nlc.hu
Család
Környezettudatosságra tanítja a gyerekeket a Jimjam

A környezettudatos gyermek a szebb jövő záloga – ebben segít a JimJam

Bolygónk drasztikus változásai elengedhetetlenné teszik, hogy a fiatalabb nemzedéket környezettudatos szellemiségben neveljük. De hogyan tudjuk átadni nekik mindezt? Ebben partner a JimJam: a csatorna havonta új téma fontosságára hívja fel a figyelmet, ráadásul a „Világunk a gyerekek nyelvén” kampányának köszönhetően a gyerekek is elmondhatják véleményüket a fontos kérdésekben.

A játékos tanulás jegyében könnyebben tanulnak a gyermekek

A JimJam által korábban bevezetett ikonrendszer – amely hat tematika köré épül – segíti a szülők és gyerekek tájékozódását abban: melyik mese, milyen beazonosítható és tudatosítható tanítással bír. A március hónap a természet, állatok, környezet tematika köré épül.

A természet védelme korunk egyik legfontosabb feladata. Érdemes ezt a tudást már egészen kiskortól kezdve átadni, hiszen így lesz gyermekeink számára természetes feladat környezetük megóvása. Lehetőleg töltsünk velük minél több időt a szabadban, kertészkedjünk, sétáljunk, mutassuk meg nekik a különböző növényeket, állatokat, ezáltal erősítve bennük: ha megóvják őket, sokáig élhetünk egy szép világban.

A gyermekek véleménye is számít

Mint ismert, a JimJam Világunk a gyerekek nyelvén projektjében „megfordította” képernyőjét, és arra kérte fiatal nézőit szerte a világban, mondják el véleményüket egy-egy aktuális témában. A márciusi – természet, állatok, környezet – tematika kapcsán a gyermekek szívesen beszéltek kedvenc állataikról, az őket körülvevő természetről, sőt, azt is megfogalmazták, mit tehetnek környezetük megóvásáért. A csatorna nézői a folyamatosan frissülő videós sorozatban hallhatják viszont kis kortársaikat.

A kampány létrejöttében oroszlánrészt vállaló Duliskovich Zoltán pszichológus, az AMC Networks producere úgy fogalmaz: nem egyszerű feladat a nézőkben érzelmi állapotot kiváltani, ahogyan az sem mindegy, milyen korosztályhoz szólnak, hiszen egy-két év alatt sokat változik az, miként érzékelik a kicsik a körülöttük lévő világot, milyen társas kapcsolataik vannak, vagy mi áll éppen az érdeklődésük fókuszában.

„Egészen máshogy kell kommunikálni egy három és egészen máshogy egy ötévessel, de az sem mindegy, hogy fiúkat vagy lányokat szeretnénk megszólítani egy üzenettel. A fentiekben nagy hasznát veszem a pszichológiai tanulmányaimnak a munkám során.” – vallja a producer.

Így tedd természetessé gyermeked életében a környezettudatosságot!

Leginkább a gyakorlati és élményalapú módszerek segíthetnek a kisgyermekeknek megérteni és értékelni a környezetvédelem és a természetvédelem fontosságát. Mindezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy már egészen fiatalkorban kialakítsuk gyermekeinkben a környezettudatosságot.

  • Példamutatás: fontos, hogy a felnőttek példát mutassanak a mindennapi életben, hiszen akármit is mondunk, a gyermekek legjobban a mutatott minták alapján tanulják meg a helyes hozzáállást.
  • Közös tevékenységek: élménynek sem utolsó, és még haszna is van – szervezzünk közös kertészkedést, hulladékgyűjtést, részt vehetünk természetjárásban, ahol megfigyelhetjük a körülöttük lévő élőlényeket.
    Nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek környezettudatos nevelését

    Nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek környezettudatos nevelését

