nlc.hu
Család
Nem akar szexelni a feleségével, mert meghízott

„Egyszerűen nem találom vonzónak a nagyobb nőket” – Nem akar szexelni a feleségével, mert meghízott

A párkapcsolati szakértő és a kommentelők is kiosztották a férfit.

Kemény kritikát kapott egy férfi a párkapcsolati szakértőtől, miután bevallotta, hogy nem akar többé szexelni a feleségével, mert a párja az utóbbi időben „elengedte magát” és több mint 20 kilót hízott.

A meg nem nevezett férfi a Daily Mail Dear Jane nevű rovatába írt, amelynek szerzője a bestselleríró Jane Green, aki házaspároknak ad tanácsot.

Azért szerettem bele a feleségembe, mert karcsú és sportos volt. Olyan büszke volt a testére és a fittségére, de most úgy tűnik, hogy az a nő örökre eltűnt

 – vallotta be a férfi. Azt is elárulta, hogy amikor a felesége szexelni akar, ő azon kapja magát, hogy kifogásokat keres. „Egyszerűen nem találom vonzónak a nagyobb nőket” – jelentette ki.

A párkapcsolati szakértő szerint elég szörnyű volt azt olvasni, hogy a férfi csak azért szeretett bele a későbbi feleségébe, mert karcsú és sportos volt, és említést sem tett a nő személyiségéről, a humoráról, a közös érdeklődési körről vagy bármiről, ami nem csak a felszínről szól.

Egy duci méri a derekát a tükörben

A férfi azért nem akar szexelni a feleségével, mert a nő felszedett 20 kilót. A kép illusztráció (Fotó: Pexels)

Green szerint elképzelhető, hogy a feleség sem érzi jól magát a súlygyarapodása miatt, és a túlzásba vitt evés akár a boldogtalansággal való megküzdés egyik módja is lehet. „Talán tudat alatt arra használja a súlygyarapodását, hogy eltaszítson téged” – magyarázta a szakértő, aki azt tanácsolta a férjnek, hogy a külsőségek helyett inkább koncentráljon azokra a belső értékekre, tulajdonságokra, amelyeket szeret a feleségében.

Természetesen a kommentelők is megmondták a magukét a férjnek, volt, aki egyenesen a feleségnek adott tanácsot. „Micsoda felszínes ember! Szabadulj meg tőle, és keress valakit, aki szeret és tisztel téged azért, aki vagy. Sokkal jobbat érdemelsz.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top