A kisebbik gyerekem alsó tagozatos, a másik már gimnazista, de a nagy korkülönbség keveset számít abból a szempontból, hogy mindketten szorongással indulnak neki az új tanévnek két hét múlva, mert a napokban mindkét iskolából jött a hír, hogy felmondott az osztályfőnökük. Megfogalmazódott bennem pár gondolat, amit az alsós gyerekem leköszönő tanítójának szeretnék üzenni név nélkül, nyílt levélben.
Kedves osztályfőnök!
Amikor hozzád került a gyerekem, mérhetetlenül örültem. Kifejezetten téged választottunk, nem is annyira az iskolát, hiszen ez a suli is csak egy a sok szokásos szétrohadó, eszközhiányos, alapvető problémákkal küzdő állami általános iskola közül, aminél jobbra már nem is nagyon számíthat mostanában az ember. De a legtöbb hiányosságot ellensúlyozni tudta a személyed, tudásod, felkészültséged és gyerekszereteted. Nálad biztos helyen tudtam a gyerekemet. Érzelmi biztonságot nyújtottál a gyerekeknek és nekünk, szülőknek is, nem ragaszkodtál a magázódáshoz sem – de hozzátetted, hogy az igazgató meg ne tudja –, mert szerinted együtt kell működnünk, partnerként szülőknek és tanítóknak, nem pedig a rég megkövült hierarchiát erőltetni, amiben a tanárok a szülőket is gyerekként kezelik.
Különleges csillag voltál a pedagógusok között, a kerületben híre is ment, hogy azok a gyerekek bizony jól járnak, akik hozzád kerülnek, a te osztályodba járhatnak.
Mindig a gyerekek szempontjait tartottad a szem előtt, nálad első osztályban nem volt 45 percig rákényszerítve a gyerekre, hogy üljön, lehetett inni órán, sőt, még pisilni is kimehettek úgy, hogy nem is szóltak, mert szerinted az megalázó helyzetbe hozza a gyerekeket, ha az egész osztály előtt jelentkezve kell hangosan engedélyt kérni a pisire és kakira.
Mindig azt mondtad, hogy te sem úgy mész ki vécére, hogy bejelented a kollégáidnak, a gyerekeket sem akarod kényelmetlen helyzetbe hozni. Határozott, tiszta kereteket és korlátokat állítottál a gyerekeknek, mindezt úgy, hogy sikerült kivívnod a szeretetüket és tiszteletüket. Ha a jó pedagógusról kellene definíciót írni, akkor rólad lehetne mintázni.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A tanórák nálad nem lehettek unalmasak, játékosan tanítottad őket az alapokra, hogy tényleg megszeressék a tanulást, hagytad őket a saját tempójukban haladni, nem nyomasztottad őket ezernyi házi feladattal és teljesíthetetlen elvárásokkal.
Nem azt figyelted árgus szemekkel, hogy mit NEM tudnak a diákok, hanem igyekeztél az erősségeiket felfedezni és erősíteni.
Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy áldás voltál az iskolának és a családoknak, de most elvesztettünk, és nem tudjuk két héttel az iskolakezdés előtt, hogy milyen tanítót kapnak osztályfőnöknek a gyerekeink.
Az alsósoknál érzékenyebb kérdés a tanító személye, mint felsőbb tagozatokban, ahol már egyre kevésbé tekintenek a tanárokra szülőpótlékként a gyerekek. Egy másodikos gyerek azonban még máshogy kötődik a tanítóhoz, sokkal mélyebb a kapcsolat. A gyerekeknek a tanító nyújt biztonságot jó esetben az iskolában, és most ezt rántották ki a gyerekeink alól azzal, hogy ellehetetlenítették a munkádat.
Nem hibáztatlak, megértem, hogy megalázó lett a helyzet, túl sokat követelnek már az új státusztörvényben, és túl keveset adnak cserébe.
Éhbérért a lelkedet is ki kellene dolgozni, úgy rendelkeznének a kiskirályok feletted, mintha tényleg rabszolga lennél, miközben annyi pénzt sem adnak, amiből a havi rezsit ki tudnád fizetni.
Nincs rá jobb szó, mint hogy megalázó, és a helyedben én is felmondtam volna, egyáltalán nem csodálkozom a döntéseden, és tudom, hogy nagyon sokat küzdöttél magadban, mire erre a lépésre szántad el magad. Nem tudom, hogy miért most, két héttel az iskolakezdés előtt mondtál fel – ahogy hallom, több iskolában is most jött egy felmondási hullám a tanárok között –, biztos vagyok benne, hogy nem rossz szándék vezérelt, és hogy nehezen hoztad meg ezt a döntést. De közben nem haladhatok el szó nélkül amellett, hogy a gyerekek milyen nagy bizonytalanságban maradtak itt, mikor épp lelkesíteni kellene őket arra, hogy kezdődik újra az iskola, de lelkesedés helyett szorongást és kételyeket kapnak.
Nincs tanár, nincs tanító, nem vesznek fel újakat, mert szinte minden iskolában óriási tanárhiány alakult ki az elmúlt egy évben. A régiek, a nyugdíj előtt állók, vagy a nyugdíjból visszahívottak maradtak, akikben már általában nem ég az a tűz, ami téged is kiemelkedően jó tanítóvá tett. Ki lesz az, aki megtanítja a gyerekeinknek szeretni a tanulást, ki vezeti be őket a jövőbe? Olyan tanítók kellenének nekik, akik a mai kor gyerekeihez értenek, márpedig sehol nem maradnak meg a fiatal, újításra törekvő pedagógusok, a felháborító bér és embertelen munkakörülmények miatt. Mi lesz így a gyerekeinkkel az iskolában?
