Néhány évtizede még viszonylag ritka jelenségnek számított, ha egy gyerek a tanév közben került új iskolába: általában költözés, megváltozott élethelyzet vagy az intézmény döntése állt a háttérben. Ma már egyre többen akarnak év közben váltani, és az iskolák között is egyre több akad, amely időponttól függetlenül, folyamatosan nyitott az új tanulók fogadására.
Próba-szerencse
Egy középiskolás csoport tagjait kérdezve arról, jó ötletnek tartják-e, ha valaki tanév közben keres másik oktatási intézményt, meglepően egy irányba mutató válaszokat kaptunk.
Milán azt mondja, ő már volt hasonló helyzetben, és egy percig sem bánta meg a döntését: „Év közepén jöttem el. Utáltam az iskolát, és szerintem ők is engem, mert nem tudtam eltitkolni, milyen rosszul érzem magam ott. Mindenkinek megkönnyebbülés volt, amikor bejelentettem, hogy elmegyek. Az új iskola nem tudta elfogadni az addig megszerzett jegyeimet, így ott meg kellett ismételnem a kilencediket, de így is bőven megérte, életem legjobb döntése volt.”
Panka saját bevallása szerint eleve nehezebben illeszkedik be, bármikor és bárhová kerül: „Nekem minden váltás lassan megy, nem vagyok egy közösségi ember, nehezen bízom meg másokban. Sok idő kell, hogy közelebb engedjek magamhoz valakit. Emiatt teljesen mindegy lenne, hogy év elején kerülök új suliba vagy valamikor közben: egyik se lenne könnyű.”
„Nem mindegy, milyen osztályba kerülsz – kapcsolódik be Noel. – Az általános iskolába, ahova jártam, mindig jöttek újak év közben is. Nyolcadikban hat új osztálytársam lett szeptember és június között. Szerintem ez inkább jót tett az osztályközösségnek. Megszoktuk, hogy mindig jönnek újak, így sokkal elfogadóbbak lettünk.”
„Engem nem hagytak volna váltani – kuncog Anita –, úgyhogy igyekeztem megutáltatni magam mindenkivel. A végén már ők javasolták, hogy a következő évet kezdjem máshol, gyakorlatilag a kirúgás szélére tornáztam magam. A mostani iskolámat nagyon szeretem, és ők is engem, itt figyelek rá, hogy semmi gond ne legyen velem.”
Fotó: Getty Images
Néhány iskola már lehetőséget biztosít a hozzá jelentkezőknek, hogy egy-két hétig kipróbálhassák, milyen oda járni, és csak azután kell döntést hozniuk, ha már van némi tapasztalatuk, élményük. A kérdésre, hogy milyen hosszú próbaidő az ideális, a gyerekek különbözőképp gondolkodnak. Panka szerint egy hét bőven elég, ha az ember azt tudatosan kihasználja:
Az egész helyet kell figyelni, hogy milyen a légkör, milyen a hangulat, hogyan beszélnek egymással az emberek a folyosón és az udvaron. Az egy dolog, hogy az osztálytársak normálisak, de ha az épület maga nyomasztó, és a tanárok nem kedvesek, akkor jobb onnan időben elmenekülni.
Noel úgy véli, egy hét nem biztos, hogy elég, de talán még kettő sem. „A tanárokról csak idővel derül ki, hogy milyenek. Ha valaki nagyon gáz, az hamar látszik, de az apróságok nem, ahhoz több idő kell. Az osztálytársak is megjátszhatják magukat az elején, addig mindenki kedves, amíg csak vendég vagy, aztán ha kiderül, hogy maradsz, akkor megváltozhatnak a viszonyok. De bőven elég, ha maga az iskola normális, barátokat máshol is lehet találni, ha valaki szeretne.”
