Gyerekpszichológus a saját ágyba szoktatásról: „Bármilyen technika működőképes, ha valódi döntés és elszántság van mögötte”

Sok kisgyerekes családnál kritikus pontnak számít a saját ágyba szoktatás, rossz esetben kínkeserves hetek, hónapok telhetnek el a próbálkozásokkal, a siker pedig egyáltalán nem garantált. Mag Judit gyerekpszichológust kérdeztük arról, miért ennyire kritikus pontja ez a gyereknevelésnek, és hogyan lehet jól csinálni.

TóCsa

2021. Június 10.

Kétgyerekes apa vagyok, és immár két éve annak, hogy egy ágyban alszom a négyéves fiammal. Nem kétévesen szokott rá a szülővel alvásra, csak korábban az anyukájával aludt, aki terhesen már nehezen viselte, hogy éjszaka a hasát nemcsak belülről, hanem kívülről is rugdossák. Ekkor jöttem én, és azóta a fiam valahogy mellettem ragadt. Míg a feleségem a hálószobában alszik, én a vendégszoba ágyán a fiammal. Olyat nem állítanék, hogy a helyzet szörnyű, de már régen megfogalmazódott bennünk az igény arra, hogy a gyereket saját ágyba szoktassuk – ami érdekes módon a másfél éves kislányunknál gyorsan és zökkenőmentesen ment – , és mi végre újra egy ágyban aludhassunk. Tettünk is már ezért, de részsikereknél tovább még sosem jutottunk. Kíváncsi voltam, hol ronthattuk el, ezért felhívtam Mag Judit gyerekpszichológust, hogy elbeszélgessünk erről a sok család életét megnehezítő helyzetről.

Lehet számszerűsíteni, hogy meddig „egészséges”, ha egy szülő együtt alszik a gyerekével?

Nem lehet. Nyilván könnyű szélsőségeket találni, de kicsit viccesen azt szoktuk az anyukáknak mondani, hogy érettségizni már nem úgy fog menni a gyerek, hogy a szülői ágyból kel fel. A legelterjedtebb állásfoglalás az, hogy amíg mindkét fél számára jó ez a helyzet, addig nincs vele baj. Ez a megfogalmazás persze elég sok buktatót tartalmaz, már csak azért is, mert sokszor nem két fél szempontjait kell nézni, hanem háromét: a házastársat sem szabad kifelejteni a számításból.

Gyerekpszichológus a saját ágyba szoktatásról

Mag Judit gyerekpszichológus

Rosszat tesz az a szülő, akinek a gyereke még igényli az együtt alvást, ő mégis próbálkozik a különválással?

Nem kell lelkiismeret-furdalást éreznünk, ha a gyerek még igényli az együtt alvást, de mi már szeretnénk abbahagyni. Ilyenkor lassan el kell kezdeni a külön alvást. Az együtt alvásban a közelség és az elfogadás a legfontosabb. Ha egy vesémet rugdosó lábacska az éjszaka közepén a hátam közepére kívánkozik, akkor nem fogom tudni azt az elfogadást nyújtani, amire szükség lenne, és ezt a gyerek is megérzi. Ez feszültséget szül, és ez a feszültség a kapcsolaton keresztül a gyerekbe is át fog szivárogni, és végső soron bűntudata lesz ettől. Nem jó, ha egy szülőnek már erőszakot kell vennie magán az együtt alvásért.

Létezik ideális módszer arra, hogyan lehet zökkenőmentesen elérni, hogy egyedül aludjon a gyerek?

