Három gyerekkel jó eséllyel már több időt töltöttem azzal, hogy megpróbáltam lefektetni a gyerekeimet, mint tényleges alvással. Jó, talán ez túlzás, de az biztos, hogy komoly mennyiségű időt és energiát fektet minden szülő abba, hogy valahogy alvásra bírja a gyerekét születésétől kezdve.
De miért utálnak a gyerekek lefeküdni aludni?
Gwen Dewar, Ph.D., antropológus tudományos szempontból vizsgálta meg a kérdést, hogy tulajdonképpen mi bajuk van a gyerekeknek azzal, hogy le kell feküdni aludni? Nem konkrétan az alvás a probléma, mert nagyobb korukban, kamaszként mind tudjuk, hogy ki sem lehet robbantani őket az ágyból, ha egyszer elaludtak, de ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem fekszenek le időben. A kisebb gyerekek sem sokkal jobbak, amint kibújnak az anyaméhből, alig két hónappal később észhez térnek – addig egész jól szoktak aludni, legalábbis napközben -, és kész rémálommá tudják tenni évekre az estéket a fektetés körüli őrülettel. A válaszokat, mint általában, most is a tudományban találjuk meg: az antropológus szerint a kutatások azt sugallják, hogy a lefekvés körüli problémákra nagy hatással van a kultúra.
„A vadászó-gyűjtögető népek például nagyon kevés alvásproblémával küzdenek, különösen, ami az éjszakai alvás megkezdését illeti – írja a szakember. – A modernizáltabb társadalmakban azonban az álmatlanság meglehetősen gyakori, és a szülők jelentős hányada számol be arról, hogy a csecsemők és kisgyermekek nehézségeket tapasztalnak lefekvéskor.
Hogy miért? Nem azért, mert gyermekeink genetikailag arra vannak programozva, hogy sokáig fennmaradjanak. Hanem azért, mert valami az életmódjukban megakadályozza őket abban, hogy lefekvéskor erőteljes álmosságérzetet tapasztaljanak.
fotó: getty images
Ugyanez igaz a nagyobbakra is, ám ahogy James Lehman pszichológus írja, a lefekvés körüli patáliákban azért vastagon van egy adag hatalmi harc is: „Az igazság az, hogy sok gyerek egyszerűen nem akar este lefeküdni – írja a pszichológus. – A legtöbbjük szerintem azért, mert attól fél, hogy lemarad valamiről. Mások talán azért, mert félnek a sötétben, vagy mert félnek elaludni. Néhány gyerek pedig egyszerűen csak irányítani akar. Az alvásidő csak egy újabb színtérré válik, ahol a gyerekek megpróbálnak harcolni veled.
Ha kizártuk a sötéttől való félelmet, az ágybavizeléstől való félelmet és az ébredés elmaradásától való félelmet, akkor maradnak a lázadó viselkedési problémák, vagyis a hatalmi harc.
Szülő legyen a talpán, aki ki tudja nyomozni, hogy milyen környezeti zavarokat kell kiiktatni, és mellette még oda tud arra is figyelni, hogy a gyerekkel ne merüljön el a játszmázásban. Nehéz, de a szakemberek szerint nem lehetetlen küldetés, ez van, senki sem mondta, hogy szülőnek lenni sétagalopp.
Félelem és szorongás
A két szakember tanácsaiból összeállítottunk egy olyan útmutatót, ami segíthet a lefekvés körüli csatákat megszelídíteni. Mondanám, hogy szedjük szét korosztályokra a tanácsokat, de igazából felesleges, mert a kamaszoknál pont ugyanazt kell figyelembe venni, mint a totyogóknál: gyakran gondot okoz nekik az impulzivitás és a frusztrációkontroll. Az egyiknél azért, mert még kevésbé fejlettek a problémamegoldó képességei, a másiknál meg azért, mert hormonok ködösítik el az agyát. De ez persze főleg a hatalmi harcokra igaz, amikor a kutatásokon alapuló problémamegoldásra fókuszálunk, akkor a kicsik alvászavaráról kell beszélni először.
A leggyakoribb ok Dewar szerint a gyerek félelme, ami visszatartja a lefekvéstől. Az antropológus a kutatásai során arra jutott, hogy az egyébként kiegyensúlyozott kisgyerekek is sokszor tapasztalnak szorongást, amikor elszakadnak a szüleiktől, márpedig a lefekvés számukra elszakadást jelent, illetve, hogy a legtöbb gyerek éjszakai félelmeket él át. Máig bevett szokás, hogy a szülők nem igazán törődnek a gyerek félelmeivel, jelentéktelennek gondolják, ezért a gyerek magára marad a szorongással éjszaka, ami a kutatások szerint rémálmokhoz és érzelmi problémákhoz vezethet.