Noelnek igaza van: néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az iskola fontos színtere egy gyerek életének, de nem az egyetlen. Valójában ez csak egy szűk szelete a világnak, sok más lehetőség adódhat még, ahol tanulni és fejlődni lehet. Aki erre ráébred, az valószínűleg az iskolában is jobban boldogul, mert megtanulja a „helyén kezelni”, tudva, hogy az élet nem csak ebből áll.
Lehetőség minden érintettnek
Gabi egy budapesti alternatív iskola tanácsadó szolgálatának munkatársa. Ő úgy tapasztalja, hogy egyre többen szánják rá magukat a tanév közbeni iskolaváltásra, és ez egyáltalán nem baj.
„Én is azt támogatom, hogy ha valaki nem érzi jól magát egy helyen, és reményt sem lát arra, hogy sikerülhet sérülésmentesen beilleszkednie, akkor bátran keressen más megoldást! – mondja. – Sokan várnak, hezitálnak, amíg meghozzák a döntést, és addigra már akár testi tüneteik is lehetnek; szélsőséges eseteket is látok, amikor valaki szorongásoldó gyógyszereket is szed, hogy kibírja az iskolát.
Nem kell idáig eljutni! Bárkivel megeshet, hogy rosszul választ, mert nem volt elég információ a birtokában a választás pillanatában, vagy olyan szempont alapján döntött, ami akkor kényelmesnek tűnt; például, hogy a szomszéd utcában van az iskola. A gyerekek változnak is, alakul a személyiségük, és könnyen lehet, hogy ami eleinte jó volt valakinek, az később kevéssé vagy nyomasztóvá válik.
Vannak iskolák, amelyek rugalmasabbak, és lehetőséget nyújtanak házon belüli osztályváltásra, de ha erre nincs mód, akkor érdemes élni a szabad iskolaválasztás adta lehetőségekkel. Magának az intézménynek sem jó, ha egy tanulója sikertelen, nem érzi jól magát, szorong vagy destruktív, ez megoldhatatlan szakmai probléma arról az oldalról nézve.”
Sok családban nagy dilemmák és hosszas mérlegelés után születik meg a döntés, milyen iskolába kerüljön a gyerek, így, ha a kiválasztott hely nem válik be, azt a szülők akár személyes kudarcként is megélhetik. Pedig az új hely új lehetőségeket, tiszta lapot is jelenthet, az újrakezdés esélyét. „Sokszor a szülő ijed meg jobban, egyszerűen azért, mert az ő életéből hiányzik a váltás hozta megkönnyebbülés élménye, vagy az új lehetőségek felfedezésének izgalma – mondja Gabi. – Félti a gyereket attól, hogy valami bizonytalan, előre nem belátható útra lép.
Megeshet, hogy a gyerek iskolaváltása ébreszti rá a szülőt, hogy néha érdemes új utakat keresni. Így egy jól sikerült iskolaváltás az egész család működésére visszahathat, a szülő a gyereken keresztül tanulhat új stratégiákat.
A lehetőségek feltérképezése közben sokan szembesülhetnek vele, hogy előnyt élveznek azok, akik a fővárosban vagy annak közelében laknak. Budapesten egyszerűen sokkal nagyobb a választék, rugalmasabbak az intézmények, nagyobb az esély rá, hogy valaki személyre szabott megoldást talál, ha iskolát keres. Ez az egész család számára kihívást jelenthet: ha megvan a tökéletesnek látszó iskola, és az egyetlen hibája, hogy messze van, akkor komolyabb döntések láncolata indulhat el.
Középiskolás gyerek esetében szóba jöhet a kollégium vagy egy ismerős, akinél lakni lehet; de az általános iskolások még nem ennyire önállóak. Ilyenkor marad a napi szintű ingázás, de az sem ritka, hogy a család felkerekedik és elköltözik azért, hogy a gyerek a számára leginkább megfelelő helyen tanulhasson. Van, akit ez a sok változás megriaszt, és inkább megpróbál túlélni ott, ahol nem érzi jól magát. De szép számmal akadnak olyan családok is, akik úgy gondolkodnak, hogy ez hosszú távú befektetés, ami pillanatnyilag sok kényelmetlenséggel jár, de később beigazolódik majd, hogy bőven megérte, hiszen egy kiegyensúlyozott, magabiztos, sikeres fiatal felnőtt lehet a most szorongó és helyét kereső gyerekből.