Sokféle dologgal próbálkozhatunk. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az együtt alvás helyett hogyan tudom megadni neki azt a közelségélményt, ami még számomra is komfortos. Napközben kell olyasmiket megpróbálni, hogy például többet mesélünk neki összebújva, többet beszélgetünk elalvás előtt, de működőképes kompromisszum lehet az is, hogy elalszunk együtt, de utána a szülő kijön, és a gyerek egyedül alszik tovább. Érdemes átmeneti időszakokat beépíteni, mert ritkán sikerül egy nagy, drasztikus váltással megoldani a dolgot. Ha igényli az együtt alvást, és ezt nem adjuk meg neki, de adunk neki valamit cserébe, az működhet. Nem jó, ha a gyerek ezt elutasításként éli meg. Óvodáskortól majdnem minden gyerekkel lehet erről beszélni, persze az ő szintjén. Egy totyogónak már lehet ezt úgy kommunikálni, hogy ne érezze elutasításnak. Cserébe adnunk kell valami mást, ahol ezt az együttlétet pótolni tudjuk. Meg lehet beszélni vele, hogy minden nap egy negyed órát – rendszeresen, mindig ugyanakkor – csak azt a játékot játsszuk, amit ő szeretne, vagy akár azt is, hogy ott maradunk vele a szobában, amíg elalszik, esetleg fogjuk a kezét elalvás közben. Egy óvodást már motiválttá lehet tenni ebben. Lehet neki azt mondani, hogyha olyan bátor vagy, hogy ezt meg tudod csinálni, akkor el tudunk menni szállodába is aludni, vagy olyan kirándulásra is el tudunk menni, ahol kisebb ágy van. Biztosan találunk olyan érveket, amikkel motiválttá tudjuk őt tenni. Nem úgy kell ezt csinálni, hogy „Kifelé az ágyamból!”

Sok szülő akad – magamat is ide sorolva – , aki kudarcélményként éli meg, hogy bármivel próbálkozik, nem sikerül a dolog. Mit lehet ilyenkor tenni?

A szülők számára nagyon frusztráló, ha ők már szeretnék a külön alvást, próbálkoznak, de mégsem sikerül keresztülvinni a dolgot. Vannak, akik ezt kudarcélményként élik meg. Érdemes ilyenkor végiggondolni az idáig vezető utat, és a szülőknek egymás közt átbeszélni, hogy mit csináltunk eddig, próbáltuk-e elég ideig csinálni, odefigyeltünk-e mindenre, megpróbáltuk-e valahogy kompenzálni őt. Értékelni kell, hogy működőképes volt-e az ötletünk, ahogy azt is, hogy a gyerek egyáltalán megérett-e már arra, amit mi szeretnénk tőle. Nem ugyanolyan egy kétévest a saját ágyába szoktatni, mint egy nyolcévest.

Sokak szerint már eleve ott kudarcot vall egy szülő, ha a legkisebb korban megengedi a gyereknek, hogy vele aludjon. El lehet érni, hogy a gyerek már legkisebb korban külön aludjon?

Persze, meg lehet csinálni. Mindenféle nevelési elv mentén lehet jól csinálni a dolgokat. Az sem hiba, ha beengedjük az ágyunkba a gyereket, és az sem, ha nem. Vannak családok, ahol a gyerekkel együtt alvás egy jó kompromisszum, és olyan családok is, ahol ez mindenkinek jó. Természetesen az sem hiba, ha valaki a kezdettől fogva ragaszkodik a különalváshoz, mert az ő komfortzónájába nem fér bele a gyerekkel alvás. Ha mégis erőltetné, az nem lenne jó senkinek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy minél kisebb gyerekről vagy babáról beszélünk, annál nagyobb a jelentősége a testkontaktusnak, annál többet segít az éjszakai felébredésnél a megnyugtatásban. Segít a babának, ha megöleljük, ha ott vagyunk a közelében, ha hozzánk tud bújni. Sok esetben az éjszakai ébredéseket ez meg is oldja. Lehet, hogy ilyenkor az együtt alvás egy élhetőbb változat, mint nyolcvanötször átmászkálni hozzá éjszaka. Mégis van, aki inkább az átmászkálást választja, és ha neki ez a jó, azzal sincs semmi baj. Az a lényeg, hogy vele aztán a gyerek napközben tudja megélni azt, hogy együtt van a szülővel. Sokat kell babusgatni, énekelni neki, mondókázni, hogy a közelség a külön alvástól függetlenül azért megmaradjon.