A gyermekeknél nincs meg az agyi érés és a kognitív készségek megfelelő fejlettsége ahhoz, hogy jól megbirkózzanak a szorongató érzelmekkel, ezért szükségük van a mi útmutatásunkra
– írja Dewar, és azt tanácsolja, hogy mindig vegyük komolyan, ha egy kisgyerek éjjel félelmet fejez ki, és igyekezzünk őt megnyugtatni, ne hagyjuk magára az ijesztő érzésekkel.
Csatába indul, nem lefeküdni
Lehman szerint, ha a lefekvés – és az odáig vezető út – frusztráló a gyerek számára, akkor jó eséllyel enyhén szólva kellemetlenül fog reagálni, amikor le akarjuk fektetni. „Az első szabály tehát az, hogy ne tegyük kellemetlenné a lefekvést – írja a pszichológus. – Ne tedd kellemetlenné azzal, hogy keresed a gyerekkel a vitát.” Azaz ne csinálj a lefekvésből önbeteljesítő jóslatot, és ne várd el, hogy a gyerek veszekedjen veled, csak mert ezt tette az elmúlt három év során minden áldott nap legalább kétszer (igen, a délutáni alvás körüli patália is számít). Hasonló következtetésre jutott Dewar is, aki egy példát hoz, ami alapján jobban megérthetjük, mi történik a gyerekkel:
Valószínűleg te is tapasztaltad már: próbálsz, de nem tudsz elaludni. Aztán frusztrált vagy és szorongsz a következményektől, amiért nem tudsz aludni.
Valóban, ha belegondolunk, hányszor pislogtunk bele az éjszakába, miközben az száguldott a fejünkben, hogy „Holnap katasztrófa lesz, ha ma este nem alszom eleget”? Emiatt aztán még inkább nem tudtunk elaludni. És ha ez sokáig ismétlődik napról napra, akkor már az agyunk úgy reagál a lefekvésre, hogy előre feszültek leszünk a gondolatától is, mert tudjuk, hogy jön az ébren vergődés, a frusztráció pedig kiveri az álmot a szemünkből. Ezt hívják tanult alvási asszociációnak.
„Hasonló folyamatok hatnak a gyermekeinkre is – teszi hozzá az antropológus. – Megtanulhatják, hogy a lefekvést rossz érzésekkel társítsák, és ezek az érzések szabotálják a fiziológiai álmosságra való képességüket.” Ilyen hatást vált ki az is, ha neheztel az alvásra a gyerek, mert úgy érzi, kimarad az életből miatta, vagy ha azt tanulta meg, hogy anya és apa az alvás körüli balhé miatt engedékenyebb és könnyebb velük alkudozni. Dewar szerint ahhoz, hogy ezt az ördögi kört valahogy megszakítsuk az első lépés az, hogy nem erőltetjük tovább a jelenleg nem működő lefekvési időt.
A gyerek alvásra kényszerítése hatástalan. A gyerekek azért alszanak el, mert álmosak, nem pedig azért, mert mi szülők ragaszkodunk hozzá, hogy aludjanak.
A következő lépés mindkét szakember véleménye szerint az, hogy azonosítjuk és kezeljük azokat a mögöttes problémákat, amelyek miatt a gyerek nem érzi magát álmosnak lefekvéskor. „Jó eséllyel nem csak a tanult alvási asszociációk állnak a jó alvás útjában. Valójában a negatív alvási asszociációk elsajátításának egész folyamatát gyakran egy másik tényező váltja ki” – írja Dewar.
fotó: getty images
Csendes idő és belső óra
Lehman közben arra hívja fel a figyelmünket, hogy a gyerek környezetére is oda kell figyelni, miközben megfejtjük a lelkét. Ha azt szeretnénk, hogy elálmosodjon, akkor csendes időre van szükség lefekvés előtt fél órával már. Ilyenkor ne menjen a tévében a mese, ne számítógépezzen a gyerek, apa ne ebben a fél órában próbálja meg felfúrni a tükröt a falra és persze anya se porszívózzon. Nyilván nem lehet néma csend egy családban, pláne ahol testvérek is vannak, de egy félórás nyugalom kell ahhoz, hogy a gyerek érzékelje, hogy jön az alvásidő. Ehhez hozzátartozik az is, hogy kerüljük a nagy fényeket és a fürdés után a gyerek szobájában már nem kapcsoljuk fel a nagyvillanyt, maximum a hangulatvilágítást, olvasólámpát. A kisebbeknek a meseolvasás, a nagyobbaknak pedig már az önálló olvasás mindig jó módszer az elalváshoz a szakember szerint:
Kitisztítja az elméjüket és megnyugtatja őket. Emellett némi választási lehetőséget is ad nekik. A »Szeretnél olvasni?« és a »Mit szeretnél olvasni?« kérdésekkel azt adod meg a gyereknek, hogy nem érzi magát olyan tehetetlennek. Mert ha tehetetlennek érzi magát, az arra fogja ösztönözni, hogy hatalmi harcokba bocsátkozzon veled.