Fotó: Getty Images
Jó lépés, de nem egyszerű
Bár a menet közben történő iskolaváltás a legtöbb esetben előnyös a tanulónak és az intézménynek is, sokszor mégsem könnyű megtenni ezt a lépést. A magyar oktatási rendszer nem feltétlenül támogatja, hogy egy gyerek több lehetőséget végigpróbálgatva találja meg a helyét a számára legmegfelelőbb iskolában.
Még mindig az van a köztudatban, hogy ha valaki menet közben vált, azzal valami baj van: képtelen beilleszkedni, vagy „nem kellett” az előző intézménynek, ezért sokszor gyanakvás övezi azt, aki nem a hagyományosan elfogadott jelentkezési időszakok valamelyikében bukkan fel.
Az év közben váltás plusz adminisztrációs terheket ró a fogadó intézményre, hiszen a gyerek egy félbehagyott bizonyítvánnyal jön; az ezzel járó többletmunkát sem veszi minden iskola szívesen a nyakába. Külön nehézséget jelent, hogy ma Magyarországon egy fiatal 16 éves koráig tanköteles. Ez azon túl, hogy utána nem kötelező iskolába járnia, azt is jelenti, hogy egyetlen intézménynek sem kell fogadnia őt, ha nem szeretné. Ez a szabály azt is eredményezheti, hogy egy gyerek könnyen kicsúszhat a rendszerből.
Vegyünk például valakit, aki 15 évesen lesz középiskolás, mert évvesztes, és azt gondolja, hogy szakács szeretne lenni! Elkezdi a tanulmányait egy szakképző intézményben, és a második évben ráébred, hogy valami más jobban érdekli (ez előfordulhat egy kamasszal, hiszen éppen csak keresgéli magát). Jelentkezne egy gimnáziumba, de az nem tudja átvenni, csak úgy, ha elölről kezdi ott a tanulmányait, mert a bizonyítványa a sok szakmai tárgy miatt nem folytatható egy másik rendszerű intézményben. Megeshet – és gyakran meg is esik –, hogy erre a gyerek azt mondja, semmi kedve éveket veszteni, és a tervezettnél sokkal több időt tölteni az általa amúgy sem kedvelt iskolarendszerben, ahol csak negatív élmények érték.
Mindezeken túl, ha jobban belegondolunk, tankötelezettség ide vagy oda, az iskola egy szolgáltatás. Így az lenne az ideális, hogy az ezt igénybe vevő gyerek nagyjából tudja, mit szeretne, és választhasson, vagy jelezhesse menet közben az igényeit, amit az intézmény figyelembe vesz.
Ezt egyáltalán nem lehetetlen megvalósítani: jogos lehet az elvárás, hogy ne mindig a gyereknek kelljen alkalmazkodnia, hanem az iskola is alkalmazkodjon egy kicsit a gyerekekhez, hogy egy jó és kölcsönös együttműködés jöjjön létre, amiben mind a két fél sikeres. Ez lenne a jövő. Van, aki csak 50-60 évesen eszmél rá, hogy egészen addig tévúton haladt, és a tudatosan felépített életpálya, amin végigment, valójában semmi fontoshoz vagy érdekeshez nem vezetett. Ha valaki már gyerekkorában érzékeny arra, hogy nem biztos, hogy a kitaposott, megszokott út vezet a jó megoldásokhoz, és nem fél a változásoktól, fordulatoktól, az egy határozott, sikeres felnőtt képét is előrevetítheti.