Van, akiknek könnyedén megy, más hosszú ideig szenved azért, hogy külön alvásra szoktassa a gyereket

fotó: getty images

Igaz, hogy amikor a gyerek túl hosszú időre fészkeli be magát a szülők közé az ágyba, arra akár egy házasság is rámehet?

Léteznek párok, akiknél ez valóban kulcsfontosságú probléma, de én inkább azt tapasztalom, hogy ez ugyan része a párkapcsolati problémáknak, de inkább csak a jéghegy csúcsa. A mélyben ott más feszültségek húzódnak meg, mert amit elveszít a pár azzal, hogy az ágyukat éjszakára befoglalja a gyerek, azt nem tudják más módon visszahozni a kapcsolatukba.

Amikor a szülőnek fontosabb az együtt alvás

Ritkán, de előfordul, hogy nem a gyerek az, aki kiharcolja a szülővel való együtt alvást, hanem a szülő erőlteti ezt. „Fennállhat egy fel nem ismert, ki nem mondott érzelmi szükséglete valamelyik szülőnek, és az intimitásnak ezen hiányát tudja pótolni azzal, hogy összebújik a gyerekével. Nyilván egy szülőnek a gyerekével összebújni mindig jó érzés, de nem mindegy, hogy ez pontosan miből fakad. Előfordul, hogy egy párterápiás folyamatban azt látjuk vagy egy szülői konzultáció során, hogy az éjszakai szétválasztás esetén a szülőnek jobban hiányozna az együtt alvás, mint a gyereknek, aki már érett lenne arra, hogy egyedül aludjon. Nagyon nehéz észrevenni azt, mikor jön el a pillanat, amikor a gyerek már nem szeretné ezt, csak megpróbál az elvárásoknak megfelelni” – magyarázza Mag Judit

Találkoztál már olyan párokkal, akik minden létező módszerrel megpróbálkoztak már, hogy a gyerekük külön aludjon, mégis kudarcot vallottak?

Persze, van ilyen. Nyilván beszélünk technikákról, és kipróbálhatnak sok mindent, de én inkább úgy szeretek dolgozni, hogy megpróbálom feltárni a mögöttes tényezőket. Nem feltétlenül a megfelelő alvástréning vagy a megfelelő technika fogja megoldani a gondjaikat. Bármilyen technika működőképes, ha valódi döntés és elszántság van mögötte mindkét fél részéről.

A legtöbb pár nem elég elszánt a változtatásra?

Sokszor arra számítunk, hogy ha kipróbálunk valamilyen technikát, az már az első vagy második naptól kezdve működni fog. Általában ez azért hosszabb folyamat, így a kitartás is fontos. Másrészt sok esetben ilyenkor derül ki, hogy a gyerek életében valójában mi a funkciója annak, hogy együtt alszik a szülőkkel. Lehet, hogy azt vesszük észre, hogy a külön alvás után hirtelen sokkal több lesz a fáradtságból adódó hiszti. Ilyenkor tudhatjuk, hogy a gyerek számára egyfajta stresszkezelési mód, hogy éjszaka a szülő közelében alszik, és csak így tudja kipihenni igazán magát. Ilyen esetben ki kell találnunk, hogy ezt az igényét hogyan tudjuk pótolni valahogy, mit tudunk neki cserébe adni.

Mondhatjuk azt, hogy igaza van azoknak is, akik szeretik, ha sok éven át velük alszik a gyerek, és azoknak is, akik már egészen korán a külön alvást választják?

Tartsuk tiszteletben egymást! Sokszor látom, hogy aki együtt alszik a gyerekkel, azt gondolja, hogy ez az, ami mindent megold, és aki nem így csinálja, az valójában nem is szereti a gyerekét, aki meg nem alszik együtt a gyerekkel, az meg azt hiszi, az együtt alvós szülő gyengekezű és gyenge akaratú. Bármelyik megoldás jó lehet, amiben jól érzik magukat a családok. A szomszédtól vagy a barátainktól se várjuk el, hogy ugyanúgy csinálja, ahogy mi csináljuk. Mindenkinek más válik be, és fontos, hogy ezzel tisztában legyünk.