Dewar a fizikai okokhoz sorolja azt is, hogy a lefekvési időt nem jól határozzuk meg, és nincs összhangban a gyerek belső órájával. A kutatások szerint sok szülő túl korán küldi ágyba a gyerekeket, jóval azelőtt, hogy fiziológiailag készen állnának az elalvásra. A szervezetük még nem termel elég melatonint, az alvás kulcsfontosságú hormonális szabályozóját. „Ennek eredményeképpen ezek a gyerekek vagy nem hajlandók ágyban maradni, vagy éberen és nyugtalanul fekszenek – írja a szakember. – És megtanulják, hogy a lefekvést minden rossz dologgal – frusztrációval, szorongással, konfliktussal, időhúzó taktikával – társítsák.”
Egyes esetekben tehát a szülők egyszerűen tévednek a gyermekük alvásigényét illetően, túlbecsülik, hogy mennyi alvásra van szüksége a gyereknek. A kutatások szerint a szülők jelentős százaléka követi el ezt a téves számítást, ami jó hír, mert lehet, hogy annyi a kulcs a gyerek alvásához, hogy megfelelően kell meghatározni a lefekvési időt, és máris megszűnik a probléma.
Más esetekben előfordulhat, hogy a szülők reális elvárásokat támasztanak gyerek alvásigényével kapcsolatban, csak épp a gyermek belső órája nincs szinkronban a szülők által kijelölt lefekvési idővel. Ha ez a helyzet, az egyik megoldás az alkalmazkodás: szervezd a gyerek idejét úgy, hogy az igazodjon az ő természetes cirkadián ritmusához. Ennek a megoldásnak viszont útjában állhat a munka és az iskola, ha a gyerek természetes ritmusa túl késői lefekvést diktálna. Ilyenkor a rosszul időzített alvást lehet korrigálni, például a kicsi gyerek délutáni alvását korábbra tenni vagy elhagyni, mert a késő délutáni alvás késleltetheti az éjszakai álmosság kialakulását. Illetve olyan taktikákat is bevethetsz, mint hogy a gyerek reggel világosban legyen, de napnyugta után ne találkozzon mesterséges fényekkel (lásd tévézés és számítógépezés alvás előtti beszüntetése feljebb).
De mennyit kell aludnia egy gyereknek? A felnőtteknek szóló ajánlások egyszerűek, 7-9 óra alvásban határozzák meg az egészséges mértéket, de a gyerekek alvásigénye egy kicsivel komplikáltabb, és életkoronként változik. Szerencsénkre az American Academy of Pediatrics évekkel ezelőtt tisztázta, hogy pici babától a tinédzserig hány óra alvásra van szüksége a gyerekeknek:
Forrás: Huffington Post
Kamaszoknak nulla elektronika?
A kamaszoknál azért probléma, hogy nem akarnak lefeküdni hajnalig aludni, mert akkor reggel nem akarnak felkelni, amikor iskolába kellene menni, aztán nem tudnak odafigyelni a tanulásra, és cserébe még bunkón is viselkednek a szülőkkel. Lehman szerint ennek a fő oka az, hogy hagyjuk a kamaszokat szabadon telefonozni, és az a javaslata, hogy minden elektronikai eszközt távolítsunk el a szobájukból. Ez így jól hangzik, de aki látott már közelről kamasz gyereket, az jól tudja, hogy a gyakorlatban nem olyan egyszerűen kivitelezhető tanács.
„A kamaszoknál lefekvéskor – vagyis a 12 éves és idősebb gyerekeknél – a forgatókönyv egy kicsit más, mint a kicsiknél – írja Lehman.
A tizenéveseknél a hálószobába való bevonulás nem a probléma része, hiszen lefekvés előtt már jóval elmennek a szobájukba csetelni vagy online játszani a barátaikkal. A kérdés az, hogy mit csinálnak a szobájukban lefekvés után.
A szakember szerint egyébként a kamaszoknál nem kell harcot csinálni a lefekvésből, lehet őket önálló, majdnem felnőtt embernek kezelni, ha a reggel időben fel tudnak kelni maguktól és elmennek iskolába anélkül, hogy a szülőkkel gorombák lennének. Ha képes jól működni a kamasz úgy is, hogy éjfélig nyomja a számítógépén a játékot, akkor nem kell ráerőltetni, hogy aludjon korábban. Ha viszont az életvezetés rovására megy a késői lefekvés, akkor le kell ülni és értelmesen átbeszélni a kamasszal, hogyan oldjátok meg ezt a helyzetet. A kamaszokban az a jó, hogy ha úgy kezeljük őket, mint önálló kisfelnőtteket és nem akarjuk kisgyerek szintre lenyomni, akkor egész jól együtt lehet velük működni az élhetőbb hétköznapok érdekében.
