Gyerekei azt hitték Jodie Fosterről, hogy építőmunkás

N.O. | 2024. Január 20.
Nincs semmi félreértés, maga Jodie Foster akarta így, hogy gyerekei azt higgyék, építőmunkás.

Jodie Foster azt szerette volna, hogy fiai semmi hátrányban ne szenvedjenek attól, hogy ő ismert színésznő, ezért elhallgatta a foglalkozását. A színésznő erről egy tévéműsorban beszélt erről egy tévéműsorban.

“Azt akartam, hogy úgy ismerjenek, mint az anyjukat, aki néha elmegy dolgozni. Egyszerűen nem akartam, hogy összezavarodjanak azzal kapcsolatban, mivel foglalkozom” – mondta Foster, akinek fiai már felnőttek.

(Fotó: Getty Images)

A most 25 éves, idősebb fiát hároméves korában magával vitte egy forgatásra, de a gyerekek sokáig abban a tudatban éltek, hogy anyjuk építőipari munkás.

“Egy nap elvittem őt a forgatásra, és vettem neki egy kis műanyag szerszámos övet meg ilyesmiket. Aztán azt mondtam neki: »Nézd, ez itt a díszlet, és ez is a díszlet«. Nagyon sokáig azt hitte, építőmunkás vagyok” – mondta a színésznő, aki nemrég interjú adott az nlc.-nek. Az Oscar-díjas, közvetlen színésznővel Zoomon beszélgetett kollégánk.

via

Exit mobile version