13 ikonikus tinifilm, amit nézz meg a 13 éves gyerekeddel!

Kun Gabi | 2023. Szeptember 13.
Emlékszel még tinikorod kedvenc filmjeire? Hoztunk 13 olyan filmet régről, amit a saját gyerekeidnek is meg kell mutatni.

Az X-generáció tagjaként nekünk még kijutott az olyan filmekből, amik úgy tűnik, örökéletűvé és legendássá váltak azóta. A tinikorunkat meghatározó filmeket a mai napig örömmel vesszük elő és nézzük meg tizedjére is, ám ha a mai tinifilmeket nézzük, ezt nehezen tudjuk elképzelni róluk. Vajon a Z-generációnak melyik lesz az a film, amit meg akar mutatni a gyerekeinek?

A filmeket remekül lehet arra is használni, hogy kapcsolódjunk a kamaszodó gyerekkel, ezért is ajánljuk a következő 13 filmet a gyerek 13 éves koráig, mert ebben az életkorban még hajlandóak együtt leülni a szülőkkel filmet nézni, később már inkább csak akkor jönnek elő a szobájukból, ha éhesek vagy pénz kell nekik.

Az ajánlott filmek már nem gyerekfilmek, van köztük talán első pillantásra meglepő választás, de a tiniknek már nem a rajzfilmekre van szükségük, hanem arra, hogy a szórakoztató faktoron túl elgondolkodtató is legyen számukra az élmény, és érintse meg őket érzelmileg adott esetben. Ezek a filmek lehetőséget adnak értelmes beszélgetésekre, mesélhetünk a saját tinikorunkról, szóba kerülhetnek olyan fontos témák a látottak alapján, mint a barátság, pubertás, család, szerelem, drog és szex.

Hirtelen 30

(13 Going on 30)

Hirtelen 30 (2004) – Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Annyi minden van, amit szeretni lehet ebben az egyedülálló filmben! Jenna küzd a 13 éves kor szokásos szorongásaival, a gonoszkodó lányokkal és a viszonzatlan szerelmekkel. Miután a születésnapján kegyetlen tréfát űznek vele, Jenna azt kívánja a szülinapjára, hogy felnőjön. Legnagyobb meglepetésére a kívánság teljesül, és 30 éves nőként (Jennifer Garner!) ébred fel, álmai állásával a Poise magazinnál, elképesztő ruhatárral, dögös pasival és fantasztikus lakással. Ez egy olyan ártatlan fantázia, amellyel minden gyerek azonosulni tud, mindenki szokott arról álmodozni ilyen idősen, hogy milyen lesz az élet felnőttként. A csúfolódó osztálytársak és a plátói szerelem is a tinik életének a része, úgyhogy a film a szívükhöz fog szólni.

Tegnap és ma

(Now and Then)

Demi Moore és Gaby Hoffmann, a Tegnap és ma sztárjai (Fotó: Photo12.com – Collection Cinema / Photo12 via AFP)

A Tegnap és ma 1995-ből hemzseg az akkori sztároktól, és a kettős idősíkkal különleges látásmóddal közelíti meg a felnőtté válás kérdését. A filmben a négy barát nagyon különböző, mégis minden küzdelmük átélhető. Samantha szülei válófélben vannak, Teeny a fiúk megszállottja – és híres lesz. Roberta egy lázadó lány, akit zavarba hoznak a fejlődő testének változásai. Chrissy pedig túlságosan védelmező anyja miatt a csapat legnaivabb tagja. A filmben szó esik szexről, halálról és káromkodás is akad benne, de ezek már egy tininek meg sem kottyannak. A Tegnap és ma a női barátságok gyönyörű ábrázolása, amiből azt a reményt kapják meg a tinik, hogy létezik az életre szóló barátság.