  • Tanító mesék, játékok és könyvek: számos olyan játék, mese és könyv közül választhatunk, amelyek a környezetvédelem és a természetvédelem témáit járják körbe, ezzel lehetővé téve a gyermekeknek, hogy játékosan és érdekesen tanuljanak a témáról.
  • Kérdések és beszélgetések: fontos, hogy időt szánjunk rá, és nyíltan beszélgessünk a gyermekekkel a környezetvédelem fontosságáról, válaszoljunk a kérdéseikre, és hagyjuk, hogy ők is megfogalmazzák saját gondolataikat a téma kapcsán.
  • Környezettudatos szokások kialakítása: vezessünk be olyan mindennapi tevékenységeket, szokásokat, melynek ők is a részesei lehetnek, mint például a víz- és energiahatékony szokások, a fenntartható hulladékkezelés és az egészséges életmód.
  • Kreatív projektek és művészeti tevékenységek: találjunk ki olyan kreatív tevékenységeket, melyek során a gyermekek kifejezhetik a környezetvédelem iránti elkötelezettségüket. Ilyen lehet a rajzolás, festés, vagy akár az újrahasznosított anyagokból való kézműveskedés.

A környezettudatos világlátást segítik a JimJam saját gyártású rövid videói illetve ikonikus sorozatai, mint a Bogyó és Babóca, Az időmanó kalandjai, a Kicsi Gesztenye Klub vagy Leo, az ifjú vadőr. A gyerekek a mesék kedves történeteiből és szereplőitől tanulhatnak a környezetvédelem fontosságáról és az állatok, természet szeretetéről.

Ezt az utat folytatja a Világunk a gyerekek nyelvén nevű kezdeményezés is

A csatornán futó sorozatban a kicsik gondolataiból és rajzaiból kisfilmek készülnek, amelyekben a rajzokat egy speciális grafikai módszerrel mozgatják meg, keltik életre. Őszinte megnyilvánulásaikkal a gyerekek nagyon fontos gondolatokat tudnak megfogalmazni kortársaik felé, még akkor is, ha ez olykor nem könnyű feladat.

„A kicsikkel való munka egyszerre szórakoztatja és teszi próbára a projektben résztvevők felkészültségét: meg kellett tanulnunk rávezetni a gyerkőcöket a feladatra, és minél tovább azon tartanunk a figyelmüket, vagy éppen kizökkentenünk őket a stúdió bűvöletéből – meséli a szakember. – Nekünk is meg kellett tanulnunk elfogadni, hogy a gyerek nem színész, és hiába mondott stúdióhelyzeten kívül csupa olyan dolgot, amit jól tudnánk használni az anyagunkban, de a stúdióban már lehet, egyáltalán nem hajlandó mondani semmit. Ennek ellenére mivel minden résztvevő kollégának szíve csücske ez projekt, a közös munka során szerzett tapasztalatok birtokában már 

mi is egyre jobban kezdünk érteni és beszélni a gyerekek nyelvén.

Miért fontos, hogy mindezt gyermekkorban kezdjük megtanítani?

Környezeti szemlélet kialakítása: a gyermekkor ideális időszak arra, hogy a gyermekek környezettudatossá váljanak, és olyan értékeket, szokásokat tanuljanak meg, amelyek alapvető fontosságúak a természetvédelem és a fenntarthatóság területén.

  • Hosszú távú hatás: a korai években megszerzett környezetvédelmi tudatosság és szokások hosszú távú hatással lehetnek a gyermekek felnőttkori döntéseire és életmódjára, ami elengedhetetlen a fenntartható jövőhöz.
    A felfedezés öröme nem hiányozhat gyermekeink mindennapjaiból

    A felfedezés öröme nem hiányozhat gyermekeink mindennapjaiból

  • Környezeti felelősségvállalás: a környezetvédelem és a fenntarthatóság fontosságának megértése és támogatása már gyermekkorban hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermekek felelősséget vállaljanak saját cselekedeteikért és a környezetükért.
  • Empátia és tisztelet kialakítása: a természet és a környezet védelmének megtanítása segíthet a gyermekeknek abban, hogy megértsék és tiszteljék a természetet, fejlesszék empátiájukat más élőlények iránt.
  • Aktív részvétel a változásban: a környezetvédelemmel kapcsolatos tudatosság és szokások megtanítása lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy aktívan részt vegyenek a környezeti kihívások kezelésében és a pozitív változás előmozdításában.
Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top