nlc.hu
Aktuális
Diákokat kérdeztünk, mit jelent magyarnak lenni

„Oszlik a büszkeség most, hogy magyar tüntet magyar ellen” – diákokat kérdeztünk, mit jelent magyarnak lenni

Az ország tele van csodálatos, tenni akaró emberekkel, néha magyarázkodni kell a származásunk miatt, a legszebb szavaink a szer és az etet, létezik jó nacionalizmus, sokan pedig nem is tudják, mire büszkék, amikor a magyarságukkal dicsekszenek. Diáktüntetőket kérdeztünk arról, mit jelent magyarnak lenni.

Ki az igazi magyar? Mit jelent magyarnak lenni? Mire vagyunk büszkék, amikor azt mondjuk, magyarok vagyunk? Büszkék vagyunk egyáltalán? A kérdéseket, a válaszokat és úgy általában az egész témát olyan hatékonyan „lestoppolta” a kormány, és az elmúlt tíz évben olyan hatékonyan szétszakították az országot a politikusok, hogy már csak attól is propagandistának nézik az embert ha megkérdezi:

Mit jelent számodra magyarnak lenni?

Márpedig nagyon fontos kérdés ez, főleg, ha olyanoknak tesszük fel, akiktől nyilvánosan még nem kérdezték meg sosem: a tüntető diákoknak. Őket ugyanis jobb esetben a magyarellenes, áruló ellenzék agymosott áldozataiként, rosszabb esetben semmit sem tisztelő agresszorokként állítja be a kormánypárti média, és máshol is csak arról van szó, hogy mi ellen és hol tüntetnek éppen. Mi tehát most, az október 23-i diáktüntetésen – ellenzéki és kormánypárti megmozdulás híján az egyetlen értelmezhető tömegrendezvényen – megkérdeztük tőlük, hogyan élik meg a magyarságukat. Kiderült: határozott, komoly és időnként meglepő gondolataik vannak.

Nóri

Diáktüntetők

Fotó: Neményi Márton

Magyarországon élek, tehát magyar vagyok… Ami ezen kívül eszembe jut, az mind negatív. Az a baj, hogy az egész kérdés nagyon összefügg már a politikával. A hazaszeretet a politika része lett. Fájdalmas kimondani, hogy igaz magyar vagyok, hiszen ezzel nem akarok amellé a politikai oldal mellé állni. Olyat például inkább nem is mondanék, hogy büszke magyar vagyok, az már tényleg egészen más töltetű, mint amit én értek ezalatt. A politika már rég félrecsúszott, nem csak most ezekkel, akik most vannak. Pedig szeretem ezt az országot, szeretem az embereket, szeretem a nyelvet… Mégiscsak jelent valamit az, hogy itt születtem.

Szonja

Diáktüntetők

Fotó: Neményi Márton

Nekem a kultúrát jelenti, a történelmet, a néprajzot és azt, hogy egyre inkább visszatérünk a népiességhez. Én legalábbis biztosan, ellenzékiség és liberalizmus ide vagy oda. Vissza a természethez, vissza az egyszerűbb élethez, a nomádsághoz – ezek foglalkoztatnak most. Városi gyerek vagyok, de próbálok kifelé menni Budapestről. Ha van egy szabad napom, biztosan nem a városban töltöm. Olyan történelmünk van, amely egy európai országnak, vagy akár Amerikának sincs. Büszke vagyok arra, hogy ki tudom mondani: ezeréves a történetünk. Ezt igyekszem erősíteni magamban. Hiányzik a nacionalizmus, abban az értelemben, hogy kiállunk egymásért és az országunkért – nézd meg például a franciákat. Mi inkább egyénenként és nem közösségként állunk ki magunkért. Ez persze az egész országon múlik. Túl nagy a gap az idős és a fiatal generáció között, nézd csak meg, mennyi minden történt hatvan év alatt, nem várhatjuk tőlük, hogy megértsenek minket, ahogy mi sem értjük őket, nem tudhatjuk, mikben voltak. De az már nagyon jó, hogy igyekszünk visszatérni a gyökereinkhez. Szeretnék itthon maradni. Éltem Hollandiában, ott sem nagyszerű ám minden, nincs ez, hogy „nyugat, tehát minden szuper”, ahogy „hanyatló nyugat” sincs. Mindenhol megvannak a mínuszok, mindenhol meg kell találnod önmagad. Én éppen Budapesten kívül találom meg.

