nlc.hu
Család
Szigorúbb a beléptetés a pécsi jégpályára

Háborognak a szülők: már annak is ki kell fizetni a belépőt a pécsi jégpályára, aki csak a gyerekét kíséri el

Áll a bál.
pécsi jégpálya,

Szigorúbb lett a beléptetés a pécsi jégpályán: mostantól azoknak a szülőknek is ki kell fizetni a belépőt, akik csak a gyerekeiket kísérik el, de nem lépnek a jégre. Mint a Tények riportjából kiderül, sokak szerint az új rendszer felháborító és igazságtalan, mert így annak is meg kell venni az 1500 forintos belépőt, aki csak a gyerekére vigyáz és nem is tud korcsolyázni.

A pályát üzemeltető cég szerint az új rendszerre azért volt szükség, mert korábban sok volt a visszaélés: belépő nélkül engedték be a kísérőket, akik később korcsolyáztak is. A szigorítás az üzemeltető szerint megakadályozza  a csalásokat.

A fővárosban, a Városligeti Műjégpályán amúgy már november 20. óta lehet korcsolyázni. A nyitást eredetileg november 17-re tervezték, azonban az enyhe időjárás miatt halasztani kellett. Ami az itteni jegyárakat illeti, a normál időszakban a felnőtt 3000 ezer, míg a diák/nyugdíjas belépő 2000 forintba kerül, kiemelt időszakban pedig egy ezressel többe.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top