ahogy a környezet reagál az ADHD-s gyerekekre, nagy hatással lehet arra, hogy kialakulnak-e náluk egyéb viselkedési komplikációk. Ez nemcsak a gyerekek, hanem a társadalom számára is fontos, mivel a magatartászavaros gyerekek pályája összefügg a felnőttkori szociopátiával.”
A szakember két mondatot emelt ki, amik csak fokozzák az ADHD-s gyerekben a frusztrációt, hozzájárulnak a negatív önképhez és esetleg magatartási problémákhoz.
1. „Rendesen fogsz viselkedni?”
A szülők gyakran ezzel a kérdéssel engedik útjára az ADHD-s gyereket, azt sugallva, hogy a gyerek szándékosan viselkedik „rosszul” és csak egy döntés lenne részéről a jó magatartás. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az ADHD a természetéből fakad, a gyerek nem direkt felejti el, amit mond neki a szülő, és nem tudja kontrollálni azt sem akarattal, hogy könnyen elterelődik a figyelme.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A szakember azt javasolja, hogy megértőbben közelítsünk a gyerekhez, esetleg határozottan, ha kell, a hangsúlyozás érdekében, például így: „Tudom, hogy sok minden történik körülöttünk, és nehéz visszafogni magad az ilyen helyzetekben, de láttam már, hogy meg tudod csinálni. Már majdnem végeztünk.”
Ez a kijelentés támogatóbb üzenetet küld, tudatja a gyerekkel, hogy elismerjük a belső küzdelmét, de emlékezteti arra is, hogy képes összeszedni magát, illetve, hogy a túlstimuláló helyzet nem tart örökké. Bár ez a megközelítés talán nem tökéletes ellenszer, de legalább megkíméli a gyermeket attól, hogy deviánsnak érezze magát, és valószínűleg attól is, hogy a helyzet vitává fajuljon.
2. „Csak hagyd abba és koncentrálj!”
Ha ilyen egyszerű lenne, „csak” megtenné a gyerek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ezt általában tekintélyelvű vagy lekezelő módon adják elő a szülők vagy tanárok. Képzeld el, hogy ezt a mondatot neked mondják, amikor épp megteszel minden tőled telhetőt, annak ellenére, hogy az elméd olyan, mint egy flipperautomata.
A „Csak hagyd abba és koncentrálj!” azt az üzenetet közvetíti, hogy ha a gyerek akarná, ha nem ellenkezne a felnőttekkel, akkor visszafoghatná magát, és olyan fókuszált lehetne, mint egy agysebész. Ahelyett, hogy ellenállónak látnánk az ADHD-s gyereket, sokkal produktívabb, ha megtanulunk együttműködni vele. „Nemrég értékeltem egy tinédzsert, aki szó szerint az asztal alatt, az ablakpárkányon és a szoba összes különböző székén ült, miközben interjút készítettem vele – írja Anthony D. Smith. – Olyan volt, mintha az egész szoba a fidget spinnere lett volna. Ha megpróbált volna uralkodni a mozgáskényszerén és a beszélgetésre figyelni, az túlságosan megterhelő lett volna, és a fizikai szükségletükre terelődött volna a teljes figyelme.”
