A gyulafirátóti rapper, Máté Szabolcs, azaz Sub Bass Monster, a kilencvenes évek óta rappel és 2000 környékén futott be igazán. A Nincs nő, nincs sírás, a Gyulafirátót és a 4 ütem elbeszélője keresett lett a klubokban.
Időbe telt Szabinak, hogy átlássa a showbiznisz működését,
de addig nagyon kizsigerelte magát. A rapper a Hajógyár Életút című podcastjében így mesélt akkori dolgairól:
„Ötven-hatvanfős underground bulikból belekerültem egy olyan világba, ahol a színpad nagyobb volt, mint az addigi helyek, ahol előtte felléptünk. Az egyik legdurvább időszak az volt, amikor 52 fellépésem volt egy hónapban.”
„Vidékről, naiv kisemberként belecsöppentem egy hatalmas gépezetbe, ideális alany voltam a hakniirodáknak, mert
én jó keveset kértem, ők meg jó drágán el tudtak adni
– mondta a Blikknek Szabolcs.”
„Fél éven át minden hónap ilyen durva volt, az is előfordult, hogy egy nap hat fellépésem is volt. Aztán már a hetedik hónap végéig nem jutottam el, mert elkezdtem szédülni, szúrni kezdett a szívem” – Szabiról kiderült, hogy a folyamatos munka után buli életmód teljesen kimerítette fizikailag és szellemileg is. „Ez a helyzet adott egy kijózanító pofont” – ismerte el.
Ma már csak zenekarral lép színpadra, szerencsére csak olyan munkát kell elvállalnia, amelyben örömét leli. “Ennyi évesen és ennyi évvel a hátam mögött már könnyen tudok nemet mondani. Az első pillanattól kezdve az volt a terv, hogy
összemuzsikáljak annyit, hogy lássam a gyerekeimet felnőni.
Szoktak jönni velem néha, a kisfiam épp most énekes akar lenni és örülök, hogy ők már ezt látják, a zenekaros fellépéseket, nem a haknit” – mondta Szabi. Végül elárulta a Blikknek, hogy nemsokára megszületik harmadik gyermeke, jól jön, hogy a hét nagy részét otthon tudja tölteni.