Egy bébiszitter kalandjai

(Adventures in Babysitting)

Egy bébiszitter kalandjai (1987)

A bébiszitterkedés ártatlan és könnyű munkának tűnhet a tinik számára, egészen addig, amíg ezt a filmet megnézik. Az Egy bébiszitter kalandjaiban egy ártatlan éjszakából vad utazás lesz, tele stoppolással, lopott autóval és bandaháborúval… Akciófilmnek hangozhat így leírás alapján, de azért sokkal könnyedebb és kevesebb az erőszak is benne, mint egy átlag kalandfilmben, simán nézheti egy tini is.

Piszkos tánc

(Dirty Dancing)

A Piszkos tánc annyira legendás, hogy magyar címen már nem is nagyon szoktuk emlegetni, és aki a 80-90-es években volt fiatal, az biztos, hogy minimum egyszer látta. Ez az a film, amiből szállóigévé vált a „Babyt senki sem ültetheti a sarokba!” mondat, és amiből a híres emelés a mai napig a netes mémek egyik szereplője. Ifjúkorunkban fel sem fogtuk, hogy milyen mély események is történnek a filmben – gondoljunk csak Penny abortuszára –, amiről jó ötlet beszélgetni a tinikkel.

Álmodj rózsaszínt

(Pretty in Pink)

Álmodj rózsaszínt, 1986. (Fotó: PARAMOUNT / Collection ChristopheL via AFP)

A 80-as években amerikai középiskolásnak sem volt egyszerű lenni, az Álmodj rózsaszíntben legalábbis Andie szerelmi története Blane-nel eléggé rázós: a lány szegény, a fiú gazdag, és még ott van a képben egy legjobb barát is. Több rétegben is érdekes lehet a tininek, hiszen a középiskolások élete amúgy is izgalmas számára, de bepillantást kaphat a klikkesedésbe, abba, hogyan kell elbánni a csúfolódókkal, és még a viszonzatlan szerelem és önkeresés témáját is feldolgozza a film, amivel biztos, hogy találkozni fog a saját életében is a gyerek.

Bajos csajok

(Mean Girls)

A Bajos csajok 2004-ben jelent meg, amikor az X-generáció már nem középiskolába járt, de még fiatal felnőttként is imádtuk ezt a tinifilmet. Őszinte és vicces bepillantást kapunk a középiskolai kiközösítésről, a beilleszkedési és népszerűségi törekvések áráról, valamint arról, hogy akkor is hűnek kell maradni önmagunkhoz, ha ez nem „menő” dolog. Nem ártatlan film, vannak benne bőven szexuális célzások, illetve a drogokról és a tanár-diák kapcsolatról is szó esik, de ettől még nyugodt szívvel láthatják a tinik, csak beszélgessünk utána róla.

Titanic

A Titanic nem tipikus tinifilm természetesen, de Jack és Rose tragikus szerelmi története minden idők egyik legjobb sztorija. Bár van benne meztelenség, de abszolút ízléses formában, és az egyik ikonikus pillanat is a meztelen Rose-hoz kötődik, amikor Jack aktot rajzol róla. Nem túl boldog a film vége, az emberek meghalnak, a hajó elsüllyed, de nem szomorú maga a történet mégsem, sőt, arra is alkalmas a film, hogy felkeltse a tini figyelmét a történelem iránt.

Spinédzserek

(Clueless)

Spinédzserek (Fotó: PARAMOUNT / Collection ChristopheL via AFP)

Az egyik legmenőbb tinifilm a Spinédzserek, amin a mai napig képesek vagyunk remekül szórakozni. Mindenki szeretne egy Chert a Dione-jának. Mindenki érezte már magát kívülállónak, mint Tai. És mi mind akarunk egy forgó szekrényt. A droghasználat ábrázolása enyhe, és bár nincsenek szexjelenetek, rengeteg szó esik a szüzességről – az elvesztéséről és a szüzességre való törekvésről is. Mind olyan téma, amit a tinikkel át kell beszélni.

Hajrá, csajok!

