2023. október 31-ig érvényesek a 2022/2023. tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok, valamint azoknak a tanulóknak a diákigazolványai, akik a 2022/2023. tanévben töltötték be 16. életévüket. A lejáró diákigazolványokat október végéig kell érvényesíttetni.
A BKK felhívta a figyelmet, hogy a 2023. október 31-én lejáró diákigazolványokkal vásárolt, legkésőbb 2023. október 31-ei kezdőérvényességű tanulóbérletek a rajtuk jelölt időszakban, de legkésőbb 2023. december 1-én 02:00-ig használhatók a BKK járatain.
Ez a határidő vonatkozik a később lejáró (éves, negyedéves és szemeszterre szóló) bérletekre is, ezért is fontos a diákigazolványok október 31-ig történő érvényesítése a következő tanévre.
Egy másik közleményük szerint pedig már metróban is elérhető az egylépéses jegyérvényesítés a BudapestGO applikációját használó ügyfelek számára.
A 4-es metróban, illetve a földfelszíni járműveken már hetek óta üzemben lévő rendszernek köszönhetően négy lépéssel, így akár tíz másodperccel is gyorsabban kezelhetik jegyüket vagy bérletüket az utasok.
- Az egylépéses jegyérvényesítést lehetővé tevő, NFC feliratú matricát az 1-es, a 2-es és a 3-as metróvonal bejáratánál elhelyezett hagyományos jegyérvényesítő készülékek környékén kell keresni.
- Az érvényesítéshez nem szükséges megnyitni a BudapestGO applikációt, elég feloldani az okostelefonokat, majd az NFC-matrica előtt stabilan tartani 1-2 másodpercig.
- Az NFC-technológia segítségével a BudapestGO applikáció felismeri, ha a készüléken van érvényes vásárolt jegy vagy bérlet, és automatikusan érvényesíti a jegyet vagy beolvassa a bérletet.
(via MTI)