Engedi füvezni és inni is 16 éves lányát egy apa – jó okkal teszi

Esvé | 2024. Március 14.
Miközben a lányt édesanyja eltiltotta a szerektől, az apa a családi békét is kockáztatva kiállt a kamasz mellett.

„42 éves vagyok és van egy 16 éves lányom” – kezdi posztját egy kétségbeesett amerikai édesapa, aki azért vállalta a nyilvánosságot, mert a netezőktől szerette volna megtudni, hibát követ-e el azzal, ha megengedi kamaszlányának, hogy a felügyelete mellett, alkalmanként alkoholt igyon és marihuánát szívjon. És bár az internet népe normál esetben jó eséllyel darabokra szedte volna az édesapát, most a többség a pártjára állt; leginkább azért, mert a 16 éves kamaszlánya, akiről a poszt szól, halálos beteg.  

 Nagyjából 3 hónapja, egy rutin orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a lányunknak agydaganata van. Pár héttel később már azt is tudtuk, hogy gyógyíthatatlan, annyira előrehaladott már a betegség. Az orvosunk szerint a lányunknak nagyjából fél éve lehet még hátra

– írta posztjában az édesapa, majd hozzátette, a lesújtó diagnózis ellenére megpróbálkoztak a kemoterápiás kezeléssel, ám az nem járt sikerrel.

Az apa szerint a kamaszlány, aki tökéletesen tisztában van azzal, mi történik vele, az elmúlt egy hónapban többször is kimaradt éjszakára. „A feleségem épp egy hajvasalót keresett a fiókjában, mikor rábukkant egy félig üres vodkásüvegre, meg némi fűre egy kis tasakban” – meséli az apa, majd azzal folytatta, hogy a lányuk elismerte, hogy élt a szerekkel, mikor az anyja erre kerek-perec rákérdezett.

„Normális körülmények között egyáltalán nem akarnám, hogy a gyerekem ilyen szereket használjon, de most úgy érzem, ebben az esetben igenis tehetünk kivételt” – írja a férfi, aki elmondása szerint alkalmanként maga is iszik, dohányzik, sőt, füvezik is.

Arra gondolva, hogy a lányunknak sok minden kimarad majd az életéből, a feleségem tiltakozása ellenére megengedtem neki, hogy szigorúan a felügyeletem mellett, de továbbra is használhassa a szereket

 – vallotta be az édesapa, aki – ahogy az a posztjából is kiderül – most elbizonytalanodott, vajon jó döntést hozott-e.

„Hadd tapasztaljon meg mindent, amíg még tudja élvezni”

Az édesapa posztjára rövid idő alatt több száz hozzászólás érkezett, melyek szinte kivétel nélkül megerősítik abban, hogy jó döntést hozott:

És nem csak ezek. A poszthoz kommentelt egy hospice házban dolgozó ápolónő is, aki praktikus tudnivalókkal is ellátta a kétségbeesett édesapát. Először is felhívta a figyelmét arra, hogy bizonyos gyógyszerek (amiket lánya a betegségére kaphat; így a fájdalomcsillapítók és az altatók) alkohollal keverve halálosak is lehetnek. „Másodszor: készítsetek neki egy bakancslistát, és szépen sorban menjetek végig a listára felírt tételeken. Ez egyrészről célt ad neki a hátralevő időre, hogy kimásszon az ágyból, másrészt új élményekkel tölti meg” – írta az ápolónő, majd hozzátette azt is, hogy a marihuána hatékony a rákbetegeknél gyakran jelentkező étvágytalanság és a fájdalom ellen is. 

via

Exit mobile version