Szacsvay László tavaly ősszel veszítette el feleségét, Csicsay Klaudiát, akivel ötven évig éltek házasságban, és akit súlyos balesete óta kitartóan ápolt. A színész a Tények Plusznak adott interjúban elmondta, még mindig nem sikerült feldolgoznia szeretett felesége halálát. „Miután kizuhant a negyedikről, talpra állítottam, megtanítottam újra járni, majd jött egy rák, ami viszont két hónap alatt elvitte”– mondta szomorúan a színész. László a mai napig tisztán emlékszik rá, hogyan ismerte meg Klaudiát.
„Nem mertem megszólítani őt, pedig már mindenkit ismert a társulatból, csak engem nem. Aztán egyszer csak egy nagyot köszönt rám, én pedig úgy megijedtem, hogy egészen a kocsmáig szaladtam, és berúgtam a Zala Márkkal” – nyilatkozta a színművész, aki sok nehézségen ment át az utóbbi időben.
„Annyi tragédia ért mostanában, hogy az már nevetséges. Ezen már csak röhögni lehet. Nemrégiben iszonyú sok olyan kolléga halt meg, akiket kedveltem, köztük két barátom is. Várom a következő tragédiát” – mondta a 76 éves Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Katona József Színház alapító tagja. Csicsay Claudia és a Katona József színház művésze 1971-ben kötöttek házasságot, egy fiuk született.