Edina

Diáktüntetők

Fotó: Neményi Márton

Már nem vagyok diák, de szívesen elmondom. Nagyon nehéz kérdés, sokat gondolkodom rajta. Van egy gyönyörű kultúránk, egy csodálatos országunk, amit beáraznak és élhetetlenné tesznek. A mai kormány, a politika ellehetetleníti a jövőnket, a megélhetésünket, a biztonságunkat, a szabadságunkat. Ezért sokszor nem jó érzés külföldön magyarnak lenni. Magyarázkodni kell, ami nagy kár, hiszen tényleg gyönyörű az ország és tele van tenni akaró, csodálatos emberrel.

Zorka és Dorka

Diáktüntetők

Fotó: Neményi Márton

Jól tudunk főzni. Magyarországon vannak a legfinomabb kaják. Pörkölt… Gulyás! Főleg a gulyás!

Lehet negatívat is mondani? Külföldön szerintem egyre kevésbé szeretik beismerni az emberek, hogy magyarok, a politikai helyzet miatt. A magyar társadalom nagyon sok helyen rossz szájízt kelt az emberben, ha említik. Ez is, ami most az EU-ban van… Nagyon ott állunk már, hogy ki fognak rúgni minket, amit nagyon nem szeretnék, még egy darabig szeretnék itt élni ugyanis. Például ezért tartanak ott a magyarok – főleg a fiatalok –, hogy nem is ismerik be. Hogy büszke vagyok-e? Szeretnék büszke lenni. Egyre több a Nobel-díjasunk, nagyon szép a magyar építészet és a kultúra, de politikailag, társadalmilag egyre kevésbé lehet felvállalni, hogy magyarok vagyunk.

Ákos

Diáktüntetők

Fotó: Neményi Márton

Magyarnak lenni? Van egy hagyomány, amit hozunk a történelmünkből és abból, ahogy a szüleink neveltek minket, és van egy szemlélet, ahogy a magyar ember a világot látja. Van nekünk egy „balsors, akit régen tép” világképünk, a nehézségeket látjuk és el is fogadjuk, hogy az élet nehéz. Vegyes érzéseim vannak… Fiatalabb koromban nagyon büszke voltam – felvidéki vagyok, ott azért sokszor nehéz volt megélni a magyarságunkat –, most pedig, ilyen időkben, amikor magyar tüntet magyar ellen, oszlik a büszkeség. De a hangulat nagyon jó. Tud azért mulatni a magyar ember.

Magdi és Féfé

Diáktüntetők

Fotó: Neményi Márton

Az ugrik be, hogy a nyelvünk mennyire csodálatos, sokféle, kifejező. Sok nyelvben elkezdesz valamit, mondasz két szót, és már meg is van, hogyan kell befejezned a mondatot. A magyarban bárhogy befejezheted, annyi asszociáció jön egy-egy szóra, annyira szépen kifejezhetjük magunkat…

…És milyen sokféle szavunk van! Szeretet, nézd: szer, etet. Vagy az, hogy grund! Milyen szép szavak, nem? De a büszkeség nehéz kérdés, kicsit szétesett a dolog. Ez a sokféle széthúzó vélemény… Az persze nem baj, hogy sokféle, csak az, hogy szétszakítja az embereket.

Andris

Diáktüntetők

Fotó: Neményi Márton

Én nem szeretnék elmenni innen. Akárki akármit mond az országról és Budapestről, én maradnék. Próbálok távol maradni a politikától, értelmetlennek tartom, hogy ezzel foglalkozzak úgy, hogy a most hatvanas-hetvenes generációnak ennyi beleszólása van az ügyekbe. Nyilván tökjó, hogy van, akik munkálkodnak, de amíg ők szavaznak, addig nincs sok értelme. Szar ezt kimondani, de ide is csak a koncert miatt jöttem. Nekem a kultúra jelenti a magyarságot, az irodalom, a történelem. Az egész országot köpi szembe a Fidesz, amikor azt hangoztatja, hogy milyen fontos neki a magyarság, de közben semmilyen hangsúlyt nem fektet a kultúrára, elég, ha a kutatási pénzeket, vagy a rendezvényeket nézzük. Ezekre kéne ráfeküdni, nem arra, hogy mekkora magyarok vagyunk, és baszódjon meg mindenki, aki nem azt gondolja, mint mi. Azt látom, hogy csak erről szól a nemzeti tudat. Pedig azt csak kultúrával lehet megerősíteni. Most az emberek mintha nem is tudnák, mire büszkék, amikor azt mondják, „büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.