(Bring It On)

A cheerleaderség több mint „menő csajos” tevékenység – a barátság, a kemény munka és az egészséges versenyszellem helye. Kirsten Dunst örökre a szívünkben fog élni Torrance Shipman szerepében, aki a Rancho Carne középiskola Toros csapatának kapitánya, és aki rájön, hogy elődje úgy vezette győzelemre csapatukat, hogy ellopta a gyakorlatokat az East Compton Cloverstől. Torrance magára vállalja, hogy tisztességesen elvezeti csapatát az országos versenyre, ami nem könnyű feladat, mert meg kell győznie elkényeztetett csapattársait, hogy kövessék a példáját.

A történet persze nemcsak a szurkolói táncokról szól, sokkal inkább a barátságra összpontosít – de persze némi romantika is belekerül. Ez a film egy okos szatíra a középiskolai életről, a rasszizmus hatásáról (a szurkolásban és az életben) és a csapatsportokról.

10 dolog, amit utálok benned

(10 Things I Hate About You)

A 10 dolog, amit utálok benned 1999-ben jelent meg, két nővér történetét meséli el, akiknek szigorú, túlságosan védelmező apjuk nem engedi, hogy randizzanak. Az apa nőgyógyász, aki jól ismeri a statisztikákat és a tiniterhesség rideg valóságát, és a randitilalmat megelőző intézkedésként alkalmazza. A népszerű, fiatalabb testvér, Bianca randizhatna, ha idősebb, antiszociális nővére, Kat előbb randizni kezdene. Ám Kat erre nem igazán érez hajlandóságot. Így amikor egy új diák beleszeret Biancába, lefizeti a rosszfiú Patrickot, hogy randizzon Kattel. Káosz, összetört szívek és első szerelem egy csokorban, rendkívül szórakoztató formában.

Meglógtam a Ferrarival

(Ferris Bueller’s Day Off)

Az iskolából lógás gondolata biztos, hogy minden kamaszt foglalkoztat, úgyhogy ez a film sem maradhat le a listáról. Ferris őrült napja – a szülei megtévesztésétől kezdve azon át, hogy ráveszi legjobb barátját, Camet és barátnőjét, Sloane-t, hogy tartsanak vele, egészen a felvonulási kocsin való lovaglásig – nyilván nem etalon, és a valóságban nem történik meg egy lógós kamasszal. A szórakozás azonban garantált felnőttnek és kamasznak egyaránt.

Alkonyat

(Twilight)

Kristen Stewart és Robert Pattinson az Alkonyat sztárjai (Fotó: Profimedia)

Legyünk őszinték, ki ne követte volna Kristen Stewart és Robert Pattison képernyőn (és azon kívül) zajló románcát 2008-ban, amikor az Alkonyat című fantasy-sorozat elindult a mozikban? Bella és Edward története a tiltott szerelem és a lelki társak sztorija, amit vámpírok és vérfarkasok tesznek még csábítóbbá. A filmben előfordul erőszak, kiskorúak alkoholfogyasztása, érzékiség – de nem szex, mivel a vámpír Edwardnak ellen kell állnia Bellának, hogy még jobban bonyolítsa a dolgokat. Ma már lehet, hogy a tinik lassúnak találják a filmet, és persze nem Bella egyetlen arcos színészi játéka viszi el a hátán a sztorit, de fontos témákat feszeget, ami miatt érdemes megmutatni a gyereknek.

A fiúknak, akiket valaha szerettem

(To All the Boys I’ve Loved Before)

A fiúknak, akiket valaha szerettem (Fotó: Netflix)

Az utolsó film kicsit kilóg, mert a 2018-as film aligha nevezhető retró filmnek, de olyan imádnivaló tinitörténet, hogy jó eséllyel fennmarad az utókornak, és beáll az ikonikus tinifilmek sorába pár évtized múlva. Lara Jean Covey leveleket ír a fiúknak, akikbe belezúgott – de a szekrényébe zárva tartja az irományokat, ahelyett, hogy elküldené a címzetteknek. Egyszer csak a levelei eltűnnek, és a fiúk birtokába kerülnek (némelyikük iránt már nem is érez ugyanúgy). A történet annyira édes és ártatlan, hogy tökéletes minden meseszerető, happy end-függő gyerek (és szüleik!) számára.

Exit mobile version