A Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alatt álló Nemzeti Védelmi Szolgálat feladata a rendvédelmi szerveken belül elkövetett bűncselekmények felderítése, de még inkább azok megelőzése. Most összeállítottak egy képzési csomagot, ami oktatófilmek, életútfilmek, prezentációk mellett egy interjúkötetet is tartalmaz, korrupció témában.
A cél, hogy a pályakezdő rendőröknek olyan eseteket mutassanak be, amelyek során mindenki a saját felelősségét felismerve
dönthet a korrupció ellen és védheti meg integritását,
lelkiismeretét és becsületét munkája során. Egy, a Facebookra feltöltött videóban egy volt autópályarendőr börtönben tett vallomása illusztrálja, milyen élet is az, amikor egyetlen nap alatt sok százezer forintot szednek el az autósoktól, zsebre, és mégsem boldogok a rengeteg pénzzel.
„Aki ebbe belecsöppen és
belekóstol a milliókba, ott esélytelen a leállás, az csinálja…”
– mondja M. Sándor, aki 37 évesen, jogerős ítélet alapján ül évekig, korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt. „A börtön elején – úgy másfél hónap telhetett el – amikor skype-on beszéltem a családommal és akkor a kislányom azt mondta nekem, hogy
»Apa, ha szeretsz, akkor hazajössz most«”
– meséli M. a börtönben szerzett leginkább szívszorítóbb élményét.
Az Európai Partnerek a Korrupció Ellen (EPAC) az uniós tagállamok több mint 90 korrupcióellenes hatóságát és rendvédelmi szervét tömöríti. Kiválósági Díjuk célja elismerni azokat a szervezeteket, akik kiemelkednek a korrupció elleni küzdelemben, és a legújszerűbb módszerekkel alkottak sikeres korrupcióellenes tartalmakat. A Nemzeti Védelmi Szolgálat szemléletformáló programjával idén harmadik helyezést ért el a pályázók között.