“A pedofília no go”: felrobbantotta a Hősök terét Azahriah beszéde

Vad Rózsa | 2024. Február 16.
A pedofília áldozataiért pénteken tartott influencer tüntetésen sok közéleti személyiség szólalt fel a budapesti Hősök terén.

Sok tízezer ember gyűlt össze a Hősök Terén péntek délután, ahová számos influencer szervezett tüntetést, Odakint most szörnyek járnak címmel. A Budapest belvárosát megbénító hatalmas influencer tüntetés során Gulyás Márton, Osváth Zsolt, Pottyondy Edina, a Nemakarokbeleszólni és a Jólvanezígy közösségi csoportok mellett a lassan világsztár státusba emelkedő Azahriah előre felvett beszéde is elhangzott.

Azahriah elmondta, őszintén sajnálja,

hogy nem tud személyesen ott a Hősök terén, majd így folytatta:

“Nem vagyunk egyformák, sőt egészen különbözünk. Annyiszor hallottuk már, hogy védjük meg a határainkat és a gyerekeinket, de eddig semmi értelme nem volt. A szülők aggodalmát a szülő felé felhasználják ellenünk. A pedofilok és nyomorult lelkű tanárok gyermekek közelébe engedése megy ezeknek. Az oktatás az egyik leghumánusabb, legnemesebb dolog a világon. A tudás a legnagyobb hatalom az életben.”

“Mégis azt gondolom, teljesen új szint az, hogy pedofil arcoknak falazunk, de a legparább az, hogy ez nem egy ismeretlen sztori. Nemrég még a több tízezer deepwebes gyerekpornót birtokló Kaletát engedték ki félmillió forintos bírsággal.”

Azahriah szerint a magyar lélek már annyira belenyugodott

az ilyen megoldásokba, hogy most is sokan Novákot és Vargát mentegetik.

“Ha nem robban ki a botrány, simán elsunnyogták volna ezt is. Nem azt akarom mondani, hogy most lett rés a pajzson. A gyermekbántalmazás, a pedofília no go. Teljesen mindegy, hogy milyen oldalon áll valaki, egy közös biztos, hogy lesz bennünk: hogy bántja a lelkünk az igazságtalanság.

A hatalomnak ez nem fontos, nem ez volt az első eset,

hogy pedofilokat engedtek szabadon. Se nekem, se senki másnak nem lesz ebből haszna, de emellé bátran beállok és használom a körém felépült hírnevet. Nem csak egyénenként, de együtt is változást szeretnénk. Nem inkompetens pártok összefogásával, hanem mint ember az emberrel. Mert ez a mi hazánk, és

mielőtt lelécelünk, kötelességünk tenni valamit a változásért”

– zárta gondolatait Azahriah.

A becslések szerint 200000 embert megmozgató tüntetés este nyolckor rendben lezárult.

A tüntetést támogatók névsora péntek délután így nézett ki:

Al Ghaoui Hesna riporter, külpolitikai újságíró, író

Gálvölgyi János – színész

Gálvölgyi Judit – műfordító

Molnár Ferenc Caramel – zenész

Molnár-Szilágyi Szilvia – digitális tartalomkészítő

Horváth Krisztián Krúbi – előadó

Karácson Tamás Fluor Tomi – WELLHELLO

Csöndör László Diaz – WELLHELLO zenész

Igor Buharov – filmrendező

Ivan Buharov – filmrendező

Czukor-Szabó Anett – Szeretest alapító, pedagógus

Kovalcsik Krisztina Lustalány – influenszer

Gőbel-Szabó Szandra – Szeretest alapító zenész

Szegedi Péter Content Bender – digitális tartalomkészítő

Szabó Roland Ress – zenész

Winkler Nóra – művészeti szakember

Pajor Tamás – dalszerző, metafizikai munkás

Papp Gergő Pimaszúr – riporter, műsorvezető

Jakab András AZA – zenész

Tóth Bettina – politikai influencer

Pille Tamás – színész, rendező

Spitzer Gyöngyi Soma Mamagésa – előadóművész

Artner Szilvia Sisso – közíró

Szomjas Jennifer Lady Szomjas – influenszer

Turai Barna – digitális tartalomkészítő

Fliegauf Bence – filmrendező, forgatókönyvíró

Soós Nóra – festőművész

Győri Márton – festőművész

Solti Ádám – színész

Kádár Tamás – Sziget Zrt. CEO

Nagy Bandó András – humorista

Havas Henrik – újságíró

Nyáry Krisztián – író

Hámori Gabriella – színésznő

Exit mobile version